Lányi András: Újrakezdődhet a vízlépcsővita

Most éppen a Duna víztömegének jelentős részéről készülünk lemondani Szlovákia javára.

Óriási károk érték az elmúlt években a környezetügyet, a magyar fél most éppen a Duna víztömegének jelentős részéről készül lemondani a Szigetközben Szlovákia javára – véli Lányi András. Vagyis újrakezdődhet a vízlépcsővita, immár sokkal kevesebb aktív szereplővel, mint másfél évtizede. A filozófus, környezetvédő a Magyar Nemzet Magazinnak adott interjújában felveti, Magyarországon az egyik legnagyobb baj ma a szellemi kiüresedés, a viták elhalása, s hogy az értelmiség nem tudja befolyásolni a politikát.

– Tavaly tavasszal, az országgyűlési választás napján kirándulni ment ahelyett, hogy voksolt volna. Nem bánta meg?
– Nem, nagyon szép idő volt, a Pilisben kószáltunk.

– Aztán eltelt némi idő
– A kétharmados többséggel megválasztott pártszövetség rengeteg embernek okozott csalódást. Azzal együtt, hogy a Gyurcsány-éra után nem volt kérdés, hogy kire szavazzunk. A Fidesz programja Magyarország újrapolgárosodását ígérte, míg a gyakorlat inkább az ország refeudalizálása felé tart. Polgárosodáson a magánkezdeményezések támogatását, a civil közösségek önszerveződésének bátorítását értem – ennek éppen az ellenkezője zajlik minden vonalon –, refeudalizáción pedig a politikai érdem fejében osztogatott kiváltságot és hűbérbirtokot: az uralkodó fegyveres kíséretének megjutalmazását uniós pályázati pénzzel, zsíros szinekúrával, állami megrendeléssel. Újdonság csupán a pályázati rendszer. Egykor a hűbérúr vállalta a felelősséget a saját döntéséért, és nem tett úgy, mintha zsűrik és kuratóriumok döntenének helyette. A pályázati rendszer jelen formájában a kollektív felelőtlenség és a korrupció rendszere.

Lányi András 1948-ban született Budapesten. Író, filozófus, egyetemi docens.

Fotó: Végh László

– Volt a polgári kormányzásnak előképe, az 1998–2002 közötti időszak
– Most más úton indultak el. Különösen a magamfajta zöldek érezhették, hogy a Fidesz cserben hagyta őket. Sorra tűntek el a környezetvédelem intézményes biztosítékai: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, a nemzeti parkok hatósági jogköre, a kulturális örökségvédelem jogi eszközei. Folytatódott a fenntartható vidékfejlesztés létalapjának felszámolása: a természeti adottságokra és a helyi tudásra építő, kisléptékű, minőségi gazdálkodást végképp kiszorította az ipari módszerekkel dolgozó nagyüzem. Még az állami tartalék földeket is bérbe adta a kormány, többnyire a saját klientúrájának, amely most olcsó hitellel meg is vásárolhatja majd bérleményét. Vagyis – a történelem szakosok kedvéért – a benefíciumokat most allódiumokká változtatják.

– Mitől ilyen egyértelmű ez? A kormányzat azt mondja, éppen most hozzák helyzetbe a valódi gazdákat!
– Azokat a gazdákat hozzák helyzetbe, akik az állami földalap pályázatain bérlőkké lehettek. Részletes kimutatások készültek róla, kik ezek. Nem a helyi gazdák, hanem a követelményeknek formálisan megfelelő üzleti befektetők, mezőgazdasággal nem életvitelszerűen foglalkozó emberek nyerték el a földek nagy részét. Olyan emberek, akik a gyors megtérülésben érdekeltek, nem a települések népességmegtartó képességének növelésében, nem a természeti források fenntartható használatában, hanem a földbirtok méretével arányos agrártámogatás lehívásában.

– Területalapú támogatás nem jár az idők végezetéig, a birtokok mérete sem lehet korlátlan, s mezőgazdasági aktivitás a feltétele, hogy valaki hozzájusson a kifizetésekhez. Az új vevők ráadásul húsz évig nem is értékesíthetik a földeket.
– Addigra a birtokkoncentráció és a rablógazdálkodás meghozza a gyümölcsét. Pedig a magyar gazdaságnak nem ez, hanem a kisebb üzemek által előállított, munkaintenzív minőségi termékek előállításában van a jövője. Nemcsak igazságtalan, ami történik, hanem gazdaságilag is káros.

