Sárga-kékben a Felvidék

„Magyarul énekelünk, az egész ország ellenünk.” Futball és identitás Dunaszerdahelyen.

Hárommilliós megtekintés körül jár a legismertebb videómegosztón egy felvétel, melyen kék rövidnadrágot és sárga pólót, valamint sárga-kék szurkolói sálat viselő férfi mikrofonnal a kezében beballag egy stadion gyepére, és a szurkolók előtt elénekli az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát. A felvétel 2015 augusztusában készült az azóta nagyobbrészt lebontott dunaszerdahelyi DAC-arénában. Ahogy Valaskó Ferenc felvidéki mulatós zenész végez az első szakasszal, átballag a pályán, hogy a kemény mag, a Yellow Blue Supporters (YBS) szurkolói csoport előtt folytassa. „Mint a villám tépte magányos fenyő” – folytatódik a dal, de immár sok ezer torokból, és a monitor előtt ülő néző is libabőrös lesz. „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk / Mi egy vérből valók vagyunk!” – éneklik tele torokból, állva a szurkolók, megszólalnak a dobok, és a videót néző megfogadja: életében egyszer el kell mennie egy DAC-mérkőzésre.

Nekem február huszonötödikén jött el a fogadalom megvalósításának ideje, de már előtte két nappal elindultam a felvidéki magyarság fővárosának számító Dunaszerdahelyre. Ülök az YBS főhadiszállásának számító Turul bár asztalánál, velem szemben a csoport vezetője, Domonkos Roli. Nem nevezném nyüzüge alkatnak; vállára simán fel tudna pakolni egy kétajtós szekrényt. Miközben fogy a Becherovka, megkérdezem, mikor énekelték el először a stadionban közösen, szervezetten a Nélküled című számot.

– A Nyitrával játszottunk – jön a válasz azonnal –, esett az eső, döntetlen lett a vége. Talán nulla-nulla.

– Melyik évben?

– Azt nem tudom.

Másnap, a meccs előtt találkozunk, ekkor már a dátumot is mondja: 2014. április 11. volt az első Nélküled-éneklés időpontja, és hogy a közönség is tudja a szöveget, ötezer székre ráragasztották a kinyomtatott dalszöveget. Megkérdezem tőle, a csapat elmúlt ötven mérkőzéséből hányat látott a helyszínen. A szemén látom, hogy megvan a véleménye rólam; mintha arról érdeklődtem volna, reggel fel szokott-e ébredni.

– Ötvenen – jön a válasz –, nem szoktam hétvégére más programot szervezni.

Megmutatja a szurkolói kártyák bonyolult rendszerét, és elmondja, hogy az április nyolcadikai DAC–Slovan meccsre már háromszáz (!) anyaországi szurkoló utalta át nekik a pénzt, hogy vegyenek jegyet.

Csütörtökön érkeztem a 23 ezer fős településre, hogy legyen időm ismerkedni a klub múltjával. Ebben a DAC sajtófőnöke, Nagy Krisztián segít, hiszen neki már a nagyapja is több szállal kötődött az egyesülethez. Volt játékosa a csapatnak, majd edzője és klubvezetője is, ráadásul geodétaként ő mérte ki a régi pályát. A rövidesen elbontandó klubépület folyosóján olyan fotók vannak kiállítva, mintha a Régi idők focija című film forgatásán járnánk. A dunaszerdahelyi szervezett sportélet kezdetét 1904-re vezetik vissza (ez az évszám a csapat mai, hivatalos nevében is szerepel, hiszen az együttest FC DAC 1904-nek hívják), amikor a városi tanács kétholdnyi területet jelölt ki a sportolni vágyó fiatalok számára. Az első írásos bizonyíték, a sportegyesület alapszabálya 1908-ból van. A klub Vermes Ferenc szolgabíró elnöklete alatt működött, és megmaradt egy fotó 1919-ből, amikor a DSE barátságos mérkőzésen 2:2-t játszott Komárommal. Rá egy évre vették fel a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC) nevet.

