Sárga-kékben a Felvidék

„Magyarul énekelünk, az egész ország ellenünk.” Futball és identitás Dunaszerdahelyen.

Lukács Csaba
2017. 03. 05. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hárommilliós megtekintés körül jár a legismertebb videómegosztón egy felvétel, melyen kék rövidnadrágot és sárga pólót, valamint sárga-kék szurkolói sálat viselő férfi mikrofonnal a kezében beballag egy stadion gyepére, és a szurkolók előtt elénekli az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát. A felvétel 2015 augusztusában készült az azóta nagyobbrészt lebontott dunaszerdahelyi DAC-arénában. Ahogy Valaskó Ferenc felvidéki mulatós zenész végez az első szakasszal, átballag a pályán, hogy a kemény mag, a Yellow Blue Supporters (YBS) szurkolói csoport előtt folytassa. „Mint a villám tépte magányos fenyő” – folytatódik a dal, de immár sok ezer torokból, és a monitor előtt ülő néző is libabőrös lesz. „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk / Mi egy vérből valók vagyunk!” – éneklik tele torokból, állva a szurkolók, megszólalnak a dobok, és a videót néző megfogadja: életében egyszer el kell mennie egy DAC-mérkőzésre.

Nekem február huszonötödikén jött el a fogadalom megvalósításának ideje, de már előtte két nappal elindultam a felvidéki magyarság fővárosának számító Dunaszerdahelyre. Ülök az YBS főhadiszállásának számító Turul bár asztalánál, velem szemben a csoport vezetője, Domonkos Roli. Nem nevezném nyüzüge alkatnak; vállára simán fel tudna pakolni egy kétajtós szekrényt. Miközben fogy a Becherovka, megkérdezem, mikor énekelték el először a stadionban közösen, szervezetten a Nélküled című számot.

– A Nyitrával játszottunk – jön a válasz azonnal –, esett az eső, döntetlen lett a vége. Talán nulla-nulla.

– Melyik évben?

– Azt nem tudom.

Másnap, a meccs előtt találkozunk, ekkor már a dátumot is mondja: 2014. április 11. volt az első Nélküled-éneklés időpontja, és hogy a közönség is tudja a szöveget, ötezer székre ráragasztották a kinyomtatott dalszöveget. Megkérdezem tőle, a csapat elmúlt ötven mérkőzéséből hányat látott a helyszínen. A szemén látom, hogy megvan a véleménye rólam; mintha arról érdeklődtem volna, reggel fel szokott-e ébredni.

– Ötvenen – jön a válasz –, nem szoktam hétvégére más programot szervezni.

Megmutatja a szurkolói kártyák bonyolult rendszerét, és elmondja, hogy az április nyolcadikai DAC–Slovan meccsre már háromszáz (!) anyaországi szurkoló utalta át nekik a pénzt, hogy vegyenek jegyet.

Csütörtökön érkeztem a 23 ezer fős településre, hogy legyen időm ismerkedni a klub múltjával. Ebben a DAC sajtófőnöke, Nagy Krisztián segít, hiszen neki már a nagyapja is több szállal kötődött az egyesülethez. Volt játékosa a csapatnak, majd edzője és klubvezetője is, ráadásul geodétaként ő mérte ki a régi pályát. A rövidesen elbontandó klubépület folyosóján olyan fotók vannak kiállítva, mintha a Régi idők focija című film forgatásán járnánk. A dunaszerdahelyi szervezett sportélet kezdetét 1904-re vezetik vissza (ez az évszám a csapat mai, hivatalos nevében is szerepel, hiszen az együttest FC DAC 1904-nek hívják), amikor a városi tanács kétholdnyi területet jelölt ki a sportolni vágyó fiatalok számára. Az első írásos bizonyíték, a sportegyesület alapszabálya 1908-ból van. A klub Vermes Ferenc szolgabíró elnöklete alatt működött, és megmaradt egy fotó 1919-ből, amikor a DSE barátságos mérkőzésen 2:2-t játszott Komárommal. Rá egy évre vették fel a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC) nevet.

