Facebook, Fidesz és a Zuckerberg-cenzúra

Politika 2.0, avagy kampányok, közéleti gyalázkodás és lájkvadászat a közösségi médiában.

Százharmincezer van az MSZP-nek, 320 ezer a Jobbiknak – mi az?

– Tag? Nem…

– Facebook-követő. Tetemes különbség, bár hasonló támogatottságú pártokról van szó.

Ez a beszélgetés Molnár Gyula és a Mancs újságírója között zajlott le (In: Magyar Narancs, 2016. július 7.), és arról tanúskodik, hogy a szocialisták újdonsült elnöke nemcsak az általa irányított párt taglétszámával, hanem legfőbb nyilvános felületének helyzetével sincs tisztában.

Itt érdemes hozzátenni, Orbán Viktornak, akiről sokáig az a hír járta, hogy még a számítógép bekapcsolásától is irtózik, 532 ezer követője van. Ez a hazai viszonyok közepette óriási szám, az ismert emberek közül talán csak Kasza Tibi előzi meg a maga 735 ezrével. Utóbbi önmagában az ismertségéből megél (ekkora tömeg mellett elég ügyesen hirdetéseket elhelyeznie a falán), míg előbbinek más tennivalója is akad.

Tíz évvel ezelőtt, amikor a klasszikus tömegmédia szerepének megváltozásával szembesülve Cameron, Merkel, Sarkozy már mesterien használta a web 2.0-s alkalmazásokat, és az itthoni balliberális világ is kezdett megbarátkozni vele, még azt mondtuk: a jobboldal meglehetősen nagyvonalúan engedte eldübörögni maga mellett a kommunikációs forradalmat. Sőt, a hagyományos felületeket sem tanulta meg igazán jól kezelni. Azóta a helyzet megváltozott. A Fidesz stratégái is rájöttek, hogy bár a közéletben aktív választók még mindig fogyasztói a hagyományos médiának (el is költ rá a kormányzat súlyos tízmilliárdokat), egyre szélesebb és széttagoltabb az a közösség, amelyet a régi eszközökkel (a tévén, rádión keresztül vagy nyomtatott napilapokkal) lényegében lehetetlen megszólítani. Sőt, a széttagoltságon azt is kell érteni, hogy a Facebookon közéleti témákkal elérhető tömeg jelentős része immár az idősebb korosztályból kerül ki. Vagyis, szemben a tíz-tizenöt évvel ezelőtti helyzettel, ma már a hetvenesek közül is sokan kifejezetten otthonosan mozognak a világhálón. (Orbán Viktor Facebook-oldalának szerkesztéséért amúgy Kaminski Fanny, Habony Árpád korábbi felesége felel. Több ezren látták a YouTube-ra feltöltött videóját, amelyben – a két évvel ezelőtti bugyuta divatnak megfelelően – nyakon öntik egy vödör jeges vízzel a hölgyet, aki hangos b…dmegolás kíséretében sikítva rohan ki a képből.)

A web 2.0, vagy 2.1 vagy nevezzük bárhogy a webes közösségi felületeket is magában foglaló teret, természetesen maga is fejlődésen, változásokon megy keresztül, nem csupán technikai értelemben. Külön szakmává vált a közösségi oldalakon keresztül zajló kommunikáció és marketing. Sokan nem szeretik utóbbi szavakat, ám a tömegtájékoztatás, sajtó vagy hasonló kifejezések mégsem állnák meg a helyüket, mivel ezen felületek fő célja nem az ismeretek, hírek terjesztése, hanem egy adott politikus, párt vagy termék népszerűsítése. Professzionalizálódik a közösségi médiáért felelő szakma, fontosabb szereplőknél immár kisebb „szerkesztőségek” dolgoznak a tartalom-előállításon vagy éppen a netes fórumok tematizálásán.

A minap vaskos „buzizástól” volt hangos az éter. Bár az esetnek szinte semmi hírértéke nem lenne, ha a belvárosi-politikusi elit közeg nem tematizálná túl a közbeszédet a mindennapokra amúgy vajmi kevés hatással lévő vitákkal. De ez adatott, a virtuális térben gyakran éppúgy a lényegtelen vagy éppen mesterségesen kreált témák dominálnak, mint a valós közéleti vitákban. Az annak idején tehetséges politikusként megismert Kocsis Máté és a magát saját Facebook-oldalán Conchita Wurstként is ábrázoló volt SZDSZ-es Ungár Klára összecsapása mégis túlnőtt két frusztrált ember párharcán. Nem volt elég egy bírósági ítélet, egymás gyalázása a közösségi oldalon folytatódott, mígnem a Facebook letiltotta Józsefváros polgármesterének (aki egyben a Fidesz kommunikációs igazgatója, a fővárosi önkormányzat tanácsnoka, a párt budapesti elnöke, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke és a Fradi alelnöke) bejegyzését. A történteket sokan szétcincálták már, így csak nagyon tömören a lényeg: Ungár tavaly tényként közölte Kocsisról, hogy meleg, mire per vette kezdetét.

