Csúszós lejtő

Köves Slomó a zsidó-keresztény hagyomány sebezhetőségéről, a Petrás-ügyről és az újrakezdés lehetőségéről.

– Sáná tová umtuká! Jól mondom? Jókor mondom?
– Jól és jókor, igen: e hét hétfőn és kedden volt a zsidó újév, az azt követő tíz nap a bűnbánat időszaka, amelyet a jom kippur, az engesztelés napja zár le. Az addig tartó időszakban még teljesen autentikus jó és édes évet kívánni egymásnak – én is hasonló jókat kívánok.

– Boldog újévet kívánunk, miközben nagyon sok dolog történik körülöttünk, ami jó eséllyel elrontatja a boldogságunkat. Ezek közül szeretnék önnel néhányat számba venni. Kezdeném a menekültválsággal, amellyel kapcsolatban az EMIH néhány napja közleményt adott ki, nehezményezve, hogy az osztrák kancellár a nácizmus történéseihez hasonlította a válság magyarországi kezelését.
– Auschwitz mint az abszolút emberi züllés szimbóluma erkölcsi hivatkozási ponttá vált az európai kultúrkörben. Ezzel párhuzamosan a sokszor kegyeletsértő, az Auschwitz fogalmának súlyát meggondolatlanul elsilányító nyelvhasználatok ezt nagymértékben súlytalanítják. Eleve nem túl elegáns egymáshoz méricskélni a szenvedéstörténeteket, így próbálva meghatározni valamely adott szenvedés súlyát, értékét. Ebben az ügyben pedig végképp nem lehet összevetni a náci Németországot – amelyben hosszú éveken át emberek faji alapon történő kiirtása a mindennapi közbeszéd elfogadott tárgya volt, majd az ipari eszközökkel történő népirtás a szövetségesek segítségével meg is valósult – azzal a helyzettel, amikor egy közel-keleti válságból Európába menekülnek emberek, és befogadásuk nem megy zökkenőmentesen. Ez abszurd, ráadásul megalázó a migránsokkal szemben is, akiknek – feltételezem – eszükbe sem jut, hogy miután vonatra ültetik őket, esetleg haláltáborban fognak kikötni.

– Hogyan lehetséges, hogy ebben az ügyben közéleti szereplők ennyire nem tudnak mértéket tartani? Nemcsak az osztrák kancellár vont ilyen párhuzamot, hanem egy The New York Timesnak adott interjújában Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija is.
– Nem tudok belehelyezkedni mások lelkivilágába. Nyilván Frölich rabbit is meghatotta, amit a migránsokkal kapcsolatban látott, ezért tehetett ilyen kijelentést, amit nem biztos, hogy előzőleg egészen végiggondolt. Ez emberi dolog. Az viszont kétségtelenül bizarr, hogy éppen az osztrák kancellár használ ilyen párhuzamot egy aktuálpolitikai ügyben. Annak az országnak a vezetője, amelynek sikerült elhitetnie a világgal, hogy Hitler nem is osztrák volt, hanem német. Az ilyesmit senki sem gondolja komolyan, az sem, aki mondja. A migránshelyzettel kapcsolatban láthatóan mindenki zavarban van, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy bárki tudná, mit is kellene csinálni. Az bizonyos, hogy a komplex helyzetre nem egyházi vezető fogja a végső választ megadni.

– Arról azonban lehet véleménye, hogy ha ez a népvándorlás folytatódik, és Európába a mostaninál is nagyobb számban érkeznek más vallású és kultúrájú tömegek, az vajon milyen veszélyeket rejt magában a zsidó-keresztény kultúrkörre nézve.
– Erre, ha lehet, három lépcsőben adnék választ. Először is, függetlenül attól, hogyan vélekedünk, hová vezethetnek mindezek a folyamatok globális szinten, amikor rászoruló embereket látunk, akik a lefejezés és az élve elégetés elől ide menekülnek kapuinkhoz, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy enyhítsük szenvedéseiket. Másfelől veszélyt jelent-e a zsidó-keresztény hagyománynak nevezett civilizációra, ha más gyökerű tömegek jelennek meg benne? Ha egy kultúrára veszélyt jelent, hogy megjelenik mellette egy másik kultúra, az azt jelzi, hogy az a kultúra nagyon gyönge lábakon áll, és feltehetőleg jelentős hitelességi deficittel küzd a másik kultúra „fenyegetése” nélkül is. Konzervatív emberként úgy vélem, nem problémamentes, ahogyan Európa viszonyul a gyökereihez, a közértékek és a személyes erkölcs és felelősség kérdéseihez, valláshoz és Istenhez. Ezzel akkor is foglalkozni kellene, ha most nem tűnne fel itt egy kultúrájában és vallási gyökereiben sokkal magabiztosabb hagyományközösség. Zsidó alapvetés, hogy a jólét próbatétele sokszor nehezebb, mint a szegénységé, mert a jólétben az ember hajlamos elfelejtkezni róla, hogy nem önmagától és önmagáért van itt, hanem egyfajta küldetést teljesít, hogy a világot és önmagát jobbá és szentebbé tegye. Európának néhány évtizede sok tekintetben ezt a próbatételt kell kiállnia. Valljuk meg, nem sok sikerrel.