Eddigi legnagyobb sikerüket 1987-ben érték el, amikor a Nyitra legyőzésével előbb a szlovák, majd a Sparta elleni diadallal a csehszlovák kupát is elhódították, és kijutottak a nemzetközi porondra. Rá egy évre még a Bayern München is játszott a csallóközi városban; hivatalosan 15 572 fizető néző volt kíváncsi a meccsre, de ennél jóval többen voltak: gyakorlatilag az egész város. Nagy Krisztiántól tudom meg azt is, mit jelképeznek a klub színei: a kék a közeli Dunát, a sárga pedig a Csallóköz földjén gazdagon termő gabonát. A csapat egyébként jelenleg a nyolcadik helyen áll a tizenkét csapattal indult Fortuna Ligában.

Dunaszerdahely számokban

Összlakosság 2016-ban: 22 855 fő

Születés: 171

Elhalálozás: 223

Beköltözés: 534

Elköltözés: 554

A magyarság aránya a városban: 75 százalék

Péntek reggel a DAC akadémiáján kezdek. A város határában, az egykori cukorgyár területen még épül a sokpályás komplexum, de a már elkészült részeket birtokba vették a gyerekek. Hideg, szeles idő van, de három pályán folyik az edzés a hatból. Németh Krisztián szakmai vezetővel ideiglenes konténerirodában beszélgetünk. A fiatal szakember korábban az első csapat edzője volt, de többek közt abba bukott bele, hogy az új aréna építése miatt a hazai mérkőzéseket elcserélték idegenbeli találkozókra az őszi szezonban, és az ellenfelek otthonában jóval nehezebb volt jó eredményt elérni. Most a háromszáz gyerekkel foglalkozó akadémiát vezeti, és büszkén mondja, hogy még neves anyaországi intézményekből is sikerült visszacsábítani diákokat.

– Három évvel ezelőtt, amikor a DAC padlón volt, a Felvidék legjobb játékosai a magyarországi akadémiák felé fordultak – meséli a szakember. – Ez érthető, a szülő mindig a legjobbat akarja adni a gyerekének, ezért sokan a közeli Győrbe vitték a tehetséges fiatalokat. Azóta az utánpótláscsapatunk a második liga kieső helyéről indulva feljutott az első osztályba, újraszerveztük az egész rendszert, és immár mi is szűrjük a Felvidék fiatal játékosállományát. Dunaszerdahelyen már az óvodában megnézzük a gyerekek általános mozgáskultúráját. A legfiatalabb korosztályos csapatunk az U8-as, vagyis a nyolcesztendősöké. Kollégiumunkban a legfiatalabb játékos tizennégy éves, de jellemzően tizenhat évesen lehet bekerülni; nagy előny, hogy az ország egyetlen magyar nyelvű sportgimnáziuma a városban van. A folyamat tehát megfordult, és azon dolgozunk, hogy az ország legjobb akadémiája legyünk; elsősorban a tehetséges felvidéki magyar gyerekek számára, de természetesen mindenkit szeretettel várunk, hiszen mi is közép-európai szinten gondolkodunk. Közben mi is járjuk a világ nagy akadémiáit (múlt héten például Bordeaux-ban voltam), hogy tanuljunk tőlük. A cél most az, hogy a felnőttcsapat keretébe egyre több fiatalunk bekerüljön az akadémiáról. Ezzel nagyon jól haladunk.

– Szlovákia ötmilliós ország, de nagyon erős a foci. Különösen az utánpótlás terén: az U17- és U19-es korosztály a nemzetközi elitben van, az U21-es kijutott az Eb-re. Mitől ilyen jók?

– Jó a játékosok mentalitása. Harcosak, dinamikusak, éhesek a sikerre; Magyarországon inkább a technika dominál – összegzett Németh Krisztián.