A bíróság másodfokon azt mondta ki, hogy önmagában nem sértő annak közlése, hogy valaki meleg, függetlenül attól, hogy az megfelel-e a valóságnak vagy sem. A polgármestert végül 150 ezer forintnyi perköltség megfizetésére kötelezték, aztán Kocsis a minap Facebook-oldalán Ungár ügyvédjét „homokosnak” nevezte, a néhai SZDSZ politikus asszonyát pedig egyéb szaftos kitételek mellett „Klári bácsinak”. Ezt a bejegyzést törölte hivatalból a közösségi oldal, mire Kocsis azt írta: „A Facebook honi helytartói törölték a bejegyzésünket, pedig csak az igazat írtuk, és jó vita lett volna. Azt meg nem szeretik a véleményterroristák, ezért akcióba lendültek, ment a bejelentés.”

A történet annyira szánalmas és méltatlan, hogy ennyi szót is kár fecsérelni rá, azért tettük meg mégis, mert cseppben a tengerként számos tanulság levonható a purparléból. Nem is csupán arról, milyen színvonalon civakodnak egymással ismert politikusaink, ezen a téren bőven van már tapasztalatunk. Inkább arról, döntéshozóink, közszereplőink mennyire vannak tisztában a nyilvánosság jelentőségével és a nem klasszikus médiafelületek használatával. Mindenekelőtt azzal, hogy minden (korlátozások nélküli) közlés a Facebookon nyilvánosnak számít, abból bárki idézhet, bárki hivatkozhat rá, lényegében ugyanúgy, mintha nyílt levelet vagy újságcikket jelentetett volna meg az illető. Kocsis Máté érdekesen vegyíti hivatalos oldalán a közélet eseményeit a személyes tartalmakkal, nyitóképén is kisgyermeke látható – ez nyilván az ő személyes döntése, mindenki annyit ad ki családjából és olyan tartalmakat oszt meg a nagyközönséggel, amilyeneket csak akar. Bár, mint a bejegyzésekhez fűzött kommentárokból kiderült, a tartalomért külön szerkesztő felel, ami azt jelenti, a polgármester megfogadhatta a közösségi felületekkel foglalkozó guruk tanácsát, amely szerint politikus ne foglalkozzon ilyen feladatokkal, de tudjon róla, mi zajlik a profilján.

A végeredményen ez nem feltétlenül látszik.

Igaz, ami igaz, a Facebook sajátos cenzúrázó gyakorlatot folytat, irt minden, a nemi identitással kapcsolatos sértő tartalmat, és nem tűri meg a szexualitás csíráit sem. Ugyanakkor nem csapja ki a biztosítékot a nemzetek, jelképek gyalázása. Így történhetett meg, hogy míg egy elsőre női mellnek kinéző könyököt ábrázoló fotót is eltávolítottak, a bejelentések ellenére nem zavarta őket az a múlt év júniusi, a magyar–román futball-Eb-selejtező előtt posztolt bejegyzés, amelynek képi világa a magyar zászló levizelését imitálta. A román szurkolói csoport, a Pyro SudEst Torte Fumigene posztja mindezt a „Fuck Hungary” megjegyzéssel kísérte.

Személyes, pontosabban szerkesztői tapasztalatunk is akad. Habony Árpád emlékezetes szépművészetis festménykölcsönzése megihlette kiváló karikaturistánkat, Léphaft Pált, aki sajátos pózban ábrázolta a műalkotással a hóna alatt éppen elsurranó, nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadót (lásd a mellékelt illusztrációt). A Facebooknak ez is sok volt, a rendszer percek alatt kiszúrta a „nem odaillő tartalmat”, és letiltotta a Magazin oldalára feltöltött rajzot.

Sokak fejében született itthon és más országokban is összeesküvés-elmélet arról, kiket hogyan, milyen esetleges kettős mérce szerint mér meg vagy zár ki a legnagyobb közösségi felület. Ám aligha érdemes ezeket túlgondolni, adott egy szabályzat, amely ellentmondásoktól terhes: ez – legalábbis idehaza – a sajátos szerkesztési elvek magyarázata.

Az Egyesült Államokban nagy port vert fel a Gizmodo hírportál cikke, amelyben a Facebook egy volt munkatársa teregette ki a vélt vagy valós szennyest. Az illető szerint a Trending Topicson, vagyis – a nálunk nem elérhető – legvitatottabb témák szekcióban manuálisan szűrték a konzervatív híreket, és olyanokat is megjelenítettek, amelyek nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy ide bekerüljenek. Az ügy még nem zárult le, a Facebook vezetősége tagadja, hogy erre adott volna utasítást.