Eddigi legnagyobb sikerüket 1987-ben érték el, amikor a Nyitra legyőzésével előbb a szlovák, majd a Sparta elleni diadallal a csehszlovák kupát is elhódították, és kijutottak a nemzetközi porondra. Rá egy évre még a Bayern München is játszott a csallóközi városban; hivatalosan 15 572 fizető néző volt kíváncsi a meccsre, de ennél jóval többen voltak: gyakorlatilag az egész város. Nagy Krisztiántól tudom meg azt is, mit jelképeznek a klub színei: a kék a közeli Dunát, a sárga pedig a Csallóköz földjén gazdagon termő gabonát. A csapat egyébként jelenleg a nyolcadik helyen áll a tizenkét csapattal indult Fortuna Ligában.

Dunaszerdahely számokban

– Összlakosság 2016-ban: 22 855 fő

– Születés: 171

– Elhalálozás: 223

– Beköltözés: 534

– Elköltözés: 554

– A magyarság aránya a városban: 75 százalék

Péntek reggel a DAC akadémiáján kezdek. A város határában, az egykori cukorgyár területen még épül a sokpályás komplexum, de a már elkészült részeket birtokba vették a gyerekek. Hideg, szeles idő van, de három pályán folyik az edzés a hatból. Németh Krisztián szakmai vezetővel ideiglenes konténerirodában beszélgetünk. A fiatal szakember korábban az első csapat edzője volt, de többek közt abba bukott bele, hogy az új aréna építése miatt a hazai mérkőzéseket elcserélték idegenbeli találkozókra az őszi szezonban, és az ellenfelek otthonában jóval nehezebb volt jó eredményt elérni. Most a háromszáz gyerekkel foglalkozó akadémiát vezeti, és büszkén mondja, hogy még neves anyaországi intézményekből is sikerült visszacsábítani diákokat.

– Három évvel ezelőtt, amikor a DAC padlón volt, a Felvidék legjobb játékosai a magyarországi akadémiák felé fordultak – meséli a szakember. – Ez érthető, a szülő mindig a legjobbat akarja adni a gyerekének, ezért sokan a közeli Győrbe vitték a tehetséges fiatalokat. Azóta az utánpótláscsapatunk a második liga kieső helyéről indulva feljutott az első osztályba, újraszerveztük az egész rendszert, és immár mi is szűrjük a Felvidék fiatal játékosállományát. Dunaszerdahelyen már az óvodában megnézzük a gyerekek általános mozgáskultúráját. A legfiatalabb korosztályos csapatunk az U8-as, vagyis a nyolcesztendősöké. Kollégiumunkban a legfiatalabb játékos tizennégy éves, de jellemzően tizenhat évesen lehet bekerülni; nagy előny, hogy az ország egyetlen magyar nyelvű sportgimnáziuma a városban van. A folyamat tehát megfordult, és azon dolgozunk, hogy az ország legjobb akadémiája legyünk; elsősorban a tehetséges felvidéki magyar gyerekek számára, de természetesen mindenkit szeretettel várunk, hiszen mi is közép-európai szinten gondolkodunk. Közben mi is járjuk a világ nagy akadémiáit (múlt héten például Bordeaux-ban voltam), hogy tanuljunk tőlük. A cél most az, hogy a felnőttcsapat keretébe egyre több fiatalunk bekerüljön az akadémiáról. Ezzel nagyon jól haladunk.

– Szlovákia ötmilliós ország, de nagyon erős a foci. Különösen az utánpótlás terén: az U17- és U19-es korosztály a nemzetközi elitben van, az U21-es kijutott az Eb-re. Mitől ilyen jók?

– Jó a játékosok mentalitása. Harcosak, dinamikusak, éhesek a sikerre; Magyarországon inkább a technika dominál – összegzett Németh Krisztián.