– Ezzel együtt megengedheti magának egy gondolkodó, véleményformáló ember, hogy ne tegye le a voksát valaki mellett?
– Elég sok minden mellett letettem már a voksomat életemben a Duna-táj és az ivóvízbázisok védelmétől kezdve a városi zöldterületeken át mondjuk a középiskolai etikaoktatásig. Ezekből is mi lett?! Nem biztos, hogy ez az elkötelezettség pártszimpátiákkal párosul. A mostani kormányzó pártoknak ráadásul nincs is komolyan vehető vetélytársa: megtarthatom a voksomat az engem érdeklő ügyeknek. A baloldal nemcsak nálunk, egész Európában kinyírta magát, a Fidesztől jobbra pedig nincs semmi, csak lefelé van, az alsójobboldal. Ami európai értelemben nem politikai tényező és nem szellemi kihívás. Nem is igen fog ez a formáció több szavazót összeszedni, mint amennyit Torgyán kisgazdái és Csurka MIÉP-je összesen megszerzett. Ebben a nyomasztó agrárviszonyok és a cigányság elviselhetetlen helyzetével kapcsolatos konfliktusok sem hoztak áttörést.

– Az ön értelmezésében csak a párttal, a Jobbikkal van a probléma, vagy magát a radikalizmust ostorozza?
– A radikalizmus azt jelenti, hogy a problémákat ragadjuk meg a gyökerüknél. Ilyen értelemben magam is radikális vagyok, a radikális közép és az ökológiai rendszerváltozás híve. Ennek elméleti megalapozásával foglalkozom írásaimban. Az ökológia politikai filozófiája közösségelvű, minőségközpontú és inkább megtartó, mint építő-romboló. Mindez inkább a konzervatív eszmékkel rokonítja. Sajnos a Fidesz nem annyira konzervatív, mint amennyire jobboldali párt.

\"A baloldal nemcsak nálunk, egész Európában kinyírta magát\"

Fotó: Végh László

– Van értelme ilyen címkézéseknek, skatulyázásoknak?
– A konzervatív a spontán folyamatokban hisz, decentralizál. A jobboldali központosít. A konzervatív a hagyományt és a törvényeket tiszteli, a jobboldali az államot vagy a pártvezért. Ezek a különbségek az élet gyakorlati dolgaiban homlokegyenesen ellentétes következményekre vezethetnek. A konzervatív azt mondja, hogy a törvény, a történelmi folytonosság előbbre való, mint a törvényhozó, ezért alkotmányos fékekkel ellensúlyozza a hatalom mindenkori birtokosának törvényalkotó igyekezetét. A jobboldal törvénygyárként működteti a parlamentet. Egy konzervatív nem fosztja meg a helyi közösségeket például az iskolafenntartás felelősségétől és jogától, és nem kényszerít a sokféle iskolára egyetlen, államilag előírt tankönyvet. Amiből aztán az iskolák nem kérnek, és inkább titokban fénymásolnak maguknak szamizdat tankönyveket, rettegve a bürokrataállam bosszújától.

– Létezik ma Magyarországon olyan aktív konzervatív közösség, amely akár a mostani fideszes politikusok egy részének bevonásával politikai tényező lehetne? Az anyagi, technikai feltételektől tekintsünk most el
– Igény az volna rá. A baloldalban csalódott tömeget nem a jobboldali etatizmus és állami abszolutizmus iránti vágy fordította a Fidesz felé. Akkor már inkább a konzervatív életszemlélet. Leginkább arra vágytak, hogy most egy ideig hagyják békén őket, hogy a kormányzók ne kormányozzanak olyan nagyon, hogy szűnjenek meg a bürokratikus akadályok – például a vállalkozás útjában állók. Hogy a nagy kérdések ne a politikai ideológiák szerint dőljenek el, a kis kérdésekbe pedig ne avatkozzon bele az állam. Hogy ne a párthűség, hanem a rátermettség és a szorgalom vezessen sikerre. Összességében a politikai eszmék teljes piacán példátlanul szegényes a felhozatal.

– Vagyis a mai politikai elitből, a jobb és bal, konzervatív vagy liberális, mérsékelt vagy radikális oldalon valójában a szellemi tőke hiányzik?
– Még nagyobb baj, ha úgy gondolják, hogy nem is hiányzik, mert ilyesmire nincs szükség a politikában, csak pártkatonákra és fizetett propagandistákra. Úgy gondolják, aki ellentmond, az ellenség, az ellenségnek pedig nincs helye a nemzeti együttműködés rendszerében, veheti a kalapját. A nyilvános viták eközben elmérgesedtek, színvonaluk lesüllyedt – de erről már nem a politikusok tehetnek. Az egyik legnagyobb baj ma Magyarországon, hogy nem az értelmiség vitái befolyásolják a politikát, hanem a politika tematizálja az értelmiségi vitákat.