– Magyarországon ilyesmi nem történhet meg, mivel az algoritmusba ilyen szinten beavatkozni csakis az amerikai központból lehet. Itthon nem szerkesztik „kézzel” senki hírfolyamát, legfeljebb a felhasználó ízlése befolyásolja, mi jelenik meg és mi nem – mondja Forgács Mariann, a közösségimédia-szolgáltatásokat kínáló Be Social cég ügyvezetője.

Hasonló állásponton van Püspök Tamás, a Brightly reklámügynökség social media managere, vagyis a közösségi felületekkel foglalkozó szakembere. Szerinte is csak két mód van a Facebook algoritmusának „befolyásolására”. Az első lehetőség a Forgács Mariann által már említett központi változtatás. A szakember kiemelte, hogy mivel a Facebook magáncég, amely üzleti alapon működik, általában aszerint módosítja az algoritmusát, ahogyan az neki előnyösebb. A legutóbbi ilyen módosítás épp néhány hete történt: nemsokára a családtagok és barátok tartalmai élveznek előnyt a hírportálokkal és egyéb, nem személyes Facebook-oldalakkal szemben.

– Ennek nyilván az az oka, hogy a felhasználók többsége az ismerősök posztjait szereti a legjobban, tehát ezek az emberek akkor töltenek több időt az oldalon, ha az ilyenek vannak túlsúlyban a hírfolyamukban. Ezzel párhuzamosan több hirdetést is látnak majd, ami végső soron a Facebook érdeke, hiszen az a cég egyik fő bevételi forrása – mondja Püspök Tamás.

Az algoritmus befolyásolásának másik lehetősége a felhasználók kezében van. A szakemberek szerint ugyanis a Facebook az alapján mutat nekünk posztokat, ajánl oldalakat, ismerősöket vagy épp tüntet el valamit, hogyan viselkedünk mi az oldalon.

– Hogy ez pontosan milyen szempontok alapján történik, azt csak sejteni lehet, mert az algoritmus titkos. De ha egy oldal posztjait rendszeresen lájkoljuk, megosztjuk, akkor jó eséllyel mindig látni fogjuk, amit kitesznek. Viszont ha semmilyen vagy csak ritka interakció van köztünk, egy idő után teljesen eltűnik a szemünk elől – mondja Püspök Tamás.

Abban mindkét szakember egyetért, hogy a Facebook teljesen átalakította a hírfogyasztási szokásokat, „nem internetezünk, hanem facebookozunk” – fogalmaz Forgács Mariann. Püspök Tamás szerint nagyrészt a közösségi oldalnak tulajdonítható, hogy az emberek már sokkal ritkábban látogatják a híroldalak főoldalát, inkább csak azt látják, amit a Facebook eléjük tesz. Részben e szokás miatt van egy korcsoport, amely könnyen befolyásolható vagy akár megvezethető.

– Sok ötven év feletti regisztrált felhasználó van, viszont nagy részük nincs tisztában a Facebook működési elvével és használatával sem – véli a szakember, aki szerint a lájkvadász és álhíreket terjesztő, rosszabb esetben anyagi kárt is okozó oldalaknak sem véletlenül ez a korosztály a fő célpontja. Az ezzel járó negatív jelenségeket azonban semmiképp sem a Facebook számlájára írná Püspök Tamás.

– Mint már mondtam, az algoritmus aszerint működik, hogy a felhasználó hogyan viselkedik. Kicsit leegyszerűsítve: ha meg tudom különböztetni a hiteles forrást a nem hitelestől, akkor eljutnak hozzám a valódi hírek, ha viszont nem, akkor jó eséllyel torz képet fogok látni, és az is lehet, hogy átvernek – akárcsak a való életben.

Forgács Mariann szerint van egy olyan, idősekből álló réteg, amely viszont nagyon jól és tudatosan használja a közösségi oldalt. Ennek szerinte elsősorban az lehet az oka, hogy a gyerekek és unokák sokszor messzire, akár külföldre költöznek, és hogy könnyen tarthassák velük a kapcsolatot, a Facebook ismeretére van szükség. Ő is úgy látja, hogy továbbra is sok azonban a naiv ember, aki álhíreket oszt meg.

Azt gondolhatnánk, ha felmegyünk a Facebookra, kitárul előttünk a világ. Pedig Püspök Tamás szerint épp az ellenkezője történik. A Facebook buborékba vagy arany kalickába zárja a felhasználót azzal, hogy csak olyan híreket, tartalmakat tesz a szeme elé, amely nagy valószínűséggel tetszeni fog neki. Ez lesz az ő saját valósága, amelyből egy idő után kikopnak azok a vélemények, amelyekkel nem ért egyet, nem reagál rájuk vagy egyenesen gyűlöli őket.

