Nyolcezer muzulmán megöléséért életfogytiglan jár

Több mint húsz évet kellett várni rá, hogy célegyenesbe érjen Ratko Mladic pere.

„Városban, falun, hegyen és síkon,
Mind szerbek ők, Ratko katonái!”

(szerb dal Ratko Mladicról)

Egészen elképesztő védőbeszédet tartott Ratko Mladic, a boszniai Szerb Köztársaság egykori tábornokának ügyvédje a héten a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Dejan Ivetic még show-elemeket is szőtt volna a beszédébe, amikor azt javasolta, hogy tartsanak kétperces néma csendet a boszniai háború valamennyi áldozatának emlékére. Pedig Mladic a perének elején még egészen máshogy viselkedett: a bírósági tárgyalóteremben a srebrenicai asszonyok felé fordult, akik a fiukat vagy férjüket vesztették el a háborúban, és végighúzta ujját a nyakán, kendőzetlenül utalva a kivégzésekre.

 A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszéken az 1992 és 1995 között lezajlott boszniai háborúban elkövetett cselekmények miatt emeltek vádat a most 74 éves Mladic ellen. A vádpontok közül a legsúlyosabb a népirtás vádja. E szerint a volt katonai parancsnokot felelősség terheli a srebrenicai mészárlásért. Ivetic azonban most szinte tudomást sem vett a történtekről. Mint mondta, a védelem nem tagadja, hogy „bizonyos számú” srebrenicai muzulmán férfit valóban megöltek, miután a boszniai szerb hadsereg elfoglalta a várost. Ezek viszont mind „személyes bosszúk” voltak a helyi lakosok, a rendőrség és a szerb hadsereg részéről, amire Mladic sosem adott parancsot – taglalta az ügyvéd. Az ügyészség ugyanakkor korábban bemutatott egy hangfelvételt, amelyen Mladic azt mondja: „eljött az idő, hogy bosszút álljunk a törökökön” (a szerb nacionalisták gyakran törököknek hívják a bosnyákokat). Ivetic itt is döbbenetes védekezést választott: szerinte ezt Mladic nem is a srebrenicai vérengzéskor mondta, sőt maga ott sem volt, amikor a bűncselekmények történtek. Ő semmiről sem tehet, hiszen mindenkit meg akart védeni.

Ratko Mladic 1943-ban született Kelet-Boszniában, ahol nehéz gyermekkor jutott neki osztályrészül: édesapját horvát usztasák ölték meg, ezért az édesanyja egyedül nevelte fel őt és két testvérét. A fiatal Mladic ekkor még nem dédelgetett nagyratörő álmokat, először tanár, majd sebész akart lenni. Végül vasesztergályos lett. Huszonkét évesen már a Jugoszláv Néphadseregben szolgált, és beiratkozott a katonai akadémiára, ahol kitűnő eredménnyel zárta tanulmányait. A szocializmus éveiben a jugoszláv katonák egyhangú életét élte, 1991-ben azonban eljött az ő ideje: kitört a horvátországi háború. Rövidesen főparancsnok lett, és azonnal munkához látott Kijevóban, ahol gránátokkal lövette a falut – később ezt egy horvátországi bíróság húszévnyi börtönbüntetéssel honorálta. De nem ezért került Mladic neve a történelemkönyvek lapjaira.

1992-ben Mladicot bízták meg a Boszniai Szerb Hadsereg megszervezésével, Szarajevó ostromát már ő vezényelte le. A három évig tartó öldöklés több mint tízezer áldozatot követelt a boszniai fővárosban, nagyrészt a szerb tüzérség akciói miatt. De ez még nem volt elég: 1995 júliusában 8700 bosnyákot végeztek ki az általa vezetett szerb alakulatok Srebrenica közelében. A délszláv háborúkban korábban is volt példa ugyan tömegmészárlásokra, de mind közül a srebrenicai volt a legbrutálisabb. A muzulmán férfiakkal néhány napon belül végeztek, többnyire tarkólövéssel. Az eset gyorsan kitudódott, ezért a hóhérok kiásták a tömegsírokat, és kisebb tömegsírokba helyezték szét az emberi maradványokat, hogy elrejtsék bűntetteiket. Így állt elő olyan helyzet, hogy az elmúlt években a DNS-minták alapján olyan áldozatot is azonosítottak, akinek öt különböző helyről kerültek elő a csontjai. A srebrenicai vérengzés mindenesetre annyira felháborította a világ közvéleményét, hogy a nyugati hatalmak cselekvésre szánták el magukat: augusztusban a NATO beavatkozott a konfliktusba, amelyből a szerb erők kerültek ki vesztesen.