Kávé erejéig összefutok a klub kabalának számító szurkolójával, Novota Zolival, akit mindenki csak Motyóként ismer. Megkérdezem tőle, miért van négy szurkolói csoportja is a DAC-nak. Magyar betegség, jön a válasz, de gyorsan hozzáteszi, hogy ezek a csoportok nem ellenségei egymásnak, nem verekednek össze, és a hét végi meccsek előtt közösen egyeztetnek a mérkőzésen bemutatandó koreográfiákról. Azt mondja, talán most jött el a Kánaán: az új tulajdonos súlyos eurómilliókat költ az akadémiára és a vadonatúj stadionra (a felvidéki üzletember, Világi Oszkár 2014 elején vásárolta meg a klub részvényeinek nyolcvan százalékát – a szerk.), és nagyon jó irányba haladnak a dolgok. Egyébként Motyót is megtalálják a DAC-meccsre érkező magyar barátai: volt rá példa, hogy félezer euróért vásárolt összesen száztíz jegyet elővételben az anyaországi szurkolóknak. Mosonmagyaróvártól Nagykanizsáig az ország minden szegletéből érkeztek rajongók.

Délután fél háromkor van a csapat utolsó edzése a szombati meccs előtt, és mivel nem esik az eső, használhatják az új pályát. Miközben a székely tréner, László Csaba (vele hamarosan a Magazinban olvashatnak interjút – a szerk.) a pályán instruálja a meglepően fiatal játékosokat, fejük fölött hatalmas betonelemeket emel be egy daru a gőzerővel készülő főtribün vázába. A keretben egyébként jelenleg hat magyar játékos van, ketten közülük – az ifjúsági válogatott Vida Kristopher és Kocsis Gergő – az anyaországból.

A pálya körül egy külső vállalkozás emberei szerelik az elektronikus reklámtáblákat; csak ez egy vagyonba kerül, hiszen több száz méter hosszan sorakoznak az egy méter magas, időjárásálló monitorok. És fent, a két lelátó közti sarokban már működik a térség legnagyobb eredményjelzője, melyen hamarosan a gólok ismétlését-visszalassítását is láthatják a nézők. A huszonegyedik század itt nem ér véget: a mérkőzések szünetében kizárólag klubos mágneskártyával lehet sört vagy harapnivalót venni, mert ezzel a készpénzelkerülő módszerrel sokkal gyorsabb lehet a kiszolgálás. Tervezik az online jegyértékesítés bevezetését is, ennek az anyaországi DAC-szurkolók fognak a legjobban örülni.

Javában tart az edzés, amikor a klubigazgató társaságában megérkezik a tulajdonos is. Odalépek Világi Oszkárhoz, aki kezet nyújt, majd arról kezd beszélni, már január közepe óta fűtik a gyepet, ezért lett ilyen harsogó zöld minden idők legkorábbi idénykezdésére. Eszembe jut a balmazújvárosi stadion esete: a magyar másodosztályban játszó csapatnak azért kellett elhalasztania a tavaszi szezon első mérkőzését, mert jeges volt a pálya. Az egymilliárdért felújított stadionba beépítették ugyan a pályafűtést (ráadásul a szomszédos termálfürdő meleg vizével), de az önkormányzat még a pálya fenntartásának költségeit sem tudta vállalni, így nem kapcsolták be a fűtést, és elmaradt a meccs.

„Kifelé a magyarokkal!”

A Kárpát-medencében még négy erdélyi magyar csapat szurkolótábora kerül be néha a hírekbe, de e csoportok jellemzően csak az adott város sportszerető közönségéből kerülnek ki. A legnagyobb tábora az 1907-ben alakult kolozsvári vasutascsapatnak, a CFR-nek van; a kincses város labdarúgócsapata a román bajnokságot háromszor, a kupát pedig négyszer hódította el. A bordó-fehér szurkolótábor érdekessége, hogy kétnyelvű, és a magyar kemény mag, a KVSC 1907 vezetője egy operaénekes. Sepsiszentgyörgy két csapatát is rendszeresen elkísérik az idegenbeli mérkőzésekre a Székely Légió zöld-fehérbe öltözött tagjai. A Sepsi SIC női kosárlabdázói a klub fennállása során tavaly szereztek először román bajnoki címet, a Sepsi OSK labdarúgócsapat pedig idén írhat történelmet azzal, hogy felkerül a román első osztályba. A székelyudvarhelyi Székely Medvék a férfi-kézilabdacsapatot és a korábbi országos bajnok helyi teremfocicsapatot követi sárga-kék színeket viselve. A csíkszeredai jégkorongdrukkerek is híresek, de a tábor – a csapat gyengélkedésével párhuzamosan – most nincs a legjobb formában. Mindhárom szurkolótábor rendszeresen megkapja a rigmust az ellenfélétől: „Kifelé a magyarokkal az országból!”

