Soros az USA kottájából játszva jótékonykodott nálunk is

Amikor Soros György Magyarországon tesz valamit, az már a 70-es évek vége óta az USA érdekeit szolgálja.

Az Amerikai Egyesült Államokban Ronald Reagan elnöksége kezdetén, a nyolcvanas évek legelején született meg a döntés a „behatolásról” a szovjet megszállás alatt álló országokba. Az USA kormányzata Reagan vezetésével értékelte a Szovjetunióval szemben két évtizeden át folytatott enyhülési politikáját, és megállapította, hogy az tévút volt, ezért más taktikára szánta el magát. A két szuperhatalom viszonyában új fejezet kezdődött. Az Egyesült Államok már nem egyenrangú partnerként, hanem a világ vezető katonai erejeként kívánt tárgyalni riválisával. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet megszállás alatt álló országokat Amerika megkülönböztetett módon kezeli. Magyarország igen előnyös helyzetbe került, hiszen 1978-tól, a Szent Korona visszaszolgáltatása óta egyébként is elég jó kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal.

Mi, akik annak idején a párt által irányított, ellenőrzött sajtóból kaptuk a híreket, a legmerészebb álmainkban sem reménykedtünk abban, hogy még életünkben megtörténik az a mélyreható változás, amely elhozza a demokráciát, a szabadságot. Ám amikor 1981-ben bemondta a rádió, hogy felvételünket kértük a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz, a tájékozottabbak már sejtették: valami elkezdődött.

Amikor Lázár György kormánya 1978-ban érzékelte fizetőképességünk elvesztésének első jeleit, Moszkvához fordult hitelért, de akkor már a Szovjetunió is gazdasági bajokkal küzdött, ezért nem segített. Az MSZMP központi bizottsága ezek után úgy döntött, hogy a Nyugattól kérünk támogatást. Az USA illetékes szervezeteinél helyesen érezték meg, hogy megérett a helyzet a magyarországi diktatúra fellazítására. A pártállam vezetőit tehát az elhibázott gazdaságpolitika miatt fenyegető államcsődközeli helyzet, vagyis a kényszer vezette a Nyugathoz. Az USA irányítása alatt álló Világbank és az IMF pedig ugrásra készen állt, hogy segítsen.

Bruttó adósságunk 1980-ra elérte a tízmilliárd dollárt, majd 1981-re lényegében fizetésképtelenné vált az ország. Az IMF példátlanul gyorsan lebonyolította hazánk felvételét, és 1982 decemberében meg is érkezett az első nagyobb, 600 millió dolláros IMF-hitel, majd 1984-ben újabb 200 millió dollár, immár a Világbanktól.

Utólag jól látható, hogy a korabeli események hátterében irányítóként mindvégig ott állt az Amerikai Egyesült Államok.

Nyolcvanháromban létrehozták a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (National Endowment for Democracy – NED) nevű, a „demokráciaexportot” segítő szervezetet, amelynek különleges szerepet szántak. Az alapítvány állami finanszírozással működött, feladata az volt, hogy segítse elő a demokratikus értékek elterjedését és megszilárdulását a világban. Segítséget nyújtott az Afrikában, Ázsiában, Közép- és Kelet-Európában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten tevékenykedő civil szervezeteknek a demokratikus intézmények megteremtéséhez. Ezeken az intézményeken a szabad sajtót, a politikai pártokat és az egyetemeket értették.

Soros György, a magyar származású amerikai üzletember feltűnő éberséggel hallotta meg az idők szavát. Egyes források szerint már 1979-ben, egy budapesti látogatásakor jelezte Litván György történésznek, hogy szívesen támogatna olyan magyar írókat, akik nem kedveltjei a rendszernek. Litván elsőként Eörsi István írót és a sikeres drámaírót, Csurka Istvánt ajánlotta. Eörsi nem sokkal később kapott is egy hosszabb New York-i ösztöndíjat, és ő volt az, aki aztán beajánlotta Sorosnak Bence Györgyöt, Kis Jánost, Kenedi Jánost.

