Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók! – Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő.
Zsibbasztó csend – ez tűnik fel elsőként, amikor a háromórás autóút végeztével Budapestről a dél-baranyai Diósviszlóra érünk. Szállásadónkra várni kell, addig a kulcsosházzal szemben elterülő napraforgótáblát nézzük, élvezzük, ahogy a városra hangolt idegrendszerünk lassan felveszi a táj ritmusát. Magyarország legdélibb térségében, az Ormánságban vagyunk. A Dráva folyó mentén kialakult tájegységről ritkán hallani a hírekben, s ha mégis, akkor sem sok jót. Ez hazánk egyik legszegényebb területe, a munkanélküliség nyolcvan százalék körüli, a lakosság gyorsan öregszik. Tavaly tavasszal a KSH elemzése alapján felzárkóztatási forrásokról határozott a kormány. A statisztikai hivatal azokat a hátrányos helyzetű falvakat rangsorolta, amelyek lakosságszáma a 2011-es népszámlálás idején nem érte el a kétszáz főt, továbbá népességük legalább 30 százalékát elvesztették a legutóbbi két cenzus között. Az ilyen térségek listáján az Ormánság dobogós helyet ért el.
– Mikor az APEH-ügyintézés áttért elektronikusra, itt még nem volt internetszolgáltatás. Úgy kellett könyörögni, hogy a szolgáltató kiterjessze a lefedettséget – mondja szállásadónk, a főként vidéki turizmusból élő negyvenes hölgy. Az infrastruktúra hézagait azóta persze pótolták, igaz, egy fax elküldéséhez még mindig kocsiba kell ülni. Szavaiból kiderül: a vendéglátósok legnagyobb problémája, hogy a környéken évről évre csökken a turizmus.
– A kilencvenes évek óta fogadunk vendégeket, akkor szinte az egész szezonban tele voltunk. Az elmúlt években viszont alig jönnek páran – panaszkodik, miközben komótos mozdulataival megírja a számlát. Szerinte ennek elsősorban a változó magyar idegenforgalom az oka. A falusi turizmus kiment a divatból, aki teheti, külföldre megy nyaralni, de akik itthon maradnak is, inkább a wellness-szállodákat keresik. A család ezért kénytelen más forrásokból kiegészíteni keresetét: míg férje és fia méhészetet vezet, ő az önkormányzatnál dolgozik. Hamar kiderül, családja a panaszok ellenére is a térség módosabbjai közé tartozik. A munkanélküliség, a szakképzés hiánya régóta sújtja az Ormánságot, amihez vendéglátónk szerint a roma népesség növekedése nagyban hozzájárul.
Korábban is éltek itt közülük, de akkor nem volt annyi gond, mondja, talán mert volt munka, s elfoglalták magukat. Azóta felnőtt egy-két generáció, amelyből teljesen kiveszett a törvénytisztelet: megy a drogárusítás, a fabiznisz, s közben a hatóság mintha tehetetlen lenne. Más önkormányzatok felvásárolják az elvándorlás után hátrahagyott házakat, hogy ne költözzenek be cigányok, mondja, szerinte a helyiek így próbálják saját ingatlanaik értékét, vagyonukat megőrizni. Elismeri, azért a magukra hagyott, omladozó falú házak sem mutatnak túl barátságos képet.
Ez az ország még mindig abból él, amit a szocializmusból örökölt, fakad ki szállásadónk, akkor azt büntették, aki nem dolgozott, most pedig pénzt adnak nekik. A világ teljesen kifordult magából, teszi hozzá.
Az Ormánság problémáját a kormány is felismerte. Egy 2012-ben született határozatban elrendelte a korábban kidolgozott térségfejlesztési terv megvalósítását. Az Ős-Dráva program uniós alapokból támogatott, huszonötmilliárd forintra becsült gigaberuházás, amely – miként a kormányhatározat írja – a térség felszíni vízrendszerére alapozva a természeti, társadalmi és gazdasági szférát egyaránt érintő hosszú távú, fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésére irányul. Negyvenhárom dél-magyarországi települést érint, s három nagyberuházást foglal magában: egy ökoturisztikai látogatóközpont megépítését, a kerékpárturizmus fejlesztését, illetve a tájkép hagyományos jellegét visszaállító, a cún–szaporcai holtág vízpótlását biztosító csatornák kialakítását. Ha a kormány véghezviszi a terveket, egyes területek elárasztásával virágzóbb gazdálkodás és vonzóbb turisztikai úti cél jön létre. Előszeretettel propagálták a program azon áldásos hozadékát is, hogy a beruházások munkahelyet teremtenek.
A program fontosságát nemcsak a rendelkezésre álló csillagászati összeg mutatja, hanem hogy ez az egyetlen olyan uniós beruházás, amelynek irányítására kormánybiztost jelöltek ki a borász, egyben fideszes parlamenti képviselő Tiffán Zsolt személyében.