A felvidéki üzletember arról beszél, tavaly nyáron fogtak neki a munkálatoknak, legkésőbb novemberre a főtribünt is átadják. Akkor már tizenháromezer ülőhely lesz a futballszentélyben, és az UEFA legmagasabb, négyes kategóriájába fog tartozni, tehát nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek benne. A teljes költségvetés 22 millió euró, vagyis 6,8 milliárd forint, de ebbe már benne van az akadémia ára is.

Szombaton délután kettőkor van a meccs, mi délre a Turul bárba megyünk, ahol a kemény mag gyülekezik. Egyre több magyar rendszámú autó érkezik, és furcsa, otthon ritkán látható jelenséget látunk: Fradi- és Újpest-drukkerek ölelkeznek, és közösen éltetik a DAC-ot. Egyébként Rejtő Jenő-i hangulat van az aprócska helyiségben: a pultra borulva, állva alszik egy vendég. Nem viseli a klub sárga-kék színeit, de ha esetleg szurkoló lenne, aligha tudna meccsre menni ilyen állapotban. Mivel zavarja az eladást, a pultos többször megpróbálja felkölteni és meggyőzni, hogy üljön le egy asztalhoz. „Ültem már hat évet, az elég volt” – jön a mogorva válasz, majd alszik tovább a pulton.

Móri szurkolók érkeznek, hatalmas magyar címeres tortát hozva magukkal. A tulaj felesége, a pultban dolgozó hölgy kapja. Éneklik neki a happy birthday-t, a spicces vendég felriad. „Miről maradtam le? – kérdezi – Gyorsan tölts egy felest!”

Tíz euróért mi is veszünk egy szurkolói sálat (rajta mindkét oldalon felirat: Hajrá, DAC! Isten, áldd meg a magyart!), majd elindulunk a stadionba. Jókora sor a pénztárnál, ahol nem kell szurkolói kártya, és a legolcsóbb nem kedvezményes jegy alig hat euróba, vagyis ezerkilencszáz forintba kerül. Süt a nap, de nincs banánérlelő meleg: a hőmérő hét fokot mutat. Ennek ellenére 4532 néző vesz jegyet úgy, hogy az ellenfél a tabella utolsó helyezettje, az újonc sároseperjesi csapat. Csak összehasonlításul: a hazai legmagasabb szintű bajnokság, az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulóján, február tizennyolcadikán összesen hat meccset rendeztek. Az egyetlen fővárosi mérkőzésre, az MTK–Honvéd rangadóra 2760 néző váltott jegyet. Ehhez képest, ha a magyar főváros lakosságát Dunaszerdahelyéhez viszonyítjuk, Budapesten 342 000 néző kellett volna ahhoz, hogy hasonló focimániáról tudjunk beszámolni, mint a csallóközi városkában!

A mérkőzés előtt most is elénekelik a Nélküledet: Valaskó Ferenc mellett egy rocksztár kinézetű énekes, Kiripolszky Péter. Következik a magyar himnusz, aztán elindul a meccs. Az első percekben nem számítok gólra, ezért Valaskóval arról beszélgetek, milyen érzés egy hárommilliós nézettségű klipben énekelni; hasonló eredményért összekarmolná magát a legtöbb anyaországi popzenész. Spontán alkalom volt, mondja, nem készült az eseményre, mert mulatós zenészként ritkán ér rá a hét végi meccsnapokon. Persze nem bánja, hogy így alakult: ma már addig nem engedik le a színpadról a falunapokon sem, amíg nem énekeli el az emblematikussá vált dalt az ötmillió magyarról, akit nem hall a nagyvilág.