Kávé erejéig összefutok a klub kabalának számító szurkolójával, Novota Zolival, akit mindenki csak Motyóként ismer. Megkérdezem tőle, miért van négy szurkolói csoportja is a DAC-nak. Magyar betegség, jön a válasz, de gyorsan hozzáteszi, hogy ezek a csoportok nem ellenségei egymásnak, nem verekednek össze, és a hét végi meccsek előtt közösen egyeztetnek a mérkőzésen bemutatandó koreográfiákról. Azt mondja, talán most jött el a Kánaán: az új tulajdonos súlyos eurómilliókat költ az akadémiára és a vadonatúj stadionra (a felvidéki üzletember, Világi Oszkár 2014 elején vásárolta meg a klub részvényeinek nyolcvan százalékát – a szerk.), és nagyon jó irányba haladnak a dolgok. Egyébként Motyót is megtalálják a DAC-meccsre érkező magyar barátai: volt rá példa, hogy félezer euróért vásárolt összesen száztíz jegyet elővételben az anyaországi szurkolóknak. Mosonmagyaróvártól Nagykanizsáig az ország minden szegletéből érkeztek rajongók.

Délután fél háromkor van a csapat utolsó edzése a szombati meccs előtt, és mivel nem esik az eső, használhatják az új pályát. Miközben a székely tréner, László Csaba (vele hamarosan a Magazinban olvashatnak interjút – a szerk.) a pályán instruálja a meglepően fiatal játékosokat, fejük fölött hatalmas betonelemeket emel be egy daru a gőzerővel készülő főtribün vázába. A keretben egyébként jelenleg hat magyar játékos van, ketten közülük – az ifjúsági válogatott Vida Kristopher és Kocsis Gergő – az anyaországból.

A pálya körül egy külső vállalkozás emberei szerelik az elektronikus reklámtáblákat; csak ez egy vagyonba kerül, hiszen több száz méter hosszan sorakoznak az egy méter magas, időjárásálló monitorok. És fent, a két lelátó közti sarokban már működik a térség legnagyobb eredményjelzője, melyen hamarosan a gólok ismétlését-visszalassítását is láthatják a nézők. A huszonegyedik század itt nem ér véget: a mérkőzések szünetében kizárólag klubos mágneskártyával lehet sört vagy harapnivalót venni, mert ezzel a készpénzelkerülő módszerrel sokkal gyorsabb lehet a kiszolgálás. Tervezik az online jegyértékesítés bevezetését is, ennek az anyaországi DAC-szurkolók fognak a legjobban örülni.

Javában tart az edzés, amikor a klubigazgató társaságában megérkezik a tulajdonos is. Odalépek Világi Oszkárhoz, aki kezet nyújt, majd arról kezd beszélni, már január közepe óta fűtik a gyepet, ezért lett ilyen harsogó zöld minden idők legkorábbi idénykezdésére. Eszembe jut a balmazújvárosi stadion esete: a magyar másodosztályban játszó csapatnak azért kellett elhalasztania a tavaszi szezon első mérkőzését, mert jeges volt a pálya. Az egymilliárdért felújított stadionba beépítették ugyan a pályafűtést (ráadásul a szomszédos termálfürdő meleg vizével), de az önkormányzat még a pálya fenntartásának költségeit sem tudta vállalni, így nem kapcsolták be a fűtést, és elmaradt a meccs.

„Kifelé a magyarokkal!”

A Kárpát-medencében még négy erdélyi magyar csapat szurkolótábora kerül be néha a hírekbe, de e csoportok jellemzően csak az adott város sportszerető közönségéből kerülnek ki. A legnagyobb tábora az 1907-ben alakult kolozsvári vasutascsapatnak, a CFR-nek van; a kincses város labdarúgócsapata a román bajnokságot háromszor, a kupát pedig négyszer hódította el. A bordó-fehér szurkolótábor érdekessége, hogy kétnyelvű, és a magyar kemény mag, a KVSC 1907 vezetője egy operaénekes. Sepsiszentgyörgy két csapatát is rendszeresen elkísérik az idegenbeli mérkőzésekre a Székely Légió zöld-fehérbe öltözött tagjai. A Sepsi SIC női kosárlabdázói a klub fennállása során tavaly szereztek először román bajnoki címet, a Sepsi OSK labdarúgócsapat pedig idén írhat történelmet azzal, hogy felkerül a román első osztályba. A székelyudvarhelyi Székely Medvék a férfi-kézilabdacsapatot és a korábbi országos bajnok helyi teremfocicsapatot követi sárga-kék színeket viselve. A csíkszeredai jégkorongdrukkerek is híresek, de a tábor – a csapat gyengélkedésével párhuzamosan – most nincs a legjobb formában. Mindhárom szurkolótábor rendszeresen megkapja a rigmust az ellenfélétől: „Kifelé a magyarokkal az országból!”

