Miért iskolázzák le a délkelet-ázsiaiak a világot?

Matek világuralom: mi a délkelet-ázsiai országok titka? Nem csak az iskolarendszer az ok.

Mi Szingapúr titka? Nincs náluk kiemelkedően sok matematikaóra az iskolában. A Quartz cikke szerint évente 129 órán keresztül tanulnak matematikát (ez 172 negyvenöt perces tanórának felel meg). Ez még kevesebb is, mint amennyi matekkal a meglehetősen gyenge helyezést elérő Egyesült Államok diákjait terhelik. A magyar óraszámnál viszont jóval magasabb. Nálunk az utóbbi negyven évben évi kétszáz órával csökkent a matematika részesedése az oktatásban, jelenleg az általános iskolában alig több mint száz óra jut évente erre a tantárgyra. Dél-Koreában, amely Szingapúr után a második legerősebb matematikusnemzet, szintén nem túl sok időt, 114 órát töltenek a nyolcadikosok a számolás tanulásával. E különbségek tehát nem indokolják a diákok teljesítményében meglévő drámai különbségeket.

A tátongó szakadék Ázsia és a világ többi részének matematikatudása között arra sarkallta a legfejlettebbnek tekintett nyugati országokat, például Angliát, az Egyesült Államokat vagy Izraelt, hogy alkalmazni kezdjék a „szingapúri módszert”, tudósít a BBC. Ebben valójában semmilyen forradalmi dolog nincs, a siker abban áll, hogy az évtizedek alatt kidolgozott és bizonyított elveket következetesen alkalmazzák, és nem vezetnek be évente gyökeresen új szempontrendszert. A matematikaórákon a tanár és a diákok interaktívan, együtt haladnak a tananyag elsajátításában, ellentétben a világszerte elterjedt módszerrel, amely szerint az óra első felében a tanár magyaráz, utána pedig a diákok próbálják gyakorolni a hallottakat. Az ázsiai országokra jellemző kollektivista mentalitásnak megfelelően a jobban teljesítő diákokat sem biztatják arra, hogy az osztály többi tanulóját lehagyva előreszaladjanak az anyagban. Ehelyett maradék idejüket tudásuk elmélyítésére fordíthatják. A matematikai koncepciókat inkább fizikai modellek segítségével (ábrákkal, demonstrációs eszközökkel) tanulják, nem csak számokkal, változókkal.

Azért ne gondoljuk, hogy szingapúri diáknak lenni csak játék és mese. A mostanában sokat emlegetett skandináv modellel szemben az ázsiai oktatási rendszer erősen teljesítménycentrikus. A társadalmi előmenetel legfontosabb forrásának a képességeket és a tehetséget tekinti, amelyet a diákok erős nyomás alatt (vizsgahelyzetekben) is képesek kamatoztatni. És ez nemcsak az érettségire vagy az egyetemi szigorlatokra igaz, hanem már az általános iskolára is. Szingapúrban a hatosztályos általános iskola végén is kell egyfajta érettségit tenniük a tizenkét éves gyerekeknek (ezt Primary School Leaving Examinationnek, PSLE-nek nevezik). A PSLE-pontszámok egy életre meghatározhatják az alig serdülő gyerekek jövőjét, hiszen ez alapján dől el, milyen középiskolába mehetnek. A 200 pont alatti eredményeket egyszerűen katasztrófaként éli meg mindenki, a legjobb iskolák ennél sokkal magasabb pontokat követelnek.

„Minden srácnak üzenem, aki rettegve megy iskolába, majd rettegve megy onnan haza három hülye számjegy miatt, és alig tud lélegezni az idegességtől, hogy ő sokkal több ennél, és mindenki nagyon szereti”, írta a Facebookon a Szingapúrban híres rockénekes, Benjamin Kheng. Azt is elismerte, hogy ő volt „a legrosszabb gyerek az iskola legrosszabb osztályában”, és mégis lett valaki. Az persze kérdés, a gyerekeiket tudósként elképzelő szülőket mennyire nyugtatja meg, hogy a rosszul vizsgázó gyerekükből ha más nem, rocksztár még lehet.

Kheng a Szingapúri Nemzeti Egyetem egyik tanára, Syed Khairudin Aljunied által indított mozgalomhoz csatlakozott. Ő arra kért fel hírességeket, hogy osszák meg a közvéleménnyel, hogy annak idején hány PSLE-pontjuk lett, hogy „ezzel adjunk hitet és reményt a gyerekeknek abban, hogy a PSLE nem feltétlenül determinálja a jövőjüket. Nekem csak 221 pontom volt, most mégis egyetemen tanítok.” Nem lehet tudni, ezzel hány gyereket tudnak meggyőzni. Legutóbb novemberben lett öngyilkos egy gyerek rossznak ítélt iskolai teljesítménye miatt. A tizenegy éves fiúcska életében először bukott meg vizsgán, és félve szülei haragjától, levetette magát a tizenhetedik emeleten lévő lakásuk ablakából.

A vizsgák körüli hisztériát látva már az oktatási minisztérium is igyekszik nyugtatni a kedélyeket, a törekvés fontosságát hangsúlyozzák a puszta eredményesség mellett. Emellett betiltották azt a gyengébbek számára megalázó hagyományt, hogy a legjobbakat népünnepélyek keretében jutalmazzák meg. A stressz fő forrását a szülők jelentik, akik azt sulykolják a gyermekbe, hogy vége a világnak, ha elbuknak a vizsgán. Ez bizonyos értelemben eredményesnek tekinthető, hiszen az idei szingapúri PSLE-vizsgán a diákok rekordot döntöttek, 98,4 százalékuk ért el olyan pontszámot, amely lehetővé teszi, hogy gimnáziumban tanulhasson tovább. Persze nem feltétlenül abban, amelyiket a szülei kinéztek neki.