A 2012-ben indult fejlesztés megakadt, ezért felkerült az uniós forrásokat kezelő Miniszterelnökség késedelmesprogramok-listájára is. Akkor, Lázár János miniszter „feketelistájának” adatai alapján, a Pécsi Stop hírportál a három alprogramra vonatkozóan összesen mintegy 1,3 milliárd forintos csúszást számolt ki. Hamarosan az RTL Klub eredt a program nyomába, s riportjuk kiderítette: a három éve tartó beruházásból mindössze az ökoturisztikai látogatóközpont készült el. A hírek szerint a csúszások hátterében Tiffán Zsolt kormányon belül vívott hatalmi harcai állnak, s a képviselő vesztésre áll. Ezt az elméletet támasztja alá Tiffán június végén a Facebook közösségi oldalon közzétett sértődött hangvételű, kissé zavaros bejegyzése is. A kormánybiztos egy ormánsági kerékpártúra okán nyúlt a klaviatúrához, s kijelentette: méltatlanul, politikai alapon támadják őt kormánypárti politikusok, akik „a közéleti k álkodáson kívül semmihez sem értenek, és semmit nem tettek még le az asztalra”.
– Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók! – folytatta párttársai támadását. A politikus szerint ugyanis a kormányban egyedül a miniszterelnök „van talpon”, miközben a párt a „táskahordozók korát” éli, árulók férkőztek soraiba, és a teljes skizofrénia uralja.
A zajos politikai csatározások azonban mintha el sem hallatszanának a déli végekig, igaz, az Ormánságban élőknek a mindennapi problémákkal kell foglalkozniuk. Hogy ezekről valakivel beszélgethessünk, újabb fél órát autózunk: ennyi idő, mire a térség egyetlen nyitva lévő kocsmáját megtaláljuk. Utunkat üres települések és zsákfalvak kísérik, egyszer megállunk, s körbesétáljuk a környék egyik jellegzetességét, egy omladozó bakterházat. 2007-ben Kóka János gazdasági miniszter előbb a Sellye–Barcs, majd a Villány–Sellye közötti vasutat szüntette meg, a kísérteties bakterházak és a gyommal sűrűn benőtt sínek egy magára hagyott, hanyatló magyar vidékről árulkodnak.
Szaporcán, a körülbelül kétszáz fős zsákfaluban végre rálelünk a helyi közösségi életre, csütörtök este a kocsmában hat-hét ember csendben italozgat. A kocsmárossal, Pacsival és a pultot mellette támasztó két fiatallal gyorsan beszédbe elegyedünk. Ismét meggyőződhetünk a helyiek vendégszeretetéről, érdeklődőek az idegenek láttán, s már az első kör italt kifizetnék. Régebben mindenki dinnyézett, itt, délen az nőtt a legjobban, mondja a negyvenes éveiben járó kocsmáros. Aztán néhány gazda nagyobb termést akart, vegyszerezni kezdtek, és elindult a láncreakció. Tönkrement a föld, egyedül a szántó maradt meg. Az pedig a téeszek összeomlásával gyorsan a kialakult új elit birtokába került.
A rendszerváltáskor egyesek kárpótlási jegyekből megvásárolták a földeket, ők lettek most a környék nagybirtokosai, folytatja a kocsmáros, aztán gépesítették a termelést. Ezzel rengeteg ember elvesztette az állását, hanyatlásnak indult a háztáji gazdálkodás is. Marad a közmunka, illetve a közeli városokban, Pécsett, Szigetváron az alkalmi fizikai munka. A térség Dél-Magyarország olcsó munkaerőpiacaként szolgál.
Kocsmárosunk még javában mesél, amikor betoppan három férfi munkásruhában, bőrük cserepes az erős napfénytől, a por egész testüket belepi.
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
– Közmunkáról? – kérdezem, amikor túl vannak a kiérdemelt hideg sör okozta eksztázison.
– Annyira azért nem rossz a helyzet – nevetnek fel. Szakmunkások, egy pécsi építkezésen dolgoznak.
– Napi nyolc órára vagyunk bejelentve, tízet dolgozunk. Így több a pénz – mesélik. Havi százhúszezer forintot keresnek, ha minden hétvégére hívják őket, ez kétszázezerre is felmehet.
– Reggel fél hatkor indulunk, este tíz körül érünk vissza. A lányomat ezért a szüleim nevelik – mondja egyikük.
– Hol él az édesanyja? – kérdezem.
– Londonban takarít. Jó, ha havonta egyszer együtt van a család – szól a válasz. Ez van, mondják, a lényeg, hogy van meló.