A felvidéki üzletember arról beszél, tavaly nyáron fogtak neki a munkálatoknak, legkésőbb novemberre a főtribünt is átadják. Akkor már tizenháromezer ülőhely lesz a futballszentélyben, és az UEFA legmagasabb, négyes kategóriájába fog tartozni, tehát nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek benne. A teljes költségvetés 22 millió euró, vagyis 6,8 milliárd forint, de ebbe már benne van az akadémia ára is.

Szombaton délután kettőkor van a meccs, mi délre a Turul bárba megyünk, ahol a kemény mag gyülekezik. Egyre több magyar rendszámú autó érkezik, és furcsa, otthon ritkán látható jelenséget látunk: Fradi- és Újpest-drukkerek ölelkeznek, és közösen éltetik a DAC-ot. Egyébként Rejtő Jenő-i hangulat van az aprócska helyiségben: a pultra borulva, állva alszik egy vendég. Nem viseli a klub sárga-kék színeit, de ha esetleg szurkoló lenne, aligha tudna meccsre menni ilyen állapotban. Mivel zavarja az eladást, a pultos többször megpróbálja felkölteni és meggyőzni, hogy üljön le egy asztalhoz. „Ültem már hat évet, az elég volt” – jön a mogorva válasz, majd alszik tovább a pulton.

Móri szurkolók érkeznek, hatalmas magyar címeres tortát hozva magukkal. A tulaj felesége, a pultban dolgozó hölgy kapja. Éneklik neki a happy birthday-t, a spicces vendég felriad. „Miről maradtam le? – kérdezi – Gyorsan tölts egy felest!”

Tíz euróért mi is veszünk egy szurkolói sálat (rajta mindkét oldalon felirat: Hajrá, DAC! Isten, áldd meg a magyart!), majd elindulunk a stadionba. Jókora sor a pénztárnál, ahol nem kell szurkolói kártya, és a legolcsóbb nem kedvezményes jegy alig hat euróba, vagyis ezerkilencszáz forintba kerül. Süt a nap, de nincs banánérlelő meleg: a hőmérő hét fokot mutat. Ennek ellenére 4532 néző vesz jegyet úgy, hogy az ellenfél a tabella utolsó helyezettje, az újonc sároseperjesi csapat. Csak összehasonlításul: a hazai legmagasabb szintű bajnokság, az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulóján, február tizennyolcadikán összesen hat meccset rendeztek. Az egyetlen fővárosi mérkőzésre, az MTK–Honvéd rangadóra 2760 néző váltott jegyet. Ehhez képest, ha a magyar főváros lakosságát Dunaszerdahelyéhez viszonyítjuk, Budapesten 342 000 néző kellett volna ahhoz, hogy hasonló focimániáról tudjunk beszámolni, mint a csallóközi városkában!

A mérkőzés előtt most is elénekelik a Nélküledet: Valaskó Ferenc mellett egy rocksztár kinézetű énekes, Kiripolszky Péter. Következik a magyar himnusz, aztán elindul a meccs. Az első percekben nem számítok gólra, ezért Valaskóval arról beszélgetek, milyen érzés egy hárommilliós nézettségű klipben énekelni; hasonló eredményért összekarmolná magát a legtöbb anyaországi popzenész. Spontán alkalom volt, mondja, nem készült az eseményre, mert mulatós zenészként ritkán ér rá a hét végi meccsnapokon. Persze nem bánja, hogy így alakult: ma már addig nem engedik le a színpadról a falunapokon sem, amíg nem énekeli el az emblematikussá vált dalt az ötmillió magyarról, akit nem hall a nagyvilág.