– Három lépcsőt említett. Mi volna az utolsó?
– A probléma önmagában nem az, hogy többféle kultúrának lehet-e egymás mellett élnie. Erre van példa bőven, a civilizációk egymás mellett élése korántsem lehetetlen. Csak akkor az, ha olyan egységes, magabiztos kulturális konglomerátum jelenik meg az alapjaiban nagymértékben elbizonytalanodott létezők mellett, amely saját kulturális-vallási hagyományaira hivatkozva türelmetlen magával a befogadó közeggel szemben. Sajnos tény: a fundamentalista iszlám nem az elkövetkező években fog veszélyt jelenteni azokra, akik nem – vagy akár csak nem „úgy” – követik vallási elveit, hanem máris veszélyt jelent. Nem egy, nem két, ártatlan emberek életét kioltó merényletre került sor az elmúlt időszakban Európában, amelyekhez a szélsőséges iszlám teremtette meg az ideológiát és a motivációt. Legutóbb a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt mészárlás volt ilyen, amely után mindjárt a következő sarkon lévő kóser boltban is megöltek öt embert. És ezt nem lehet elintézni azzal, hogy megállapítjuk: az iszlám szélsőséghez köthető halálesetek száma még hosszú évek távlatában is jóval kevesebb, mint ahányan Európában egyetlen hónap alatt meghalnak autóbalesetben. A kérdés itt az, mikor jön el a pillanat, amikor rákényszerülünk, hogy túlélési stratégiát érintő döntést igényeljen kimenni az utcára kipában. Aztán mikor köszönt be a nap, amikor ugyanez már burka nélkül is veszélyes lesz? Akceptálható elvárás egy másik közösséget befogadó társadalomtól a kölcsönös tisztelet, a vallási türelem és a minimális lojalitás értéke. A zsidó közösségnek évezredes tapasztalata van a kisebbségi léttel kapcsolatban. Ézsaiás próféta kétezer-ötszáz évvel ezelőtt hirdette a száműzetésbe szakadt izraelitáknak: keressétek annak a városnak a békéjét, ahová mentek! Az iszlám tömegek túlnyomó többsége nyilván nem szélsőségesből áll, az azonban aggasztó, ha a fundamentalista iszlám tetteit nem ítélik el markánsan és jól hallhatóan ugyanazon kultúrkör mérvadó és mérsékelt vallási vezetői.

– Nyugat-Európa sok országában már ma sem életbiztosítás a zsidó közösség tagjának lenni.
– Két évig tanultam Franciaországban, ahol Európa legnagyobb zsidó közössége él, hétszázezer taggal. Ott élő barátaim mesélik, hogy ma már nincs olyan zsidó, aki ne aggódna a kialakult helyzet miatt. Sokan az iskolába is csak biztonsági őrrel merik járatni a gyerekeiket. Fokozatosan lehetetlenül el a mindennapi életük, miközben a társadalomtól sem kapják meg mindig az elvárható szolidaritást. Három évvel ezelőtt Toulouse-ban egy felnőttet és három gyermeket lőttek le egy zsidó iskola előtt. Utána pedig nehéz volt elfogadtatni, hogy az ország iskoláiban egyperces néma felállással emlékezzenek az áldozatokra, mondván, ez a gesztus sértheti a muzulmán diákok érzékenységét. Ez is mutatja, milyen gyenge lábakon állunk.

– Említette, hogy mindezt a menekültválság intő közelsége és valósága nélkül is fel kellene ismernie Európának. Lát esélyt arra, hogy a kontinens visszaforduljon arról a hagyományaitól távolodó útról, amelyen évtizedekkel ezelőtt elindult?
– Nap mint nap látom és tapasztalom, hogy az emberekben óriási a spiritualitás iránti szomjúság. Az ember természeténél fogva nem elégszik meg a materiális javakkal. Bizonyára bennünk, vallási vezetőkben is van hiba, hogy a nekünk adatott tudást és hitet a szükségesnél szégyenlősebben tartogatjuk magunknak. Ebben nagyon sok még a feladat. Európának megadatott a gazdagság próbatétele – nagyon remélem, hogy képesek leszünk kiállni, nehogy aztán a rászorultság, a szegénység térítsen észhez bennünket. Kár lenne Európáért, mert azzal együtt, hogy sok tekintetben kérdéseket vet fel a mai Európa értékválsága, az élet, amelyet ma itt élhetünk a maga lehetőségeivel és szabadságfokával, valószínűleg példa nélküli az emberi történelemben.