Este tíz után zár a hely, pakolás közben a kocsmáros fiával, Krisztiánnal és gyerekkori barátjával, Viktorral beszélgetek.
– Haza akarsz költözni? – kérdezem Krisztiánt, amikor megtudom, a fiatal két éve Budapesten él, matematika szakos egyetemista.
– Jönnék, szeretem ezt a helyet. De nem tudnék itt mit kezdeni magammal – mondja. Inkább informatikusként helyezkedne el valamelyik multinál. Esetleg külföldön. Viktornak nincsenek ilyen tervei. Ő rendészeti szakközépiskolában tanul, s ha végzett, tűzoltónak jelentkezik. A helyi fiatalok helyzetéről kérdezgetem őket, a szavaikból elém táruló kép elkeserítő. A tinédzserek otthon ülnek és számítógépeznek, mondják. Rendesen a drog is, általában füvet szívnak a fiatalok.
Másnap korán kelünk, Krisztián és Viktor vállalta, hogy elvisz minket az Ős-Dráva program egyetlen megvalósult beruházásához, a cún-szaporcai turisztikai látogatóközponthoz. Útközben kísérőink elmondják, a helyiek örülnek minden fejlesztésnek, a látogatóközpontnak is. Igaz, a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be, munkahelyet érdemben csak az építkezés során teremtett, s egyelőre nem vonzott Szaporcára tömegeket sem.
A puszta közepén, erős délibáb mögött sejlik fel az egymilliárd forintos épület, amely első ránézésre mezőgazdasági üzemre hasonlít. A teljes árú belépő ezerötszáz forint, ezért a helyi tájról, élővilágról készült interaktív kiállításokat, illetve őshonos háziállatokat, szürke marhát, lovat és szárnyasokat nézhetünk meg. Nekünk ez körülbelül fél óráig tartott. Bár a beruházás átadásán Orbán Viktor kormányfő is megjelent, rajtunk s egy családon kívül még néhány közmunkással találkozunk csupán, ők épp a park kerítéseit húzzák ki.
– Kiszámíthatatlan a forgalom. Van, hogy van mozgás, de előfordul, hogy egész nap senki nem jön – mondja Wágner László tájegységvezető, a Duna–Dráva Nemzeti Park képviselője. A kerékpárturizmus fellendülésében bíznak, az útvonal népszerűbbé válásával vélhetően a központ látogatottsága is nőni fog. Wágner úr szeretné, ha a túraevezés is népszerűbbé válna, mert az elmúlt években visszaesett a hagyományosan népszerű vízi turizmus a Dráván. Hogy az Ős-Dráva program leglátványosabb elemeként emlegetett látogatóközpont egyelőre nem váltotta be a reményeket, az is alátámasztja, hogy a központ mindössze tizenhat embert foglalkoztat.
A program finanszírozását feszegető kérdéseinkre küldött válaszában a miniszterelnökség azt írja, az összesen egymilliárd-harmincnyolcmillió forintból készült látogatóközpont volt a beruházás legnagyobb tétele. A cún-szaporcai holtág vízpótlására szánt 736 millió forintos keretből eddig 225 milliót hívtak le, ugyanakkor az Ormánság tájképét csatornarendszerrel, duzzasztógáttal visszaállító beruházásból ott-tartózkodásunkkor semmit nem látunk, és helyi kísérőink is úgy tudják, az elképzelés még csak a tervezés szintjén valósult meg. A harmadik, a kerékpárturizmus felvirágoztatását célzó négyszázmillió forintból 258 milliót fizettek ki.
Összesítésük végén a miniszterelnökség munkatársai ezért hangsúlyozzák: az Ős-Dráva program immár lekerült a késedelmes beruházások listájáról. Kérdés viszont, hogy visszakerül-e. A papírforma szerint ugyanis a kerékpárturizmushoz szükséges infrastruktúra megteremtését július végéig, a cún–szaporcai holtág vízpótlását pedig október végéig be kell fejezniük.
– Amióta kitört a facebookos balhé, elkezdték a kerékpártározók térkövezését, nagy fejlesztés azonban az utóbbi időben nem történt – ezt már Horváth Zoltán, a Fenntartható Ormánság Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője mondja. Horváth 1998 óta dolgozik különböző szervezeteken keresztül az Ormánság turizmusának fellendítésén. Célja, hogy a kerékpár- és vízi turizmus köré információs irodát építsen ki, amellyel összefogja és kiajánlja a helyi szolgáltatókat, vendéglátókat és éttermeket. A harminchét éves vállalkozóval a Szaporcához közeli Kémes egykori malomépületében beszélgetünk – ezt vásárolta meg pár évvel ezelőtt, azóta is ide szervezi programjait.
Csakhogy Horváth ügybuzgása felkeltette a kormány figyelmét is, s kegyetlenül rászállt a hatalmi gépezet.