– Mi például azért ültünk le elsősorban, hogy a Duna jövőjéről beszélgessünk, aztán lehorgonyoztunk a pártpolitikánál. De ha már ! Azokat a megállapításait, hogy például a Fidesz bedarálta a parlamentet, hogy nem hagyott mozgásteret a civileknek, hogy elnyomja az értelmiségieket, falná egy nyugati liberális újság is, talán még a címlapjára is tenné. Ezek a kijelentések úgy erodálhatják a kormánypárt erejét, hogy közben senki, ön sem mutat fel reális politikai alternatívát.
– Talán nem véletlen, hogy mindezt a Magyar Nemzet Magazinnak mondom, s nem egy nyugati liberális lapnak. A Fidesz-kormányzatot pedig inkább az erodálja, hogy kerüli a nyilvános vitát, ehelyett ügyetlen kampányokkal, formális „társadalmi egyeztetéssel” és a világnézeti-politikai ellentétek kiélezésével igyekszik a közvéleményt a maga oldalára állítani.

– Megjavítható ez a rendszer kormányváltás nélkül?
– Nem lehetetlen. Magyarországon az egypárti demokráciának van hagyománya. A kormányzó pártok többnyire nem megbuktak, hanem átalakultak, meghasadtak, fuzionáltak Deák és Tisza Kálmán korában ugyanúgy, mint a két világháború között. Nem az ellenzék került többségbe, hanem újfajta kompromisszum született, olyan érdekek és értékek figyelembevételével, amelyek addig háttérbe szorultak. Ilyesmi előfordulhat napjainkban is, a kiüresedett, bürokratikus abszolutizmust belülről megújíthatják olyan törekvések, amelyeket eddig inkább kivetett magából.

– Kivetette például magából a környezetügyet, még államtitkári szinten sem foglalkozik vele senki. Végiggondolta, mi lehet ennek az oka?
– A környezetvédőkkel mindig baj van. A többség szerint ők csak akadékoskodnak, nehezítik a politikusok és az üzletemberek dolgát. Jobb távol tartani őket a döntésektől. A környezet védelmét szolgáló törvényeket és intézményeket pedig gyengíteni kell, vagy legalább az állam kedvenc beruházásait mentesíteni a hatályuk alól. Különben sosem épülhetne Nemzeti Galéria a Városliget közepén, nukleáris erőmű Pakson, vízlépcsőrendszer a szigetözi Duna-szakaszon. Az állam néha olyanokat lép, amilyeneket a legvadabb multik sem mernének, mert azokat legalább a haszonelv korlátozza, az állam viszont az adófizetők pénzén olyasmit is megengedhet magának, ami soha nem térül meg. Borzasztó veszteségek érték a hazai környezetügyet!

– A kormányzat a gazdasági stabilitás megtartását, a munkahelyteremtést tekinti kiemelt célnak, meglehet, hogy ennek ára van
– Nem látom az összefüggést. A foglalkoztatási mutatók főleg a szociális foglalkoztatás révén javultak, ezenkívül inkább csak a nagy német autógyárak beruházásai teremtettek munkahelyeket. Az Audi kedvében járó magyar hatóságok számára egy ártatlan környezetvédő meghurcolása sem tűnt túl nagy árnak. A munkahelyek száma azonban csak akkor növekedne jelentős mértékben, ha vállalkozásaink visszaszereznék legalább a hazai piac számottevő részét. Ezen a téren a Fidesz semmiféle sikert nem ért el. Nézzünk csak körül a saját háztartásunkban a legegyszerűbb tárgyaktól a bonyolultabb berendezésekig! Mi az, amit idehaza állítottak elő? Mi az, amit hazai tulajdonú boltban vásároltunk? Márpedig ha nincs hazai tőkefelhalmozás, nincs miből munkahelyeket teremteni. Vonzó piaci lehetőségek híján az is inkább ingatlanba fekteti a pénzét, akinek van.

– A Volkswagen-botrány konkrétan felveti azt a kérdést, hogy érvényesítse-e egy állam értékalapon a környezetvédelmi előírásokat, avagy a munkahelyeket és adóbevételeket féltve hunyjon szemet a csalások felett. Magyarország a jelek szerint nem kívánja megbüntetni a győri gyárat, míg például a spanyolok megteszik ezt az ottani érintett üzemmel.
– A Volkswagen a mi gesztusainktól függetlenül fogja fenntartani vagy bedönteni a gyárat. Ha a cég elkezd összeomlani, amire van esély, úgy is felszámolják az üzemet, ha egyes politikusok tapsolnak az egész világot becsapó cégnek.