Az organikus terjedés mellett azonban hirdetni is lehet tartalmakat a Facebookon, méghozzá precízen megcélozva a közönséget. Így ha fizetünk érte, gyakorlatilag akárhová eljuttathatjuk az üzenetünket – tehát be lehet állítani, hogy például Orbán Viktor Facebook-oldalának egyik posztja megjelenjen az MSZP összes követőjénél – vagy fordítva. Tehát ha valaki nagyon szeretné, „be lehet célozni a másik oldalt”, ez csak hozzáértés és pénz függvénye.

Magyarországon a politikai pártok 2010-ben használták először kampánycélra ezt a felületet. Forgács Mariann azonban azt látja – nemcsak a pártokat illetően, hanem más, nem személyes profiloknál is –, hogy bár egyre erősebb a jelenlét, még mindig sok a félinformáció. Szerinte erre az lenne a megoldás, ha a Facebook-jelenlétre is ugyanúgy tekintenének az érintettek, mint más sajtótermékekre, tehát a tévére, rádióra vagy újságra.

– A tízmillió közösségimédia-szakértő országa vagyunk, ami pártoknál, cégeknél vagy közügyeknél nem a legszerencsésebb. Nekik minden esetben szakemberre kellene bízniuk a posztolást – teszi hozzá.

– A technológián alapuló internetes vállalatoknál a lényeg, hogy szinte a végtelenségig tökéletesítsék az algoritmusaikat. Ha a Facebookot nézzük, náluk a fejlesztés egyik fő szempontja, hogy minél tovább maguknál tartsák a felhasználót, azok pedig minél több megosztott, illetve hirdetésben felkínált linkre kattintsanak – mondja Ságvári Bence szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa. Az esetleges valóságtorzítás azon az alaplogikán nyugszik, hogy olyan cikkeket néz a felhasználó, amelyek neki tetszenek.

Ságvári szerint sem teljesen igaz az a feltételezés, amely szerint lassan mindenki csak a közösségi médiában „elé rakott” hírtartalmat fogyasztja. A számok legalábbis nem ezt mutatják. A legnagyobb portálokról szólván azért messze vagyunk még attól, hogy olvasóik kizárólag a Facebookon keresztül érkezzenek.

Speciális csoportot jelent azonban a tizen- és huszonéves korosztály.

– Jelentős részük már a Facebookon keresztül tájékozódik a világ dolgairól, mert mások a fogyasztási szokásaik. Nem úgy olvasnak híreket, mint például a szüleik, ők inkább csemegéznek. Míg a közéleti kérdések egy része iránt fogékonyak, a hagyományos pártpolitika, illetve az azzal kapcsolatos hírek jóval kevésbé érdeklik őket – mondja Ságvári. Ebben mindenképpen különböznek az említett idősebb generációtól.

A szociológus szerint dilemmát okozhat, hogy az egyre hatékonyabban dolgozó, a tartalmakat pontosan szűrő algoritmusok mellett hogyan fognak az emberek új dolgokat, álláspontokat felfedezni.

– Ha egy kockás papírra írt bonyolult képletet, amely akár egy algoritmus is lehet, megmutatsz egy laikusnak, azt fogja gondolni, hogy ez biztosan valamilyen nagyon bonyolult, de ugyanakkor „tiszta” és tudományos dolog. A jövőben várhatóan az élet egyre több területén – például biztosítások, igazságszolgáltatás vagy éppen egészségügy – fognak az algoritmusok autonóm döntéseket hozni. Ezeknek az alapjait viszont szintén emberek írják, akik gondolkodását ugyanazok a társadalmi előítéletek, igazságtalanságok és leegyszerűsítések határozhatják meg, mint bárki másét. Vigyáznunk kell tehát, hogy ne egy még igazságtalanabb társadalmat hozzunk létre a technológia és a statisztika mögé bújva – figyelmeztet a szakember.

Ságvári Bence szerint ettől még nyilván nem a gonoszról beszélünk, ha érdeklődők vagyunk, a Facebook algoritmusa több területről merít nekünk. Ugyanakkor az sem tartható hosszú távon, hogy a létrehozóin kívül senki másnak ne legyen rálátása, mi történik a „motorháztető alatt”, amikor az életünket befolyásolni képes automatizált döntések megszületnek.

Egyik laptársunk évekkel ezelőtti szlogenje úgy hangzott: a tájékozottság magabiztossá tesz. Sajnos ez gyakran a fordítottjára is igaz.