Eleinte még támogattak, aztán 2010 után minden megváltozott, meséli. Szerinte a mostani, fideszes politikai erő hatalomra kerülésével szálka lett a szemükben, hiszen tevékenysége több ponton is átfedi az Ős-Dráva program terveit. Leglátványosabb példa erre a bicikliutak mentén éktelenkedő táblarengeteg. Horváth ugyanis korábban már nyert rá pályázatot, hogy a turisták tájékozódását segítő táblákat építsen a kerékpárutak mentén, csakhogy ez a kormányzati tervben is szerepelt.
– Egy lakossági fórumon próbáltam ezt megbeszélni Tiffán Zsolttal, de lerendezett annyival, hogy elfér a töltés két oldalán is az útjelző tábla – magyarázza.
Elmondja, hamarosan ezután a táborban razziázott az ÁNTSZ, megjelent a NAV, a kémesi önkormányzat pedig elkezdte visszaperelni a korábban megvásárolt malomépületet is. Horváth három éve bíróságra jár.
Horváth szavait alátámasztja, hogy a fideszes kormánybiztos a jelek szerint valóban szabadon értelmezi a civil szférával való együttműködést. 2012-ben az Ős-Dráva terv megvalósítására konzorcium jött létre, a szerződő felek a Baranya megyei önkormányzat, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, a Baranya megyei kormányhivatal és a Dél-Baranyáért Alapítvány voltak. A konzorcium vezetője Tiffán Zsolt lett, de a Dél-Baranyáért Alapítvány kuratóriumi elnökeként a kormánybiztos egy személyben képviseli a társaságban a civil szférát is. Az alapítvány dokumentációja is tartalmaz érdekességeket. A fideszes társaságban kuratóriumi tagként felbukkan Pintér Sándor belügyminiszter neve, s kiderül az is, az Ős-Dráva program megvalósítására a kormányzat nem csak az említett huszonötmilliárd forintos forrást költi el. A konzorcium alapítványa más civil szervezetekkel kiegészülve ugyanis a Társadalmi megújulás operatív program (Támop) forrásaira is adott be pályázatokat, mérlegei szerint Tiffán civil szervezete ötvenhárommillió forintot kapott.
– Ebből is látszik, hogy az Ős-Dráva programot egy érdekcsoport valósítja meg, azon emberek szűk köre, akik a nagyberuházás haszonélvezői lettek – ezt már Markóc polgármestere, Lantos Tamás nyilatkozza lapunknak. Lantos volt az Ős-Dráva program tervének egyik kidolgozója. Elmondja, több mint tíz évvel ezelőtt a Dél-dunántúli Vízügyi Főigazgatóság és a vízgazdálkodásban érdekelt Aquaprofit Zrt. kezdeményezte egy átfogó beruházás megtervezését az ormánsági térségben. Ennek alapja, hogy az elvezető vízgazdálkodásról a térség vízvisszatartó gazdálkodásra térjen át. Ez a holtágak feltöltését jelenti, a megnövekedett vízterület az Ormánság hagyományos adottságait helyezné ismét előtérbe: a nád- és halgazdálkodás, illetve a gyümölcsészet és erdőgazdálkodás venné át a szántóföldek szerepét. Utóbbiak ugyanis az Ormánságban nem kifizetődőek: a Szent István Egyetem tanulmánya szerint jelenleg a térség szántóföldi gazdálkodásának nyolcvan százalékát állami támogatások fedezik.
– Erős azonban az az érdekcsoport, amely e tervek megbuktatásáért lobbizik – folytatja Lantos. A polgármester szerint ők a térség új földesurai, a rendszerváltás után meggazdagodott nagybirtokosi réteg. Az ő érdekeit követi ugyanis az uniós pénzek szétosztásának elve, a földterület-alapú támogatás. – Az Ős-Dráva programból kizárták a polgármestereket, ezáltal a helyi embereket is – teszi hozzá.
Szerettük volna megismerni Tiffán Zsolt véleményét is, a kormánybiztos azonban a Facebookon közzétett nyilatkozata óta eltűnt a közvélemény elől. A helyi Fidesz-iroda megkeresésünkre azzal védekezett, hogy a politikus külföldön tartózkodik, míg a Fidesz-frakció sajtóirodája betegségre hivatkozott. Végül hosszú levélben tettük fel kérdéseinket: többek között a cún-szaporcai holtág vízpótlása késésének okáról s az esetleges nagybirtokosi lobbiról, valamint a kormányon belül vívott, a huszonötmilliárd forintos beruházást késleltető politikai csatározásokról érdeklődtünk. Tiffán Zsolt a Fidesz-frakció sajtóirodáján keresztül mindössze annyit üzent: köszöni levelünket, a kérdéseket látva azonban úgy döntött, nem nyilatkozik.