– A Duna Charta nevében többekhez eljuttattak a napokban egy nyilatkozatot, amelyben azt írják, hogy titkos magyar–szlovák vízmegosztási tárgyalások zajlanak. Ha titkos, honnan tudnak róla?
– Előbb-utóbb eljutnak hozzánk az információk

– Biztosak tehát abban, hogy Bős-Nagymaros kudarca után most a Szigetközben akarnak vízlépcsőrendszert építeni?
– Igen, annak a sok évvel ezelőtt felmerült tervnek a megvalósításáról van szó, amit „kanyargós Duna” meg „hétgátas rendszer” néven emlegettek. Az ötlet eredetileg a bősi erőmű atyjaként ismert Julius Bindertől származik: ha kevés a víz az Öreg-Dunában, duzzasszatok! Ha most kormánypolitika rangjára emelkedik ez a terv, feladjuk a méltányos vízmegosztásért folytatott küzdelmünket, amely a hágai nemzetközi bíróság állásfoglalásának végrehajtását célozza. Mi magunk tesszük alkalmatlanná a szigetközi Öreg-Dunát a mostaninál nagyobb víztömeg fogadására. Ami jelenleg a teljes vízhozamnak mindössze 17 százaléka.

– Az ötven helyett
– A többit 1992-ben a szlovák földön megépült mesterséges csatornába terelték, és áramot termelnek vele a bősi, szlovákul gabcikovói erőműben annak dacára, hogy a mindenkori vízhozam fele bennünket illet. A Duna medrébe tervezett gátrendszer, vízlépcső, illetve a meder mesterséges kialakítása, ami mellett most elkötelezzük magunkat, azt jelenti, hogy Magyarország úgy gondolja: a jelenlegi vízmennyiséggel is meg tudja oldani a térség ökológiai problémáit. Ami sajnos nem igaz, hiszen az itteni élővilág nem magasabb vízszinthez szokott, hanem sebesen áramló víztömeghez, a vízszint ingadozásához, áradásokhoz, szóval csupa olyasmihez, amire ezentúl nem lesz lehetőség. A hágai ítélet megteremtette a feltételeket egy olyan vízmegosztáshoz, amely az ökológiai érdekeknek egyenjogúságot biztosít az áramtermeléssel. Erről mondunk most le, véget vetve az eddig is csak fél szívvel folyó tárgyalásoknak. Pedig az ivóvíz, a természetközeli vízviszonyok védelme a mai európai értékrendben lényegesen kedvezőbb helyet foglal el, mint az ezredforduló előtt. Erről tanúskodnak az EU víz-ketetirányelvei is, amelyeket minden tagország elfogadott. Nehéz erről indulatok nélkül beszélni, hiszen 1988 óta harcolunk a Dunáért. A választási győzelme előtt még mellettünk álló Fidesz pálfordulása a Duna-mozgalmak elárulását jelenti.

– Mi értelme van mindennek? Miért menne bele a kormány egy ennyire hátrányos megállapodásba?
– A kormány tagjai némi túlzással talán egész életükben nem szántak annyi időt a kérdés vizsgálatára, mint mi most ennél az asztalnál. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyes szakemberei pedig minden alkalmat megragadnak a Duna duzzasztására, ami saját ágazatuknak hatalmas lehetőség, rengeteg pénzt hozna. Most, hogy az egész ország a menekültválságra figyel, a magyar és a szlovák fél között pedig viszonylag jó a kapcsolat, megpróbálnak gyorsan tető alá hozni egy megállapodást.

– Sok olyan szakértői véleményt lehet olvasni, amely szerint a Duna nyugati és déli szakaszain is épültek duzzasztók, így Magyarország sem ússza meg, hogy a hajózhatóság és egyéb szempontok miatt megépítse a maga vízlépcsőit. Nincs igazuk?
– A német és osztrák szakaszon más természeti körülmények között duzzasztanak, elsősorban a helyi közlekedést segítik elő vele. Nálunk ennek nincs értelme. A magyar szakaszon a hajózási feltételek kevésbé drasztikus eszközökkel is javíthatók. Nagyobb beruházások nemcsak az élővilágnak és az ivóvízbázisnak ártanának, gazdaságilag is értelmetlenek, mert költségük nem állna arányban a dunai áruszállításból befolyó bevételünkkel. A meg-meg újuló gátvita csak látszólag folyik tudományos álláspontok vagy éppen gazdasági kérdések körül, valójában politikai érdekek mozgatják.