Már a kommunisták is keresték a náci kincseket

Az újságíró Joanna Lamparska Alsó-Szilézia titkairól ír. Aranyvonat, náci bunkerek és kincsvadászok.

– Mi a helyzet a sokat emlegetett aranyvonat legendájával?
– Létezik az az elképzelés, hogy ha az aranyvonatot egy berobbantott alagútban helyezték el, annak bizonyára össze kellett kapcsolódnia Ksiaz várával. Erősíti ezt a tézist, hogy nagyon közel, mintegy két kilométerre a vártól, Wroclaw irányában a hegyek között található is egy vágány.

– Nemcsak az aranyvonat, de a titokzatos föld alatti város állítólagos megtalálása is nagy visszhangot keltett. Mi az igazság ezzel kapcsolatban?
– Onnan kezdeném, hogy az említett föld alatti német búvóhelyek közül három – Osówka, Walim és Wlodarz – látogatható. Ezek közül a wlodarzi komplexumot egy magánvállalkozás bérli az államtól. Ennek vezetője Krzysztof Szpakowski úr. A hozzá hasonló lelkes amatőr történészekből egyébként igen sok akad mifelénk. Neki természetesen az az érdeke, hogy a lehető legtöbb látogató érkezzen hozzá. Egy ilyen föld alatti város hírének megszellőztetése nyilván kiváló marketingfogás, de az igazság az, hogy eddig a független szakértői vizsgálatok nem igazolták vissza ezt a feltételezést.

– Milyen indíttatásból köteleződött el Alsó-Szilézia titkainak kutatása iránt?
– Újságíróként sohasem éreztem erőt arra, hogy elmerüljek mondjuk a napi politikában. Pályám kezdetén számos társadalmi-közéleti riportot írtam, nemegyszer rettenetes ügyekről. A történelmi titkok témája azonban már a kezdet kezdetén magába szippantott. Tizenöt éve foglalkozom vele, úgyhogy mostanra elég alaposan megismertem ezt a közeget és a hátteret.

– Az aranyvonat rejtélyét is nyomon követte újságíróként?
– A kilencvenes években, amikor még javában pályakezdő voltam, felkereste akkori szerkesztőségemet egy őrmester, Stanislaw Siorek, aki korábban a belbiztonsági szakszolgálatnál dolgozott, és tekintélyes hírnévre tett szert. Különféle dokumentumokat mutatott nekünk, de őszintén szólva kezdetben egyáltalán nem hittünk neki. Akkoriban nem fértünk hozzá semmiféle dokumentumhoz, nem létezett még nyitott archívum, sem internetes háttér. Éppen ezért váltott ki nagy érdeklődést a fellépése még az akkori kormányzat részéről is.

– Ezek szerint a lengyel kormányok komolyan veszik az aranyvonat felkutatására irányuló kísérleteket?
– 1982-ben a kommunista kormányzat a térségben nagyszabású keresést folytatott a kincsek után a katonaság bevonásával, magának Jaruzelski tábornoknak a parancsára. Eredménytelenül. Aztán 1996-ban feltűnt egy varsói vállalkozó, Wladyslaw Podsibirski azzal, hogy tudja, hol található az aranyvonat. Azt állította, hogy az Arado Projekt nevet viselő, föld alatti gyárkomplexumhoz közeli hegy gyomrában rejtőzik. A kormányzat a kutatás élére állt, még a belügyminiszter is látogatást tett a helyszínen. A keresés rengeteg pénzt emésztett fel, de semmit sem találtak. Mifelénk egymást követik az aranyláz korszakai, és ha az aranyvonat egyelőre nincs is meg, tény, hogy a mai napig felkutathatók relikviák a német korszakból.

A múlt darabkái

Fotó: Máté Péter