A lány, aki elcsavarta az első szuperhős fejét

Magyar modellről mintázták a világ egyik leghíresebb képregényfigurájának kedvesét.

A New York-i tőzsde 1929-es összeomlásával úgy tűnt, az amerikai álomnak befellegzett. Az emberek belefáradtak, hogy komor és naturalista nagyregényeket olvassanak felbolydult, munkahelyüket vesztett tömegekről. Látták őket napközben is eleget. Olyasvalakire volt inkább szükségük, aki megbünteti a zavarosban halászókat, kihúzza a csávából a bajbajutottakat, és aki csúcsra járatja a cserkészmaximát: éjt nappallá téve résen van. A szuperhőssztorikat így voltaképpen a válság hívta létre.

Supermant – mármint az újragondolt Supermant, aki civilben csetlő-botló újságíró ugyan, két hírügyelet között viszont szakít időt a világ megmentésére is – Shuster a korszak karizmatikus filmszínészéről, Errol Flynnről mintázta. A napközben félszeg, szemüveges és ügyetlen Clark Kent (ha a Superman figuráját Flynnről vették, akkor ő leginkább a némafilmsztár Harold Lloydra hajaz) munkatársának és szerelmének, a szemrevaló, sikeres riporterlánynak pedig a már említett Joanna Kovacs kölcsönözte a kontúrjait. Ahogy az ausztrál Flynn, az orosz zsidó családból jövő Siegel, úgy a magyar lány is emigráns volt, s ha belegondolunk, a távoli Krypton bolygóról érkezett Superman is osztozott sorsukban: az amerikai társadalom működése az ő számára is merőben idegen lehetett.

Mára a képregényszereplők jószerével kolonizálták a mozivásznakat is, így meglepőnek tűnhet, hogy a harmincas évek elején alig voltak még a médiumnak önálló kiadványai. Shuster és Siegel ötletét több kiadó is elutasította, úgyhogy ott tartottak már, hogy felhagynak a képregény megjelentetésének szándékával. A rajzoló egy búskomor délutánon tűzbe is vetette a vázlatait, Siegelnek azonban sikerült megmenekítenie a címlapot a lángoktól. Jól tette.

Tény viszont, hogy addigra kellőképpen elkeseredettek lehettek már, így érthető az is, hogy a két S betűs fazon összesen 130 dollárral beérte a harmadik, a mellkasán S betűt viselő fickóról szóló történetükért. Ennyit fizetett nekik 13 publikált oldal, illetve az ezekkel járó jogdíjak fejében az Action Comics, amelynek az 1938. júniusi számában a Superman első kalandja megjelent. Ki gondolta akkor, hogy egy épen maradt példányért 3,2 milliót fizet majd bő hetven évvel később egy vérmes gyűjtő, méghozzá dollárban? És azt sem nehéz elképzelni, hogy minden idők legkeresettebb képregényfüzetének kisemmizett alkotói is legszívesebben a fejük fölé emeltek volna egy tragacsot – ahogy a Superman teszi a kötet címlapján –, és hozzávágták volna a legközelebbi közlekedési táblához. Csakhogy – ahogy arról esett már szó – hősükkel ellentétben nem volt túl atletikus a testfelépítésük, ezért feltehetően magukban morogtak inkább.

Az előnyös külsejű Joanne modellként dolgozott a harmincas és a negyvenes években Bostonban, elsodorta az élet az előnytelenül szerződő clevelandi képregényesektől. Siegellel aztán a háborút követően találkozott ismét. Jelmezes jótékonysági bálon futottak össze New Yorkban, de egyből felismerték egymást. Addigra mindketten túl voltak már egy váláson, és úgy döntöttek, összekötik az életüket. Előbb Connecticutba költöztek, a hatvanas években pedig Kaliforniában telepedtek le. Hosszú évtizedekig pereskedtek a képregénykiadó jogutódjával, és Joanne-nek a róla mintázott karakterhez hasonló rámenőssége végül – részben – célt ért: egy 1978-ban kötött megállapodás értelmében Shustert és Siegelt a Superman megalkotójaként tüntették fel az újabb füzetekben, ezenfelül pedig éves járandóságot is ajánlott nekik a kiadó.

Joanne Siegel, a magyar lány, aki tinédzserként modellkedett, a háború alatt egy hajójavító üzemben dolgozott, az ötvenes években Chevroleteket értékesített, nem mellesleg pedig elcsavarta minden köpenyes-alsónadrágos szuperhős ősének a fejét, 2011-ben, 93 évesen hunyt el a kaliforniai Santa Monicában.