Nem tudunk sokáig beszélgetni, mert Erik Pacinda berúgja a DAC első gólját, és „felrobban” a stadion.

A nem túl zsúfolt sajtópáholy pontosan szemben van a B-középpel, és kicsit irigykedve nézem, milyen jó a hangulat odaát. Félidőig nem változik az eredmény, ráadásul a DAC arra a kapura fog támadni, amelyiknél a törzsszurkolók vannak, ezért átkönyörgöm magam. Az első sorokban dobosok és két előénekes, úgynevezett kápó, aki a rigmusokat bemondja, és tulajdonképpen egyetlen percet sem lát a meccsből, mert végig a nézőkkel szemben állva vezényel. Amikor fényképezni-videózni akarok, a mellettem ugráló rám szól: „Azonnal tedd el, mi ide szurkolni járunk, nem szelfizni!” Igaza van, és a következő rigmusnál már én is énekelve ugrálok: „Utcára nyílik a kocsmaajtó, / Kihallatszik belőle a hajrá DAC!” Meglep, de jó látni, hogy a kemény magban sok fiatal gyerek is ugrál, és lányokat-asszonyokat is látni. A rigmusok pedig nem a bíró anyjával foglalkoznak, és nem az ellenfelet szidják, hanem a hazai csapatot biztatják és dicsérik, illetve a magyarsággal kapcsolatosak. Az egyik így szól: „magyarul énekelünk, az egész ország ellenünk”.

A csapat meghálálja a kitartó szurkolást: bő negyedóra alatt négy (!) további gólt pakol be a sároseperjesiek kapujába. A lelátón eksztázis van, „játszik a csapat”, skandáljuk. Az ötgólos győzelemmel a DAC megismételte minden idők legjobb eredményét a szlovák első ligában. A vége igazi adrenalinbomba, a játékosok odajönnek megköszönni a szurkolást, határtalan a boldogság.

A mérkőzést követően a gólt is szerző Vida Kristopher arról beszél a helyi magyar sajtónak, hogy nagyon nagy öröm ilyen közönség előtt játszani, és jól érzi magát a városban, ahol mindenki magyar. A hivatalos sajtótájékoztatón László Csaba angolul válaszol a magyarul feltett kérdésünkre, szavait szlovákra fordítják. Azt mondja, nem várja el csapatától, hogy a zsinórban következő öt hazai mérkőzés mindegyikén ekkora győzelmet arasson, de ha a játékosok száz százalékot teljesítenek a pályán, akkor bármilyen eredménnyel meg lesz elégedve. Úgy indulok el a stadionból a szállásomra, mintha ittam volna: a fantasztikus szurkolótábornak és a jól játszó csapatnak köszönhetően olyan (sport)élményben volt részem, amelyet egyhamar nem fogok elfeledni.

Ha valaki e sorokat olvasva kedvet kapott kiugrani Dunaszerdahelyre, nyugodtan tegye meg. Budapestről alig két óra autóval, ráadásul most további öt egymást követő meccset otthon játszik a csapat. Jegyet a mérkőzés előtt is lehet kapni, nem kell klubkártya vagy másféle regisztráció.

Riportunk megjelenésének napján a Rózsahegyet fogadják (kezdés délután kettőkor), kedden a szlovák kupában a Poprád érkezik. Ha ellenük győznek, lesz még egy meccs otthon, de ezt egyelőre hagyjuk, folytassuk a felsorolást a biztossal. Jövő szombaton a Zsolna ellen mérkőznek meg szintén otthon, aztán nyolc nap múlva, tehát vasárnap a Nagyszombat látogat a Csallóközbe. Egy hét pihenés következik (az egyik csapat, a Miava a szlovák bajnokság történetében példátlan módon a téli szünetben visszalépett a további küzdelmektől), hogy aztán a Slovan elleni derbit tartsák április nyolcadikán, ezzel zárva a legalább hatmeccses otthoni maratonit. A pozitív élményre nagy az esély: a DAC még soha nem kapott ki az új arénában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.