Valakit vernek / talán még él / valakit vernek / holnap nem él – ezeket a sorokat Dési Ábel magyar költő írta egy cementeszsákra, amikor 1950 egyik éjjelén borzalmas ordításra ébredt. A barakk szobafőnöke – aki a letartóztatás előtt a hírhedt jugoszláv titkosszolgálat, az UDBA tisztje volt – egy tizenhét éves gyereket kínzott brutálisan. A verés pontban éjfélkor kezdődött, és az volt a szerepe, hogy félelmet keltsen: figyelmeztesse a foglyokat, mi vár rájuk.
Dési ekkor már egy éve raboskodott az adriai Goli otokon, vagyis a Kopár-szigeten. Az ő „bűne” az volt, hogy húszéves fejjel gyakran be-benézett abba a szabadkai belvárosi üzletbe, ahol magyar nyelvű folyóiratokat és könyveket árultak. A belgrádi iskola ösztöndíjasát 1949 elején két ismeretlen, bőrkabátos férfi hívatta le a diákotthon portájára, majd szó nélkül betuszkolták egy ott várakozó autóba. Egyenesen a börtönbe szállították, ahol fél évig raboskodott, mielőtt Goli otokra vitték.
Fogalma sem volt, mi történik. Csak később derült ki. Tito és Sztálin szakítása után még fél évig szabadon lehetett magyar könyvet, újságot árulni és vásárolni. 1949. január elsejétől azonban mindez ellenséges propagandának számított. Igaz, erről senkit nem tájékoztattak. A fiatal magyar költő csak egy volt abból a 244 magyarból, aki megjárta Goli otok poklát.
– A délvidéki magyarság a jugoszláv kommunizmus első éveit bénultságban élte le. A sokkot az 1944–45-ös délvidéki tömeggyilkosságok okozták. Iszonyatos félelem járta át az embereket, valósággal megdermesztve őket – így jellemzi lapunknak a negyvenes évek végi délvidéki közállapotokat Domonkos László író, a Goli otok, a pokolsziget – Tito gulágja az Adrián, 1949–1980 című könyv szerzője.
Tito és Sztálin szakításának pontos okai ma sem tisztázottak teljes mértékben a történészek körében. Az egyik verzió szerint Sztálin féltékeny volt a jugoszláv kommunisták vezérére annak tekintélye miatt. Milovan Gyilasz – aki egykoron Tito jobbkeze, majd később rendszerének kritikusa lett – azonban azt írja emlékirataiban, hogy Sztálin azért haragudott meg, mert Georgi Dimitrov és Tito nem avatták be Bulgária és Jugoszlávia egyesítéséről szóló terveikbe. Ám létezik egy harmadik verzió is: Sztálint az dühítette fel igazán, hogy Tito a megkérdezése nélkül küldött csapatokat Albániába. Ezek a helyzetek és események talán együttesen járultak hozzá, hogy Jugoszláviát néhány személyes üzenetváltás után, 1948. június 28-án kizárták a nem sokkal korábban alapított, belgrádi székhelyű Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájából, vagyis a Kominformból. A keleti blokkban ezután kirakatperek tucatjai indultak a „titoisták” ellen, Magyarországon Rajk László pere és kivégzése jelezte a fordulatot.