Nem úgy Mladic, aki a háború után továbbra is élvezte a Boszniai Szerb Köztársaság vezetőinek bizalmát. Miután ez a nemzetközi nyomás miatt végképp tarthatatlanná vált, elmozdították tisztségéből, Mladic pedig meg sem állt Szerbiáig. Bár nemzetközi körözést adtak ki ellene, nem esett nehezére a bujkálás, családi eseményeken tűnt fel, fotósok kapták le az Adrián napozás közben. A hurok csak Milosevic bukása után kezdett szorulni a nyaka körül. Akkoriban már ritkábban tűnt fel, családtagjai pedig olyan pletykákat kezdtek terjeszteni, hogy Mladic meghalt. Még a holttá nyilvánítását is kérelmezték a szerb hatóságoknál, hogy állításuknak nyomatékot adjanak, hiszen Mladic körözését ezáltal megszüntették volna. Végül egy rokonánál találtak rá a vajdasági Lázárföldön, ahol a férfi egy kis családi házban élt.

Amikor Mladicot 2011-ben letartóztatták a szerb hatóságok, lapunk azonnal útra kelt, hogy megkérdezzük a lázárföldieket, mit tudtak róla. A helyiek ekkoriban a férfi tiszteletére Mladicevóra akarták átkeresztelni a falujukat annak ellenére, hogy állításuk szerint fogalmuk sem volt róla, hogy a háborús bűnökkel vádolt férfi ott rejtőzik a közelükben. Ennél is meglepőbb volt, hogy a helyiek mennyire kiálltak mellette: többen elmondták, ha tudják, hogy Mladic ott lakik, még ennivalót is vittek volna neki. Persze a volt tábornoknak erre aligha lehetett szüksége. Amikor bekukkantottunk az udvarára, üvegeket is láttunk, amelyekből nem sokkal korábban még a világ legkeresettebb, népirtással gyanúsított szökevénye kortyolgatta a sörét. A Mladic-rajongók tábora ugyanakkor nem korlátozódik a lázárföldiekre: szerb zenészek írtak hozzá népies hangzású dalokat, és országszerte számos piacon árulnak olyan pólókat, amelyekre az ő arcképét vasalták. Népszerűség ide vagy oda, Mladic Hágába szállítását nem lehetett megakadályozni. A szerb hatóságok csak rövid kitérőt engedélyeztek neki elszállítása előtt, hogy meglátogathassa a lánya sírját. A korabeli beszámolók alapján a lány nem tudta feldolgozni apja háborús szerepét, ezért 1994-ben az ő pisztolyával vetett véget életének.

A népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, valamint a háborús törvények és szokások megsértésével vádolt egykori katonatiszt Hágában egészen furcsán védekezett: már perének első napján cinikus tapssal üdvözölte az ügyében ítélkező bírót. Máskor színpadias jelenetekkel próbált hatni a közönségre: amikor a bíróság megkezdte a védelem tanúinak meghallgatását, Mladic felállt, fejet hajtott, szalutált, majd két kezét a szívére téve lehunyta a szemét. Ezzel párhuzamosan természetesen a legrosszabbra is felkészült, így több száz tanút idéztetett be, akik közül sokan tanúskodtak mellette, például vállalták, hogy ők bizony soha nem kaptak olyan parancsot Mladictól, hogy civilekre lőjenek, csakis akkor nyitottak tüzet, ha támadás érte őket. Ezek a tanúk ugyanakkor aligha teszik semmissé a tömeggyilkosság tárgyi bizonyítékait. Ezek közül a legismertebb egy tízperces amatőr videó, amelyen egy szerb katona végigfilmezi hat muzulmán fiatalember kivégzését. A felvétel szerint a Srebrenicából elhurcolt és megkötözött kezű embereket teherautóval szállították vesztőhelyükre. Miután leparancsolták őket a járműről, a foglyoknak az út szélén arccal a földre kellett feküdniük, négyüket hátulról, géppisztollyal lelőtték, kettőt viszont életben hagytak, majd arra kényszerítették őket, hogy társaikat egy közeli pajtába cipeljék. Ezután velük is végeztek.

A vád a srebrenicai mészérlásért és más bűntettekért most életfogytiglani börtönbüntetést kért Mladicra. Alan Tieger, a vádhatóság képviselője így fogalmazott beszédében: „Az áldozatok arculcsapása lenne és sértené az igazságot, ha nem a jog szerinti legszigorúbb büntetést, életfogytiglani szabadságvesztést szabnának ki.” Mladic ezúttal nem rendezett jelenetet.