Amikor valaki először repül Dél-Afrikába, önkéntelenül is furcsállja, hogy milyen sokáig tart a repülőút. Afrikát észak–déli irányban átszelni (például Kairó és Fokváros között) több mint 11 órát vesz igénybe. Ez nagyságrendileg annyi idő, mint ami ahhoz szükséges, hogy nyugat–keleti irányban átérjünk Oroszország egyik végéből a másikba, például Szentpétervárról Kamcsatkára. Ez meglepő lehet, hiszen ha a Mercator-vetület szerint készített falitérképre nézünk, azt gondolhatnánk, hogy Oroszország egymaga sokkal nagyobb, mint egész Afrika.
Még megdöbbentőbb, ha a valóságos területeket hasonlítjuk össze. Afrikáé 30,37 millió négyzetkilométer, a Mercator-térképen hozzá hasonlónak, sőt nagyobbnak tűnő Oroszországé mindössze 17 millió, a (látszólag) végeláthatatlan északi szigetvilággal bíró Kanadáé pedig csak tízmillió. A Mercator-vetület sajátossága, hogy az Egyenlítő környékén lévő földrészeket összezsugorítja, míg a sarkok felé egyre nagyobbnak tűnnek a szárazföldek. E torzítás egészen északon szinte szürreális mértéket ölt. Hiába tűnik Grönland akkorának, mint Afrika, a valóságban egyetlen afrikai országgal, Kongóval azonos a területe. Szinte a világ összes iskolájában a Mercator-vetületet használják földrajzórán. Nem csoda hát, hogy akik nem jártak Afrikában, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő elképzeléseik vannak az ottani távolságokról.
Most a bostoni iskolákban változtatni próbálnak e gyakorlaton, és a kevésbé ismert, úgynevezett Gall–Peters-vetületet (is) alkalmazzák ezután a földrajztanításban. Ezen a valóságnak megfelelően aránylik egymáshoz a földrészek területe. A bostoni oktatás irányítóinak javára írható, hogy nem hirtelen, a múltat eltörölve váltanak az új vetületre, hanem a kétféle térképet egyszerre vizsgálva vezetik rá a diákokat arra, hogy milyen geometriai és kultúrtörténeti okok magyarázzák a különbségeket.
A németalföldi Geert de Kremer (művésznevén Gerardus Mercator, ez kereskedőt jelent) eredetileg földgömböket készített a XVI. században. A kor a felfedezések aranykora, a távolsági tengeri kereskedelem hajnala, így hatalmas igény volt a hajók navigálásához is jól használható globális térképekre. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a gömbszerű földgolyót nem lehet tökéletesen kiteríteni a síkra, több kartográfus is próbálkozott a feladattal, de rájuk már csak a tudománytörténészek emlékeznek. Mercator azonban rájött a megoldásra, pontosabban megértette, hogy a térkép elsődleges funkciója a navigáció segítése, minden más szempontot, például a földrészek méreteinek megtartását ennek kell alárendelni.
Első lépése az volt, hogy egy földgömb felületét a hosszúsági vonalak mentén a sarkoktól az Egyenlítőig bevágva kiterítette az asztalra. Ezáltal sík papírlapot kapott, az északi és déli tájak azonban – egy gerezdekre vágott narancshoz hasonlóan – szeletenként eltávolodtak egymástól. A köztük lévő réseket ezután a gerezdek torzításával (kiszélesítésével) töltötte ki. Így gömbfelület helyett a Föld egy képzeletbeli henger alakú palástját kapta meg. A hajósoknak ez tökéletes volt, hiszen e vetület megtartotta a hosszúsági és a szélességi vonalak közötti, a navigációhoz elengedhetetlen derékszögeket.
