Szép új világok

Erre a jövőre senki sem készített fel bennünket. Valahogyan mégis megbirkóztunk vele.

Minden új generáció egy új, használhatatlannak bizonyuló jövőkép temetője lett.

A mi fiatalságunk jut eszembe, a jugoszláv iskolarendszer, amely 1979-ben a 9. és 10. osztály kialakításával bevezette a duális képzést, hogy a munkában szerezzük meg a megfelelő képesítést saját jövőnkhöz. Eljártunk a verseci csokoládégyárba bélyegzőt nyomogatni csokipapírokra, felsöpörtük a hulladékot a futószalagok mellől, megnéztük, hogyan kavarják a kakaómasszát, s amikor látni sem bírtuk már a csokit, átvittek bennünket a szőrmegyárba, sörgyárba, mígnem a verseci hegyen kötöttünk ki, ahol szőlőt szüreteltünk. Két év múlva pályát választottunk, és egyikünkből sem lett csokigyáros vagy sörgyáros.

Az egyetemen is a jövőre készültünk. Megvettük az írógépet, és néztük a tudományos-fantasztikus filmeket: űrutazásról, világvégéről, csillagok háborújáról vagy éppen a húsz év múlva eltűnő kőolajról. A húsz év azóta másfélszer is lejárt, a kőolaj még mindig itt van, sőt most képezik a fiatalokat az autógyártás jövőjére, az űrutazás sehol, és a világvége is egyre halasztódik. Helyette jött a mobil, a számítógép, a világháló, a globalizáció, a család, a nemzet, a baráti közösségek állítólagos vége. Erre a jövőre senki sem készített fel bennünket, valahogyan mégis megbirkóztunk vele, és generációkat indítottunk el iskolákban, egyetemeken a saját jövőjük felé.

Egyvalamit azonban megtanultunk: a jövő az a valami, ami sosem úgy jön el, ahogyan tervezték, mert nem a valószínűség szerint alakul, hanem a jelen vagy múlt bármely – akár esélytelen – pontjából kiindulhat. Ezt írta meg Isaac Asimov is az Alapítvány című regénysorozatában, amelyben az Öszvér, vagyis a nem várt tényező borította fel a gondosan kimért folyamatokat. A jóslatok bizonytalanságát a régi görögök is megtanulták, bár hosszú idő és sok, delphoi jósdába hordott ajándék kellett hozzá. A jósda papnőjét, Püthiát aztán felváltották a római madárjósok és a pogány sámánok, újabban pedig az olyan futurológusok, mint a Szilícium-völgy jövőkutató intézetének vezetője, aki üzletembereknek és államfőknek dolgozik.

És még valami kellene a jövőképek (jóslatok) értelmezéséhez: a múlt ismerete. Oidipusz thébai király története Szophoklésztól már nincs a kötelező olvasmányok listáján, de talán van, aki még emlékszik a történetre. Oidipusz feleségül vette saját anyját, és gyermekeket nemzett vele. Pedig megjósolták neki, hogy így lesz, sőt apjának is megmondták a jósok, hogy a fia fogja megölni. Mindketten menekültek az előre ismert jövő elől, míg össze nem futottak egy keresztúton. A drámának az elmúlt kétezer évben számos olvasata jött létre, de most egyetlen dolgot emelnénk ki: azt a tényt, hogy Oidipusz királyt mennyire megvezetik a körülmények, a környezet, a rokonság, sőt maguk az istenek is. Sorsa és tragédiája nagyrészt abból ered, hogy nem ismeri múltját, ezért nem tudja értelmezni saját megjósolt jövőjét sem. Ha ismerte volna, az talán megvédi – a jóslattól.