Összetartozunk

A szerencse fia, az vagyok én. Oly korban élek, hogy láthattam az előző Magyarországot, a közbülsőt és ezt a mostanit.

Három óriásplakát Ebbing határában. Egy szintén káprázatos film egy szintén brit rendezőtől, Martin McDonaghtól. Ugyanúgy üt, és a részegség szintén eltart egy ideig. Feszült, brutális, realista, vicces és bicskanyitogató egyszerre. Lehetne krimi vagy éppen bosszúfilm, de nem az. Mondhatnánk, főleg eleinte, hogy én vagyok Mildred Hayes (a film hősnője, Frances McDormand velőtrázó alakításában), de a helyzet ennél bonyolultabb. Én vagyok az összes karakter. Egyszerre jó és rossz, csúf és gonosz, szép és bolond, látszólag egészséges és valóságosan beteg. Mert ilyenek vagyunk mind, ez a mi összetartozásunk. Mert az ember már csak ilyen. És amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Aztán meg már nincs mit tenni, ahogy azt Sean Penn mondja Clint Eastwood A titokzatos folyó című remekében az ablaknál állva, a hátán egy baromi nagy tetovált kereszttel. Élet és halál, a két nagy misztikus mókamester, csak ide lyukadunk ki a végén mindig. Meghalt Csörsz István magyar író is a napokban. Sírig tartsd a pofád című könyve olyan reveláció volt itthon a hetvenes években a szabadság jegyeseinek, mint az Üvöltés vagy az Úton. Ez ma már ugyanolyan elképzelhetetlen, mint akkor az internet. És mint ma az, ami még jön, mindannyiunknak.