Ebben a kis garázsműhelyben elfér szinte a teljes magyar kazettagyártás

Dicsősége megkopott, de a hordozó mégis él. Czipó Tibor garázsmanufaktúrája a kazettagyártás fellegvára.

A kazetták sokszorosítása ma már nem meglepő módon számítógépről indul. A kijövő hangot analóg jellé alakítja egy program, utána az anyagot egy 5400 méter hosszú tekercsre rámásolja az erre alkalmas gép annyiszor, ahányszor ráfér (egy negyvenperces anyag nyolcvanszor szokott). Ezt a tekercset egy másik gépre rakják, amelyik ott vágja el a szalagot, ahol a hanganyag véget ér. Végül a gépek segítségével C–0-s, azaz szalag nélküli kazettatestbe töltik az elkészült hanganyagot.

A szalag egyébként nagy kincs mostanság, jelentősen meg is drágult. A kazetta hőskorában Dél-Koreában gyártották, ma már nagy valószínűséggel ez is Kínában készül. Maga a kazettaház, amelybe a szalag kerül, Olaszországban készül, Czipó Tibor is onnan rendeli. Ő és munkatársai a garázsban nyomtatják és ragasztják fel a korábban stancoltatott öntapadós papírt a kazettára. A tokot is külön rendelik meg, majd helyben nyomtatják és hajtogatják a bele való papírt.

Czipó Tibor 1979-ben abbahagyta az aktív zenélést, mert fontosabbnak tartotta, hogy eltartsa a családját. Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelentek a kétkazettás magnók, vett egy Sharpot, majd még ötöt. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy ekkor még csak fixen hatvanperces kazettákat tudtak beszerezni, nem létezett a „méretre vágott” C–0-s. Így aztán felmásolták a hosszabbik oldalt, a fölösleges szalagot kihúzták, kivágták, majd a műsoros részt visszaragasztották. A bakelitről készült el a master. Leegyszerűsítve azt a hanghordozót nevezik így, amelyről sokszorosítanak. Ebben a hőskorban akár öt mastert is készítettek, ezeket másolták tovább a kétkazettás deckek, egyszerre, egy időben ötöt, illetve ahány magnó épp rendelkezésre állt. Végül sikerült a fejlődésnek arra a fokára eljutni, hogy egy időben 120 másolat készült a lejátszási idő tényleges idejében.

Az igazi megrendelők nem is annyira a zenekarok vagy lemezkiadók voltak, sokkal inkább a multilevelmarketing-vállalatok és a nyelvoktató cégek. Volt olyan, amelyik százezer példányban is rendelt, ezeket a megrendeléseket Czipó Tibor már kénytelen volt kiadni nagyobb gyártóknak alvállalkozásba. Végül az egyik ilyen felvetette, hogy megsegítené egy géppel a budaörsi vállalkozást. Ez meg is történt, hogy aztán rá egy évvel végleg leálljanak a megrendelésekkel a nagyok. 1999-ben egy négyírós toronnyal belevágtak a cédégyártásba is. Ennek nagy előnye volt már, hogy többszörös sebességgel lehetett sokszorosítani. Szépen fejlődött a vállalkozásnak ez az ága is, és Czipó Tibor, illetve két munkatársa hamarosan a nagyobb mennyiségű sokszorosítást, a korongnyomást és a tok felpapírozását is képessé vált megoldani. A többit már ismerjük: napjainkra a cédé jutott a kazetta sorsára. Az újabb számítógépekbe már nem is igen építenek lejátszót.

Minek köszönhető a kazetta reneszánsza? A kérdés eleve hibás: Czipó Tibor lehűt, hogy azért annyira jelentős reneszánsza nincsen manapság se a kazettának, inkább csak a kihalástól menekült meg. Ez is főként annak köszönhető, hogy létezik egy réteg, amely szerint a cédé túl steril hangzást nyújt, míg a kazettahangzásnak egészen más a dinamikája. De a digitális felvétel már csak digitális, ezzel nincs mit tenni. Akadnak azonban olyan fanatikus hifisták, akik átengedik a felvételt régi magnókon, hogy meglegyen az a bizonyos nosztalgikus érzés.

Elmúltak tehát azok az idők, amikor a fergeteges 3+2 lakodalmas kazettáját másfél millió példányban adták el, de aki vágyik a régi, karcos kazettahangzásra, Czipó Tibornál a legjobb helyen jár.