Hogyan lesz egy tanárnőből gerilla?

Amazonok gépfegyverrel, avagy hogyan lesz egy holland tanárnőből a FARC egyik arca.

Nijmeijer élete a kolumbiai valóságtól nagyon távol indult. 1978-ban született a hollandiai Denekampban. Gyerekkorában apácának készült, ám elmondása szerint később megkérdőjeleződött benne Isten létezése, és „keményvonalas ateista” lett. Nyelveket tanult: beiratkozott a Groningeni Egyetem újlatin nyelvek és kultúrák szakára. A Der Spiegel beszámolója szerint 1997-ben, 19 évesen, épp egy előadás után pihent az egyetem kávézójában, amikor az iskolaújságban megpillantott egy hirdetést: angoltanárnőt keresnek egy kolumbiai iskolába. A felhívás izgalmasnak tűnt, így Nijmeijer jelentkezett, és meg is kapta a munkát. Nem sokkal később már az Andok lábánál fekvő Pereirában találta magát, ahol gazdag családok gyerekeit tanította.

Saját beszámolója szerint az országot járva elborzasztotta a szegények és a kukákban élelem után kotorászó gyerekek látványa.

– Összebarátkoztam egy matematika-tanárnővel az iskolában, ahol tanítottam, és megkérdeztem, hogy nem zavarja-e őket, hogy egy olyan városban laknak északon, ahol mindenkinek megvan mindene, míg délen senkinek nincs semmije. Ő erre akkor azt válaszolta: miért, mi, európaiak nem szégyelljük, hogy nekünk mindenünk van, míg más országoknak semmijük sincs? És erre nem tudtam mit válaszolni – mondta Nijmeijer a Der Spiegelnek.

A fiatal nő a Kolumbiában töltött egy év után hazatért Hollandiába, de nem hagyta nyugodni az, amit látott. Ezért kapcsolatba lépett a különféle nemzetközi szocialista mozgalmakkal, és röplapokat osztogatott az utcán, majd tüntetéseket szervezett aktivista társaival. A szülei nem nézték jó szemmel lányuk ideológiai elköteleződését és ténykedését – az apja a Szovjetunió összeomlását hozta fel annak alátámasztására, hogy a kommunizmus megbukott. Ám Nijmeijer megállíthatatlan volt. Ahogy befejezte tanulmányait, megmondta a szüleinek, hogy elege van a kapitalizmusból, és visszamegy Kolumbiába, hátha ott hozzájárulhat egy – szavai szerint – „új világ létrejöttéhez”.

Kolumbiában megkereste a már említett tanár ismerősét, aki elmondta neki, hogy kapcsolatban áll a FARC-kal, és ha akarja, összeköti a nőt velük. Nijmeijer 2002-ben csatlakozott is a gerillaszervezethez, ám a későbbi magas pozíció eléréséhez rögös út vezetett. 2007-ben egy rajtaütés során a kolumbiai hadsereg megtalálta a nő naplóját, amelyben nemcsak a harcos lét szépségeiről, de a nehézségekről is ír, és amelyből a helyi és külföldi sajtó is közzétett részleteket.

A naplóból kiderült, hogy Nijmeijernek hiányzott a családja: egyszer tíznapos konyhai szolgálatos büntetést kapott, amiért egy mobilról felhívta szüleit. A külföldre irányuló telefonhívás ugyanis komoly szabálykihágás, hiszen ezzel az illető veszélynek teszi ki a csoportot. Nijmeijer írt korrupt vezetőkről, ok nélküli, céltalan utasításokról és megszűnő barátságokról is. Egy későbbi interjúban „gyermetegnek” titulálta saját írásait, de azt mondta, akkoriban így érzett.

A fiatal nő azóta nemcsak sztár és béketárgyaló lett, de a FARC honlapját is karbantartja, publikál, kezeli a Twitter-oldalukat, és mivel öt nyelven beszél, fordít és tolmácsol is. Nijmeijer a Der Spiegelnek elárulta, hogy sokat kellett bizonyítania, hogy kivívja a vezetők elismerését, akik eleinte nem vették komolyan. Ezért mindennap rengeteget edzett. Mai napig hajnali ötkor kel, és negyvenperces futással indítja a napot. Bebizonyította, hogy neki jobban megfelel a földön alvás, mint egy puha ágy. Megtanulta, hogyan kell bombatámadáskor úgy földre esni, hogy közben ne szakadjon be a dobhártyája, és azt is, hogyan segíthet sebesült társain. De nem csak védekezni tanították meg. Bombát is tud gyártani, ha szükség van rá.

