Ebben a kis garázsműhelyben elfér szinte a teljes magyar kazettagyártás

Dicsősége megkopott, de a hordozó mégis él. Czipó Tibor garázsmanufaktúrája a kazettagyártás fellegvára.

Tegye föl a kezét, akinek megvan az, hogy a kazettát ceruzára húzzuk, és úgy tekerjük vissza, hogy a drága ceruzaelemet kíméljük a walkmanben. Vannak, akiknek ez alapélmény a gyerekkorukból.

Nincs nagyobb áruló ennél a generációnál, mert hiába hallgatta rojtosra kazettáit, mégis állva tapsolva ünnepelte a cédé megjelenését. Gondoljunk csak bele: a szerencsejátékkal is felérő kazettatekergetés (vajon sikerül-e pont ott megállítanunk, ahol kell?) helyett egyszer csak gombnyomásra lépett be a zene, a hangzás tisztább lett, a hanghordozó pedig kezelhetőbb, időtállóbb. Boldogan intettünk tehát búcsút a kazettáknak, és könyörtelen közönnyel hagytuk ott őket a történelem egyik tovább nem vezető utcájában. Legalábbis így gondoltuk sokáig.

Az utóbbi időben sokasodni kezdtek a jelek, hogy a kazettagyártás és -hallgatás mégsem tűnt el nyom nélkül. Az elmúlt néhány évben kazettán is megjelentette lemezét sok más mellett Nelly Furtado, a Motörhead, a Greenday, Justin Bieber és Eminem, míg idehaza az Ossian, az Erik Sumo Band vagy a Sommersault Boy.

Az Egyesült Államokban 2016-ban 74 százalékkal – 129 ezerre – nőtt az eladott kazetták száma, 25 olyan album jelent meg, amelyet legalább ezer példányban értékesítettek, A galaxis őrzőinek filmzenéje végzett az első helyen négyezer darabbal.

Ezek ismeretében elég kézenfekvőnek tűnt, hogy ellátogassunk Czipó Tibor budaörsi kazetta- és cédésokszorosító bázisára. Ha létezik a garázsrock, akkor lennie kell sokszorosító garázsnak is. Czipó mindkettőből kivette a részét, igaz a Mini, amelynek 1969-ben alapítója, gitárosa lett, inkább rhythm and blues, dzsesszrockformáció volt. Amikor ugyanabban az évben a trióhoz csatlakozott Török Ádám, Závodi János és Dobos Sándor dobos, Czipó átnyargalt basszusgitárra. 1971-re a Mini felállása gyökeresen átalakult, innentől Tolcsvayékkal folytatta a zenélést 1973-ig, majd a Tolcsvay-trióban játszott 1979-ig. Ekkor a családi életet választotta, és úgy döntött, gyermekei fontosabbak.

Házának garázsa olyan benyomást kelt, mintha egy kémbázis, egy raktár, egy garázsstúdió meg persze egy kisebb gyár keveréke lenne. Monitorok előtt összesen hárman dolgoznak a pinceszint három helyiségében, surrognak a gépek, hajtogatják a papírokat, helyükre kerül minden a műanyag tokokban. Így készül a kézműves kazetta és cédé.

A kazetták sokszorosítása ma már nem meglepő módon számítógépről indul. A kijövő hangot analóg jellé alakítja egy program, utána az anyagot egy 5400 méter hosszú tekercsre rámásolja az erre alkalmas gép annyiszor, ahányszor ráfér (egy negyvenperces anyag nyolcvanszor szokott). Ezt a tekercset egy másik gépre rakják, amelyik ott vágja el a szalagot, ahol a hanganyag véget ér. Végül a gépek segítségével C–0-s, azaz szalag nélküli kazettatestbe töltik az elkészült hanganyagot.

A szalag egyébként nagy kincs mostanság, jelentősen meg is drágult. A kazetta hőskorában Dél-Koreában gyártották, ma már nagy valószínűséggel ez is Kínában készül. Maga a kazettaház, amelybe a szalag kerül, Olaszországban készül, Czipó Tibor is onnan rendeli. Ő és munkatársai a garázsban nyomtatják és ragasztják fel a korábban stancoltatott öntapadós papírt a kazettára. A tokot is külön rendelik meg, majd helyben nyomtatják és hajtogatják a bele való papírt.

Czipó Tibor 1979-ben abbahagyta az aktív zenélést, mert fontosabbnak tartotta, hogy eltartsa a családját. Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelentek a kétkazettás magnók, vett egy Sharpot, majd még ötöt. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy ekkor még csak fixen hatvanperces kazettákat tudtak beszerezni, nem létezett a „méretre vágott” C–0-s. Így aztán felmásolták a hosszabbik oldalt, a fölösleges szalagot kihúzták, kivágták, majd a műsoros részt visszaragasztották. A bakelitről készült el a master. Leegyszerűsítve azt a hanghordozót nevezik így, amelyről sokszorosítanak. Ebben a hőskorban akár öt mastert is készítettek, ezeket másolták tovább a kétkazettás deckek, egyszerre, egy időben ötöt, illetve ahány magnó épp rendelkezésre állt. Végül sikerült a fejlődésnek arra a fokára eljutni, hogy egy időben 120 másolat készült a lejátszási idő tényleges idejében.

Az igazi megrendelők nem is annyira a zenekarok vagy lemezkiadók voltak, sokkal inkább a multilevelmarketing-vállalatok és a nyelvoktató cégek. Volt olyan, amelyik százezer példányban is rendelt, ezeket a megrendeléseket Czipó Tibor már kénytelen volt kiadni nagyobb gyártóknak alvállalkozásba. Végül az egyik ilyen felvetette, hogy megsegítené egy géppel a budaörsi vállalkozást. Ez meg is történt, hogy aztán rá egy évvel végleg leálljanak a megrendelésekkel a nagyok. 1999-ben egy négyírós toronnyal belevágtak a cédégyártásba is. Ennek nagy előnye volt már, hogy többszörös sebességgel lehetett sokszorosítani. Szépen fejlődött a vállalkozásnak ez az ága is, és Czipó Tibor, illetve két munkatársa hamarosan a nagyobb mennyiségű sokszorosítást, a korongnyomást és a tok felpapírozását is képessé vált megoldani. A többit már ismerjük: napjainkra a cédé jutott a kazetta sorsára. Az újabb számítógépekbe már nem is igen építenek lejátszót.

Minek köszönhető a kazetta reneszánsza? A kérdés eleve hibás: Czipó Tibor lehűt, hogy azért annyira jelentős reneszánsza nincsen manapság se a kazettának, inkább csak a kihalástól menekült meg. Ez is főként annak köszönhető, hogy létezik egy réteg, amely szerint a cédé túl steril hangzást nyújt, míg a kazettahangzásnak egészen más a dinamikája. De a digitális felvétel már csak digitális, ezzel nincs mit tenni. Akadnak azonban olyan fanatikus hifisták, akik átengedik a felvételt régi magnókon, hogy meglegyen az a bizonyos nosztalgikus érzés.

Elmúltak tehát azok az idők, amikor a fergeteges 3+2 lakodalmas kazettáját másfél millió példányban adták el, de aki vágyik a régi, karcos kazettahangzásra, Czipó Tibornál a legjobb helyen jár.