A torzítás senkit nem zavart Európában, sőt még tetszett is a felhasználóknak. Egyrészt ideológiai okokból: a gyarmatosító európai hatalmak önnön nagyságukat látták az északi félgömb mesterségesen felnagyított földrészeiben, továbbá praktikus is volt, mert Európában, majd később Észak-Amerikában sokkal több információt kellett elhelyezni városokról, folyókról, utakról – olvasható a CNN honlapján. Noha ez biztosan nem volt Mercator célja, Oroszország, majd később a Szovjetunió számára sem lehetett volna kedvesebb vetületet elképzelni. Hiszen az ország ezáltal hatalmasnak és fenyegetőnek tűnt (amit csak tovább fokozott rendszerint vörös színezése).
Rendben, a Mercator-vetület jó a navigációra, hiszen a kontinensek alakja (hozzávetőlegesen) megegyezik azzal a formával, amelyet a földgömbön is láthatunk, ugyanakkor nem alkalmas arra, hogy reális elképzeléseket alakítsunk ki a földrészek, országok valóságos méretéről. De akkor mi legyen helyette? Erre sokaknak sokféle válaszuk van, amelyekben az a közös, hogy egyiket sem lehet objektív, kartográfiai vagy geometriai indokok alapján az egyedüli és tökéletes megoldásnak nyilvánítani (hiszen, mint említettük, a gömb felülete kiterítve sohasem lesz tökéletes, egybefüggő sík).
Az alternatív Gall–Peters-vetület ugyanakkor nagy népszerűségre tett szert az elmúlt években. Az angol iskolákban széles körben alkalmazzák, és most az Egyesült Államokban is megpróbálkoznak vele. Az új vetület korántsem új valójában, hiszen egyik névadója, James Gall már 1855-ben leírta, csak nem érdekelt sokakat. Arno Peters több mint száz évvel később újra fölmelegítette az ötletet, 1973-ban bemutatta a merőben új elvek szerint készített világtérképét.
A vetület alapelve, hogy a földrészek ábrázolt területaránya a valóságnak megfelelő. Ezen a térképen tehát végre tényleg hatalmas lett Afrika, Európa és általában a mérsékelt és hideg éghajlati öv tájai pedig megérdemelten kicsik. Ugyanakkor ez a térkép sem tökéletes, minthogy a kívánt cél elérése érdekében torzítja (észak–déli irányban nyújtja-zsugorítja) a földrészek alakját. A Peters-vetület korántsem tekinthető általánosan elfogadottnak kartográfus körökben. A szerzőt (minthogy műve nagyban megegyezik a XIX. századi Gall projekciójával) nem is tekinti mindenki igazi alkotónak, így a hetvenes években a szakma először jórészt mellőzte indítványát. Ekkor Peters, a harmadik világ egyre égetőbbé váló, kolonizációs eredetű szociális problémáira fogékony közvélemény érzékenységét kihasználva, kampányba kezdett vetülete népszerűsítésére. Peters bedobta a köztudatba a „térképészeti imperializmus” kifejezést is, azt állítva, hogy az ő térképe az egyetlen helyes térkép, amelyik úgy tartja meg a területi arányokat, hogy eközben a távolságok is valósághűek maradnak rajta, és a földrészek alakja sem torzul túlságosan. Csakhogy Peters előtt is sokan voltak, akik megkérdőjelezték a Mercator-vetület autoritását, és a rajta mért távolságok sem pontosak a térkép nagy részén. Tehát a Peters-vetület egy a millió közül.
Az Amerikai Kartográfiai Társaság 1989-ben – hosszas belső viták után – kiadott egy állásfoglalást az összes négyszögletes földtérkép ellen (a Peters-vetület is téglalap alakúra torzítja a földgömb felületét). Ebben minden kiadót óva intenek attól, hogy illusztrációs vagy művészeti célra téglalap alakú világtérképeket jelenítsenek meg (persze a navigációs térképek más lapra tartoznak). „Bár a Mercator-vetület a leggyakrabban használt négyszögletes világtérkép [ ], az alternatívaként javasolt többi négyszögletes térkép ugyancsak nagymértékben torzítottan ábrázolja a gömb alakú Földet.”
Azóta – ahogy annak előtte is – a különféle vetületek laikusok általi elfogadottsága pusztán a korszellem és a szemben álló nézetek hívei érdekérvényesítő képességének függvénye.
