Polcok és kukák

Hazánkban sok ezer tonna élelmiszert lehetne megmenteni, de ehhez nem elegendő a törvényi szigor, sem az infrastruktúra fejlesztése.

A francia parlament pártjai ritkán látott egyetértésben fogadták el a törvényt, amely gyakorlatilag megtiltja a nagy (négyszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű) üzletek számára, hogy megsemmisítsék és kidobják az eladatlan élelmiszereket. Az áruházaknak júliusig kötelező szerződést kötniük valamely jótékonysági szervezettel, és az eladatlan élelmiszereket rajtuk keresztül kell eljuttatniuk a rászorulóknak. A lejárt szavatossági idejű árukat állatok táplálására kell fordítani.

A törvényt az után követelték ki a szociális szervezetek, miután a francia médiában reflektorfénybe kerültek azok az emberek – hajléktalanok, szegények, de egyedülálló családanyák és egyetemisták is –, akik éjjelente rendszeresen az áruházak gazdasági bejárata mellett elhelyezett kukákban kutatnak a kidobott élelmiszer után. A jelenségre sok üzlet a lehető legrosszabbul reagált. Ahelyett, hogy civilizált körülmények között bocsátották volna a kidobott árut az éhezők rendelkezésére, inkább akadályozták azt. Vegyszerekkel szándékosan ehetetlenné tették az élelmet, a konténereket pedig zárt raktárakba helyezték át. Az új törvény az élelem akaratlagos megsemmisítését és visszatartását 75 ezer euróig (23 millió forint) terjedő bírsággal bünteti.

Voltak élelemgyűjtők, akik maguk is megtorlással szembesültek, hiszen eddig technikailag lopást követtek el, amikor fizetés nélkül elvitték az áruházak szemetét. Egy 59 éves, hatgyermekes, minimálbérből élő marseille-i áruházi alkalmazottat majdnem kirúgtak az állásából, amikor egy jóakaratú kollégája jelentette a biztonsági személyzetnek, hogy a férfi hat dinnyét és két salátát vitt haza a kukából – írja a The Guardian.

A törvény kapcsán a francia média arra hívta fel a figyelmet, hogy az ottani lakosok a világ legnagyobb pazarlói közé tartoznak. Egy átlagos francia évi húsz-harminc kilogrammnyi élelmiszert dob ki, ebből hét kilogrammot úgy, hogy ki sem bontotta a csomagolását. Franciaország összes elpazarolt élelmiszere meghaladja a hétmillió tonnát, melynek kétharmadát a háztartások hajítják a kukákba, az éttermek tizenöt, míg az áruházak csak tizenegy százalékért felelősek. Éppen erre hivatkozva hangsúlyozzák a társadalmi szervezetek, hogy pusztán ezt a törvényt nem szabad úgy értékelni, hogy vele egy csapásra megoldódott az élelmiszer-pazarlás problémája. Az emberek tudatában kéne rendet tenni.

A világon évente 1,3 milliárd tonna ehető élelmet nem használnak fel, miközben emberek százmilliói nélkülöznek. Hazánkban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adatai szerint 1,8 millió tonna ételt dobunk ki minden évben. Ebből 400 ezer tonnát tesz ki a lakossági hulladék, a fennmaradó rész a mezőgazdaság, a vendéglátás, az élelmiszeripar és az áruházak pazarlása, és tartalmazza a fogyasztásra még alkalmas és a már alkalmatlan élelmiszereket is.

– Nehéz megmondani, hogy ebből az 1,8 millió tonna kidobott élelmiszerből mennyit lehetne mégis felhasználni. Ilyenkor ugyanis minden esetben mérlegelni kell, hogy mekkora energiabefektetést igényel az egyébként hulladékba kerülő élelem „megmentése” – mondja Cseh Balázs, az élelmiszerbank elnöke. – Tavaly egyesületünk összesen 1500 tonnányi élelmiszert mentett meg. Látható, hogy ez a mennyiség a teljes veszendőbe menő élelemnek kevesebb mint egy ezreléke. Így ha a kidobott 1,8 millió tonnának csak a tíz százalékát lehetne élelmezési célra hasznosítani, akkor is a jelenlegi mennyiség százszorosát adhatnánk tovább.

