Kockázatvállalóbbak volnánk idegen nyelven? Igen!

Közben pedig racionálisabbak is vagyunk, ha nem az anyanyelvünkön beszélünk, állítják a kutatók

Három fő kérdést tettek fel a nyelvészek: a második nyelv hogyan hat a kockázatvállalási hajlandóságra, az ok-okozati kapcsolatok felismerésére és a morális döntésekre. Az első tesztelésére némi szerencsejátékot játszattak az alanyokkal. Egy sokszor alkalmazott pszichológiai játékban az illető kap valamekkora összeget (a szakirodalom amerikai dominanciája miatt a leírásokban általában egy dollár szerepel, így most mi is ezt alkalmazzuk). Ezután felteszik neki a kérdést, hogy hajlandó-e kockára tenni ezt a már biztosnak tekinthető nyereséget. Például fej vagy írást játszanak, s ha a fej jön ki, elveszíti az egy dollárját, ha viszont írás az eredmény, kap még mellé 1,50-et (és így a teljes nyereménye 2,50 dollár lesz).

A legtöbb ember ebben a helyzetben inkább választja a biztos egy dollárt, semmint hogy kockára tegye a bizonytalan 2,50 reményében. E viselkedés a kockázatkerülés, ami azonban matematikai értelemben hibás, hiszen az átlagos nyeremény ebben a felállásban nem egy dollár, hanem 1,25 (a 2,50 fele, hiszen az esetek felében lesz fej és írás). Mivel az átlagos nyeremény meghaladja a potenciális veszteséget (az egy dollárt), ha elegendően sokszor játszunk, a tényleges nyeremény is több lesz a befektetett összegnél. Ezért már egy játéknál is megéri belemenni a pénzfeldobásba. Az anyanyelvükön játszók többsége ezt mégsem teszi meg, ezért viselkedésük irracionálisnak tekinthető.

Hogy döntésüket milyen faktorok befolyásolják, arról könyvtárnyi kutatás áll rendelkezésre, de az most félrevinne bennünket. Esetünkben a lényeg az, hogy ha ugyanezek az emberek a második, tanult nyelvükön kapják a feladatot, sokkal szívesebben vállalják a kockázatot, magyarul, racionálisabban viselkednek. Így matematikai értelemben a helyes döntést hozzák, ellentétben az alapfeltételezéssel, amely szerint ezen a nyelven romlik a belátóképességük.

A következő területe a kogníciónak (gondolkodási képességeknek) az ok-okozati összefüggések helyes felismerése. Sokan ezt tartják (még ha így kimondottan ez sosem jutott eszükbe) az emberi gondolkodás alapjának. Attól vagyunk „értelmes lények” – a közgondolkodás szerint –, hogy képesek vagyunk értelmezni a minket körülvevő világ történéseit, továbbá a történések közötti összefüggéseket, hogy mely esemény okozója a másiknak. Hogy valójában mennyire becsapható ez a készség, azt a babonák elterjedtségén lehet lemérni. A szerencsejátékosok hajlamosak hinni az úgynevezett forró kéz effektusban, vagyis abban, hogy ha sorozatban többször nyertek, az valamilyen módon kihat a következő, egyébként teljesen független és véletlenszerű eseményre is („ma van a szerencsenapom”). Ugyanez igaz minden más téves asszociációra, amikor két független történést hibásan összekapcsolnak, és ebből akár életre szóló, sőt generációkon keresztül öröklődő babonák alakulnak ki (fekete macska megy át előttünk, kiömlik a só, összetörik a tükör).

Kínai és brit kutatók kétnyelvű (angolul is beszélő) kínaiakat vontak be egy kísérletükbe. Azt mondták nekik, hogy szerencsejátékot kell játszaniuk, amely során véletlenszerű, hogy nyernek-e, és minden kör végén dönthetnek, felteszik-e nyereményüket az újabb játékban, vagy megelégszenek az addigi pénzzel, és elsétálnak. Persze semmi szerepe nem volt a szerencsének a nyerésben, a kutatók szándékosan hozták ki győztesnek az alanyokat a legtöbb esetben. Ha anyanyelvükön tájékoztatták őket arról, hogy nyertek, az elvárásoknak megfelelően működött a forró kéz effektus, tehát a nyertesek nagyobb valószínűséggel tették fel nyereményüket abban a hitben, hogy a korábbi szerencse kihat az eljövendő szerencsére is. Ellenben ha angolul tudták meg a jó hírt, döntési idejük meghosszabbodott (többet gondolkodtak), és nagyobb valószínűséggel vették ki addigi nyereményüket, és álltak le a játékkal. Tehát az idegen nyelv ennél is racionálisabb viselkedésre sarkallta őket.

Talán még furcsább, hogy az idegen nyelv a morális döntésekre is hatással van. Ez az a gondolkodási terület, ahol talán a legnagyobb szerepe van döntéseinkben az intuíciónak és az érzelmeknek. A fentiek után nem lesz meglepő, hogy ha a tanult nyelvünkön szembesülünk morális döntést igénylő problémákkal, hajlamosabbak vagyunk azonnali intuícióinknak ellentmondó, ellenben végkimenetelét tekintve hasznosabb döntést hozni.