Nijmeijer ez idáig nem sok interjút adott a sajtónak, azt a keveset is főleg Havannában, a béketárgyalások helyszínén. Nem csoda, hiszen mielőtt küldötté választották, sosem hagyhatta el az erdőt. A felvételeken egy izguló, kissé darabosan kommunikáló, vékony nő látszik, aki szemrebbenés nélkül képes arról beszélni, hogy igen, sajnos háborúban gyerekek is meghalnak, ahogy arról is, hogy néha szükség volt túszokra.

Minden beszélgetéskor váltig állítja, hogy a FARC csak védekezik, nem támad, és egyáltalán nem ragaszkodnak majd fegyvereikhez, ha a kormány politikai erőként ismeri el őket. Erre minden esélyük megvan, a béketárgyalások ugyanis egyre sikeresebbek. 2015 szeptemberében a szervezet vezetője, Rodrigo Londono, más néven Timochenko és a kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos megállapodásra jutottak, hogy idén márciusra megegyeznek, és az azt követő hatvan napon belül a gerillák leteszik a fegyvert. Timochenko ekkor kijelentette, hogy onnantól kezdve nem lesz több katonai kiképzés a FARC-nál. Cserébe, a megállapodás egyik pontja szerint, azok a gerillák, akik elismerik bűneiket, amnesztiában részesülnek. Csakis így tölthetnek be ugyanis politikai pozíciót, ami a FARC egyik alapkövetelése.

A washingtoni vezetés eddig örömének adott hangot a béketárgyalásokkal kapcsolatban, ám arról nem esik szó, hogy mi lesz azokkal a FARC-tagokkal, akik ellen amerikai kiadatási parancs van érvényben, és akikre többmilliós vérdíjat tűztek ki kábítószer-kereskedelemért. Bár egy felmérés szerint a kolumbiaiak több mint hetven százaléka támogatja a békefolyamatot, vannak olyanok is, akik egyáltalán nem örülnek annak mikéntjének. Főleg azok, akiknek a családtagjait FARC-gerillák rabolták el vagy ölték meg.

– Ha amnesztiát kapnak, ki szolgáltat igazságot a férjemnek? – panaszolta egy helyi lapnak az egyik meggyilkolt földműves felesége.

És nem csak neki. A gerillák soraiból megszökött nők is minden bizonnyal legszívesebben rácsok mögött látnák támadóikat. Bár a kampányfilmekben és a női gerillák által üzemeltetett weboldalon (mujerfariana.org) szépen kisminkelt, boldog amazonok mosolyognak AK–47-esek mögül, azok, akik megszöktek, kissé más képet festenek a tábori életről. A spanyol El Mundónak nyilatkozó Jennifer például 13 éves volt, amikor arra kényszerítették, hogy belépjen a FARC soraiba. 15 évesen dezertált, miután terhes lett, és a gyerekét el akarták hajtatni vele. Azóta leérettségizett, és gyógyszerésznek készül. Egy másik lány, Tatiana is nyilatkozott az újságnak. Az ő esete sok más fiataléhoz hasonló: rossz családi körülmények közül menekült otthonról, édesanyja új férje molesztálta. Így került a FARC-hoz, ahol szintén bántalmazták, meg is erőszakolták, és terhes lett. Vele nem hajtatták el a gyerekét, mert egy magas rangú tisztviselő szerelmes lett belé, és megvédte. Pár hónappal később a rendőrség egy akció során elfogta, így menekült meg a gerilláktól. Mint mondta, ha jobb körülményeket lehetne teremteni a fiataloknak, kevesebben csatlakoznának különböző milíciákhoz. Na meg ha meg lehetne fékezni a kábítószer-kereskedelmet, amely ennek a háborúnak is az egyik fő mozgatórugója.