Az élelmiszerbank jelenleg elsősorban az élelmiszergyártókkal és a -kereskedőkkel működik együtt. Tőlük kapják az egyesületek azokat a termékeket, amelyeket nem tudnak vagy nem akarnak forgalomba hozni. Ennek oka legtöbbször az, hogy közel van a szavatossági idő, visszamaradt az exportra szánt szállítmányból, esetleg hibás, sérült a csomagolás, illetve elmúlt a szezonja. Hiába maradna a polcokon december 7-e után a csokimikulás vagy tavasszal a húsvéti csokitojás, senki nem venné meg, noha semmi baja, tökéletesen fogyasztható maradt.

Az összegyűjtött élelmet az élelmiszerbank körülbelül 220 szociális szervezet segítségével juttatja el mintegy 300 ezer nélkülözőnek. A felajánlott árut vagy az élelmiszerbank gyűjti be saját raktárába, és ott adja át a szociális szervezeteknek, vagy magukat a szervezeteket irányítja ahhoz az áruházhoz, gyártóhoz, amely éppen felajánlott valamit. Ez utóbbi főként akkor jellemző, amikor gyorsan romló áruról van szó Budapesttől távol, és nincs idő a szállításra.

Az áruházakkal történő kapcsolatfelvételt bármely fél kezdeményezheti. Az élelmiszerbank is keresi a kapcsolatot az üzletláncokkal, de az is előfordul, hogy a boltok értesítik az eladatlan készleteikről. Öt nagy lánc központjával dolgozik folyamatosan: a Tescóval, a Metróval, az Auchannal, a Penny Markettel és a Cooppal. Az élelmiszerbank évi költségvetése kilencven-száz millió forint, nyolc alkalmazottuk és húsz önkéntes segíti a munkájukat. Van raktáruk, hűtőházuk és kisteherautóik is, bár az áruszállítás nagy részét a felajánló cégek és az árut átvevő szociális szervezetek végzik. A termelődő hulladék nagy mennyisége miatt elvileg sokkal nagyobb tömegű élelmiszert is el lehetne juttatni a rászorulóknak. Megkérdeztük az elnököt, hogy szerinte hasznos lenne-e Magyarországon is a franciához hasonló törvény.

– Lényeges különbség Franciaország (és általában Nyugat-Európa), illetve Magyarország között, hogy az ottani fogyasztói elvárások miatt a friss termékeket (húsokat, tejterméket, pékárut) már a lejárati időt megelőzően leveszik a polcról, és újabbat tesznek ki helyettük. Emiatt van értelme arról beszélni, hogy a levett tejet, felvágottat odaadjuk a szegény embereknek. Ezzel szemben Magyarországon az élelmiszerek a lejáratig a polcokon maradnak (az utolsó napon leértékelve), és mikor leveszik őket, emberi fogyasztásra a szabályok szerint már alkalmatlanok – tartja Cseh Balázs.

– Azok az áruházak, amelyekkel jelenleg is dolgozunk, törvényi szabályozás nélkül is átadják nekünk a lejárathoz közeli termékeket. Akik most nem így tesznek, ezután sem leszek érdekeltek abban, hogy az eddiginél korábban levegyék a termékeket a polcról. Így szerintem hozzánk akkor sem érkezne több élelem, ha Magyarországon is születne hasonló törvény.

Feltettük a kérdést három nagy magyarországi élelmiszerláncnak, hogy ők mennyi élelmiszert dobnak ki, és megpróbálják-e az eladatlan készletekből menteni, ami menthető, akár úgy is, hogy ez számukra költségekkel jár.

– A termék addig lehet kint a polcon, míg a minőségmegőrzési ideje le nem jár. Ezután már csak állati eredetű takarmányozásra adható át meghatározott keretek között azon állatvédő szervezetek részére, melyek megfelelő tanúsítvánnyal rendelkeznek. A Sparnál évek óta ez a gyakorlat – tájékoztatott Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője. – Átlagosan csaknem kétezer tonna terméket adunk át állatvédő szervezetek számára évente.