Nem tudunk sokáig beszélgetni, mert Erik Pacinda berúgja a DAC első gólját, és „felrobban” a stadion.

A nem túl zsúfolt sajtópáholy pontosan szemben van a B-középpel, és kicsit irigykedve nézem, milyen jó a hangulat odaát. Félidőig nem változik az eredmény, ráadásul a DAC arra a kapura fog támadni, amelyiknél a törzsszurkolók vannak, ezért átkönyörgöm magam. Az első sorokban dobosok és két előénekes, úgynevezett kápó, aki a rigmusokat bemondja, és tulajdonképpen egyetlen percet sem lát a meccsből, mert végig a nézőkkel szemben állva vezényel. Amikor fényképezni-videózni akarok, a mellettem ugráló rám szól: „Azonnal tedd el, mi ide szurkolni járunk, nem szelfizni!” Igaza van, és a következő rigmusnál már én is énekelve ugrálok: „Utcára nyílik a kocsmaajtó, / Kihallatszik belőle a hajrá DAC!” Meglep, de jó látni, hogy a kemény magban sok fiatal gyerek is ugrál, és lányokat-asszonyokat is látni. A rigmusok pedig nem a bíró anyjával foglalkoznak, és nem az ellenfelet szidják, hanem a hazai csapatot biztatják és dicsérik, illetve a magyarsággal kapcsolatosak. Az egyik így szól: „magyarul énekelünk, az egész ország ellenünk”.

A csapat meghálálja a kitartó szurkolást: bő negyedóra alatt négy (!) további gólt pakol be a sároseperjesiek kapujába. A lelátón eksztázis van, „játszik a csapat”, skandáljuk. Az ötgólos győzelemmel a DAC megismételte minden idők legjobb eredményét a szlovák első ligában. A vége igazi adrenalinbomba, a játékosok odajönnek megköszönni a szurkolást, határtalan a boldogság.

A mérkőzést követően a gólt is szerző Vida Kristopher arról beszél a helyi magyar sajtónak, hogy nagyon nagy öröm ilyen közönség előtt játszani, és jól érzi magát a városban, ahol mindenki magyar. A hivatalos sajtótájékoztatón László Csaba angolul válaszol a magyarul feltett kérdésünkre, szavait szlovákra fordítják. Azt mondja, nem várja el csapatától, hogy a zsinórban következő öt hazai mérkőzés mindegyikén ekkora győzelmet arasson, de ha a játékosok száz százalékot teljesítenek a pályán, akkor bármilyen eredménnyel meg lesz elégedve. Úgy indulok el a stadionból a szállásomra, mintha ittam volna: a fantasztikus szurkolótábornak és a jól játszó csapatnak köszönhetően olyan (sport)élményben volt részem, amelyet egyhamar nem fogok elfeledni.

Ha valaki e sorokat olvasva kedvet kapott kiugrani Dunaszerdahelyre, nyugodtan tegye meg. Budapestről alig két óra autóval, ráadásul most további öt egymást követő meccset otthon játszik a csapat. Jegyet a mérkőzés előtt is lehet kapni, nem kell klubkártya vagy másféle regisztráció.

Riportunk megjelenésének napján a Rózsahegyet fogadják (kezdés délután kettőkor), kedden a szlovák kupában a Poprád érkezik. Ha ellenük győznek, lesz még egy meccs otthon, de ezt egyelőre hagyjuk, folytassuk a felsorolást a biztossal. Jövő szombaton a Zsolna ellen mérkőznek meg szintén otthon, aztán nyolc nap múlva, tehát vasárnap a Nagyszombat látogat a Csallóközbe. Egy hét pihenés következik (az egyik csapat, a Miava a szlovák bajnokság történetében példátlan módon a téli szünetben visszalépett a további küzdelmektől), hogy aztán a Slovan elleni derbit tartsák április nyolcadikán, ezzel zárva a legalább hatmeccses otthoni maratonit. A pozitív élményre nagy az esély: a DAC még soha nem kapott ki az új arénában.