– Beszélgetésünk elején szót ejtettünk róla, mennyi minden teheti tönkre a most kezdődő zsidó újévet. Érzésem szerint idetartozik a honi zsidó, nem zsidó viszonyban feltűnő törést jelentő Petrás-ügy is: nyár végén a zsidó nyári fesztiválon a Dohány utcai zsinagógában nem léphetett fel Petrás Mária csángó énekesnő, mivel egy napilapban közölt olvasói levél antiszemitizmussal vádolta meg. Mi a véleménye erről?
– Nem tisztem kritizálni egy másik hitközség (a nyári fesztivált a Mazsihisz szervezi – A szerk.) szervezőinek munkáját. Bárkivel előfordulhat, hogy nem néz utána, kit hív meg, és csak később döbben rá, hogy – felfogása szerint – hibát követett el. Van itt azonban egy nagyon fontos elvi kérdés, amelyet érdemes tisztázni. Létezik egy angol kifejezés, a slippery slope, magyarul csúszós lejtő vagy csúszka. Ez az olyan érvelési hiba elnevezése, amely egy lépésnek megállíthatatlan, egyre növekvő következményeket tulajdonít. Az egyik legismertebb példa erre a következő: aki húst eszik, nem tiszteli az állatokat. Aki nem tiszteli az állatokat, nem tisztel semmilyen élőlényt. Aki nem tisztel semmilyen élőlényt, előbb-utóbb gyilkolni kezdi az embertársait. Végül kiirtjuk egymást. Ezért nem lenne szabad senkinek húst ennie. Feltehető a kérdés: ki az, aki egy zsinagógában énekelhet? Az nem, aki tíz évvel ezelőtt énekelt egy olyan rendezvényen, ahol fölléptek antiszemiták is. Jó. De akkor az, aki valaha énekelt együtt olyannal, aki énekelt olyan rendezvényen, ahol antiszemiták is fölléptek, milyen elbírálás alá esik? Ha cinikus akarnék lenni, a végtelenségig lehetne a logikai lépéseket szaporítani, és ezzel teljesen ellehetetleníteni minden lehetséges diskurzust. Bármely egészséges emberi értékrenddel összeférhetetlen a faji előítélet. Tudjuk ugyanakkor, hogy senki sem születik antiszemitának. Vannak emberek, akik az életük egy bizonyos részében nyitottak az antiszemitizmusra, aztán elfordulnak tőle. A mi célunk mindenkit abba az irányba terelni, hogy forduljon el az antiszemitizmustól. Ha valakinek nem az a fő ismérve, hogy antiszemita, hanem hogy népdalokat énekel, de esetleg van benne nyitottság az antiszemitizmusra – fogalmam sincs, van-e –, vagy nem zárkózik el az általunk kívánt mértékben az antiszemitizmustól, viszont fellép egy zsinagógában, az nem azt eredményezi, hogy mind ő, mind az őt szerető többi ember közeledik a zsidósághoz?

– Jól értem, hogy most épp az Európában talán túlreprezentált antiszemitizmus-felfogás kritikáját fogalmazza meg?
– Sok durva ideológia létezett a történelemben, de valószínűleg az antiszemitizmus az egyetlen, amelyet olyan szintre fejlesztettek, hogy ipari népirtásba torkollt. Innentől fogva az európai ember számára a holokauszt a morál totális ellentéte, vagyis a materialista európai világképben maga a sátán. Márpedig a sátánnal semmilyen közösséget nem vállalunk! Igen ám, de az antiszemitizmus is csak olyan, mint bármilyen emberi érzés, gondolat: van belőle több, van kevesebb, van enyhébb, van hevesebb. Ha kinyitom az ollót, és mindenkit, aki antiszemitákkal együtt fellépett életében, egy kategóriába helyezek az auschwitzi lágerőrrel, talán megmagyarázhatom morálfilozófiai fundamentalizmus alapján, de sohasem fogom elérni, hogy bárkit is lebeszéljek az antiszemitizmusról. Vannak persze, akik szerint az antiszemitákat nem lehet meggyőzni, ezek az emberek azonban egészen mást gondolnak az emberi elme és lélek működéséről, mint én. Nekem meggyőződésem, hogy az ember változik. Az újévvel kezdtük: a jom kippurig tartó tíz nap az önvizsgálat, a változás ideje. Ez a zsidó-keresztény gondolkodás az európai civilizáció egyik alapja, lényege: hogy hiszem, mindig van esély önmagam és a körülöttem lévő világ megjavítására. Ezt fontos szem előtt tartani.

További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.