A most zajló eseményekben akár a koreai–magyar lelki rokonság bizonyítékát is fel lehetne fedezni. Pak Kunhje, Korea 2013-ban beiktatott, nem mellesleg első női elnöke ellen ugyanis azért kezdődtek tüntetések, és azért kezdte meg egy hatvanfős nyomozócsoport a tevékenységét vele szemben, mert egy hivatalos tisztségekkel nem rendelkező nő – Csoj Szunszil – az elnökkel ápolt kapcsolatait használta ki arra, hogy nagyvállalatokat vegyen rá, adományozzanak több millió dollárnyi támogatást két nonprofit szervezetnek. Az így befolyó összeg azonban később saját hatáskörébe került. Csoj Szunszilról kiderült, hogy beleszólása volt állami kinevezésekbe, miközben Pak Kunhje kommunikációját is nagyban formálta, olyannyira, hogy egyes beszédeit is Csoj írta, mindeközben pedig betekinthetett a legbizalmasabb állami anyagokba, jelentésekbe. Az, hogy az államfő lemond-e, és mi lesz a vizsgálatok eredménye, a közeljövőben eldől, de talán legalább ennyire érdekes kérdés az is, miért reagált ilyen érzékenyen a társadalom a történtekre.
A második világháborút követő hosszas egyeztetések eredményeként 1948-ban létrejött a Koreai Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Ez utóbbiról letisztult kép él a fejünkben: ki ne ismerné a képeket, amikor a háromgenerációs államvezetés – aktuálisan kedves – vezetője épp megtekint valamit, felavat vagy átad, illetve azt, ahogy sportolók kérnek bocsánatot második helyezésükért, vagy éppen komplett futballcsapatok kerülnek munkatáborba. Közismertek a nyomorról szóló történetek, az agresszióval kompenzált kilátástalanság. Dél-Koreáról ritkábban hallunk, ha mégis, akkor ázsiai kis tigrisként dicsérik, fejlődését példaként állítják elénk.
A Koreai Köztársaságot 1948. augusztus 15-én kiáltotta ki Li Szin Man. Az első elnök könyörtelenül számolt le – főként baloldali – politikai ellenfeleivel, és ő vívta meg 1950 és 1953 között a koreai háborút, ám az azt lezáró panmindzsoni fegyverszünetet nem akarta elfogadni, mert szerette volna egyesíteni a két Koreát, hogy annak vezetője lehessen. Összesen négyszer választották elnöknek, de bizonytalan politikai rendszere miatt Korea lassan heverte csak ki a háborúk okozta sokkot és hanyatlást. Utolsó megválasztását követően, 1960-ban tömeges diáktüntetések törtek ki országszerte, és miután a tömegbe lövetett, aminek következtében 125-en vesztették életüket, lemondott.