Ezt a jelenséget többek között a híres vonatdilemma révén tesztelték (sok más néven is ismert, például villamos- vagy gyaloghíddilemma). A lényege az, hogy hajlandó-e a kísérleti alany megölni kevesebb embert azért, hogy megmentsen többet. Például öt ember sétál egy szűk sikátorban, ahonnan nincs menekülőút. Mi a felüljáróról látjuk, hogy az emberek felé száguld egy elszabadult autó, és ha nem teszünk valamit, biztosan elüti és megöli mindegyiküket. Nincs semmilyen eszközünk, amellyel megállíthatnánk a kocsit, kivéve egy mellettünk álló nagyon kövér embert, akit ha lelökünk a felüljáróról a sikátorba, a teste megállítaná az autót, de ő biztosan meghalna. A kérdés az, képesek lennénk-e megölni őt, hogy több embert megmentsünk általa. Bár rengeteg különféle felállásban lejátszották már ezt a dilemmát (nagyon eltérő eredménnyel), az alapkérdésre a legtöbben nemleges választ adnak, tehát nem hajlandók ölni még „a nagyobbik jó” érdekében sem. Ha azonban ugyanezzel a kérdéssel idegen nyelven szembesülnek, többen hajlandók feláldozni azt az egy embert, hogy megmentsék a többit.

Mi lehet e jelenségek oka? Hogyan lehetséges az, hogy ha egy több mentális erőfeszítést igénylő idegen nyelven kommunikálunk, gondolkodásunk eltolódik a kényelmes intuíciótól az ugyancsak nagyobb erőfeszítést kívánó racionalitás irányába? Hiszen általános tapasztalat, hogy ha egyszerre kell végrehajtanunk két nehéz feladatot, teljesítményünk mindkettőben romlik. Ennek megértéséhez szükséges tudnunk, miért is nehéz idegen nyelven beszélni vagy racionálisan dönteni. Nem azért, mert olyan sok gondolkodást igényelnének, hanem mert közben folytonosan el kell nyomnunk belénk rögzült viselkedésünket, gondolatainkat. Amikor idegen nyelven beszélünk, anyanyelvünk folyton elő akar bukkanni, de vissza kell tartanunk, hogy az idegen nyelv szavait mondjuk ki, nyelvtani szabályait alkalmazzuk. Ugyanez a helyzet a racionalitással is, annál minduntalan az intuíció venné át a vezérlést.

Az agyműködés valós idejű vizsgálatát lehetővé tévő, funkcionális mágneses rezonancián alapuló képalkotást (FMRI) is bevetették a jelenség idegi hátterének feltérképezésére. E kísérletekből az derült ki, hogy a második nyelven való beszéd (illetve olvasás, beszédhallgatás) és a racionális gondolkodás is a homloklebeny elülső részén elhelyezkedő, prefrontális kéregben lévő területek aktiválódását eredményezi. Ez a terület általánosságban más agyrészek működésének gátlásával foglalkozik. Úgy tűnik hát, hogy amikor idegen nyelvet kívánunk használni, gátolnunk kell anyanyelvi készségeinket. Ezt a prefrontális kéreg aktiválása révén érjük el, de ezzel – mintegy mellékhatásképpen – az intuitív képességeinket is gátoljuk, és a racionalitás győzedelmeskedhet.

Spicces holland

Aki már látott ittas embert, jól tudja, hogy már a viszonylag kis mennyiségű alkohol is hatással van a mentális képességekre. Romlanak a kognitív és a végrehajtó funkciók is, így nehezebben emlékszünk, figyelünk, és kevésbé tudunk gátat szabni ösztönös viselkedésünknek. Ugyanakkor az alkoholfogyasztó ember úgy érzi, hogy bizonyos képességei egyenesen megerősödnek. És itt nemcsak arra gondolunk, hogy – szerinte – jobban énekel, táncol az illető, de még idegen nyelven is folyékonyabban tud beszélni.

Utóbbiban lehet valami, derült ki a Maastrichti Egyetemen végzett kutatásból. Olyan német anyanyelvű diákokat verbuváltak a kísérlethez, akik nemrég tanultak meg hollandul. Őket kezelt, valamint kontrollcsoportba sorolták, előbbi tagjainak alkoholos italt adtak, utóbbiak alkoholmentes frissítőt kaptak. Itt fontos megjegyezni, hogy viszonylag kevés alkoholról van szó. Mindenki a saját testsúlyának megfelelő mennyiséget kapott, egy hetvenkilós férfi például annyit, amennyi egy pintes korsó (460 ml) ötszázalékos sörben található.

Az alanyok nem tudták (hacsak nem az ital íze alapján), hogy ők ittak-e alkoholt, vagy sem, ahogy azoknak az interjúztatóknak sem volt tudomásuk erről, akikkel hollandul kellett csevegniük. A beszélgetést videóra rögzítették, és utólag két holland anyanyelvű tanár értékelte a résztvevők nyelvi képességeit. Ők pedig (természetesen ugyancsak úgy, hogy nem ismerték az adott személy befolyásoltságát) úgy találták, hogy akik ittak némi alkoholt, valóban jobban beszéltek hollandul, különösen a kiejtésük javult. Az eredményeket azzal magyarázzák a pszichológusok, hogy az alkohol csökkenti a szociális szorongást, így a fogyasztó felszabadultabban vesz részt a beszélgetésekben, beszéde gördülékenyebb lesz. De ez csak egy határig működik, ahogy egyre többet iszunk, hamarosan felülkerekedik az alkohol gondolkodást, beszédirányítást gátló hatása, és a nyelvi képességek zuhanórepülésbe kezdenek.