– Az Auchan Magyarország Kft. 2014 októbere óta a solymári áruházban tesztjelleggel együttműködik az élelmiszerbankkal. Ennek köszönhetően az olyan termékeket, amelyeket korábban selejteznünk kellett a fogyaszthatósági idő közeledtével, jótékony célra tudjuk fordítani. A program elindulása óta több mint 146 ezer darab pékárut adományoztunk mintegy 16 millió forint értékben – írta kérdésünkre Samu Zsófia, az Auchan kommunikációs menedzsere. Emellett az Auchan több áruházában is elszállíttatják a zöldséget és a pékárukat állati takarmányozás céljára.

– Közeli lejárat esetén a terméket elkezdjük értékcsökkentként árusítani. A lejárat utolsó pillanatáig megpróbáljuk eladni a termékeket. A kivétel ezalól a kenyér, amelyre az élelmiszerbankkal kidolgoztunk egy napi szintű termékátadást, ezt jelenleg negyven hipermarketünkben üzemeltetjük – tájékoztatott Varga Eszter, a Tesco kommunikációs szakértője.

– A cég belső minőségbiztosítási szabályozása szigorúbb a magyar fogyasztóvédelmi előírásoknál. Míg belső szabályaink szerint a termékeket a sütés napjának végéig értékesíthetjük, addig a termékek fogyaszthatósága, felhasználhatósága a nemzeti szabályozás értelmében a következő napon jár le. Ennek értelmében a polcainkról lekerült s másnap reggel átadott termékek fogyaszthatósági időn belül kerülnek a rászorulókhoz. 2014. március 1-jétől 2015. április 30-ig 171 123 kilogramm élelmiszert mentettünk meg a kidobástól.

Meddig ehető?

A csokoládén képződő szürkés bevonat nem befolyásolja a termék élvezeti értékét – e mondat, amely évtizedekig nyugtatta az édességkedvelő honfitársainkat, mára legendássá vált, és azt mutatja, hogy az élelmiszer-ipari áruk minősége nem egyenlő a fogyaszthatóságukkal (a szürkés bevonat nem méreg, pusztán a kicsapódó kakaóvaj). Mindenki evett már olyan tartós élelmiszert, amely már túlhaladta minőségmegőrzési dátumát. Amikor a májkrém évekig jó, józan ésszel feltételezhető, hogy nem hirtelen, egyik napról a másikra válik ehetetlenné a lejárati napon. Ugyanez igaz a kekszre, csokoládéra, más édességekre is.

Az, hogy a termék kinézete, állaga, gusztusossága (összefoglaló néven: minősége) némileg megváltozott a gyártáskor jellemző állapothoz képest, nem jelenti azt, hogy fogyasztása mérgező. Ezzel szemben a friss élelmiszerek, legfőképpen hús- és a tejipari termékek lejárati ideje a fogyaszthatóság végső időpontját jelöli. Ez után már komoly egészségügyi kockázatot vállal, aki megeszi, hiszen egyre valószínűbb, hogy bennük veszélyes baktériumok tenyésznek.

A fogyaszthatóságot és a minőségmegőrzést sokan összekeverik, és a törvényi szabályozás sem tesz minden esetben éles különbséget. Emiatt a termelőknek és a forgalmazóknak sokszor a jogszabályi kötelezettségből adódóan kell kidobniuk az egyébként még fogyasztható, de a minőségét már elvileg nem őrző termékeket, ami alig felbecsülhető mértékű pazarlással jár hazánkban és az unió más tagállamaiban is.

Gyakran felmerül az Európai Unióban, hogy a pazarlás csökkentése érdekében felül kell vizsgálni a minőségmegőrzési időt illető szabályozást. Már most is vannak termékek, amelyeken nincs feltüntetve, hogy meddig őrzik meg a minőségüket (például a só, a zöldségek, a gyümölcsök, az ecet), hiszen egyszerű érzékszervi vizsgálattal megállapítható, hogy fel lehet-e még használni őket.

A minőségmegőrzési idő eltörlése Cseh Balázs szerint azonban akár kontraproduktív is lehet a rászorulók szempontjából. Hiszen a forgalmazók manapság jellemzően éppen azokat a tartós élelmiszereket adják át a jótékonysági szervezeteknek, amelyek közel vannak ehhez a határidőhöz. Viszont, ha ez után is árulhatnák e termékeket, félő, hogy nem ajánlanák fel jótékony célra, hanem polcon tartanák őket a végtelenségig.