Soros 1990-ben azt írta a kezdetekről, hogy a Helsinki Watch és az Americas Watch tagjaként és támogatójaként aktív szerepet vállalt „az emberi jogok védelmezésében”, a Nyitott Társadalom Alapítvány „egyesült államokbeli ösztöndíjakat juttatott kelet-európai ellenzéki értelmiségieknek, és a program adta az ötletet egy magyarországi alapítvány létrehozásához”. A jelöltek kiválasztása egyre nagyobb gondot jelentett – írja Soros –, ezért arra gondolt, hogy „nagyon hasznos lenne”, ha felállítanának egy bírálóbizottságot, és nyílt versenyt hirdetnének. „Felkerestem a washingtoni magyar nagykövetet, aki tájékoztatta a kormányt, és a legnagyobb meglepetésemre pozitív választ kaptam.”

Bárhogyan is kezdődött a „demokráciaexport”, az az USA akaratának megfelelően történt, az amerikai külügyminisztérium és az amerikai titkosszolgálat támogatásával. Ma már vitathatatlan tény, hogy ebben a folyamatban Soros Györgynek, illetve az ő alapítványának jelentős szerepe volt. Nagy valószínűséggel állítható, hogy Soros nem csupán egy meggazdagodott üzletember, aki korábbi hazájának támogatását szívügyének tartva jótékonykodott, hanem fontos feladatot vállalt azért, hogy új hazája, az Egyesült Államok geostratégiai céljai megvalósuljanak.

Célszerű ebből az aspektusból is vizsgálni Soros tevékenységét a rendszerváltozás előtti időkben éppúgy, mint az azt követő években, évtizedekben. Csak így tudjuk megérteni, ami a közelmúltunkban történt térségünkben és hazánkban. Nyilvánvaló, hogy az USA számára ma is nagyon fontos intézmény a Soros György által alapított CEU vagy éppen a budapesti központtal 2005-ben létrehozott Demokratikus Átalakulásért Intézet (International Centre for Democratic Transition), amelyben jelentős posztot tölt be például Martonyi János volt külügyminiszter és maga Soros is. (Martonyi 2011-ben a The Daily Telegraphban megjelent cikkében leszögezte: „Magyarország fontos szerepet játszik annak elősegítésében, hogy a zárt társadalmak nyitott társadalmakká váljanak.”)

Soros akkor sem csupán saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani, amikor feltűnő aktivitás jellemzi tevékenységét Ukrajna ügyeiben, a görög válság megoldásában vagy akár az Európát sújtó migráció kérdésében. Tevékenységét minden bizonnyal egyezteti az Egyesült Államok illetékes szervezeteivel. Ha megnézzük az amerikai milliárdos életművét, nagy horderejű lépései mind az USA érdekeit szolgálták.

Ha ezeket figyelembe véve próbáljuk megérteni a magyar kormány lépéseit a Soros által alapított egyetem, a Soros-ellenes plakátkampány, a Soros ellen alkotandó törvény, esetleg az úgynevezett „Soros-tervvel” szembeni szélmalomharc kapcsán, akkor bizony nem jutunk semmire. De ha figyelembe vesszük, hogy az évtizedek óta a demokratákat támogató Soros elleni akciókban – például a CEU ellehetetlenítésének kísérletében – nem sietett a magyar kormány segítségére az új republikánus elnök, ismét nyilvánvaló: az Egyesült Államok külpolitikájában a demokratikus értékek terjesztése adminisztrációkon átívelő prioritás. (Vagyis aligha nézik jó szemmel azokat a piaci kapcsolatokat, amelyeket Orbán Viktor magyar kormányfő alakított ki Vlagyimir Putyinnal.)

Mindezek figyelembevételével akár hatalmas zárójelbe lehetne tenni mindazt a jószolgálatot, amelyet Soros tett az 1980-as években a magyar kultúra, a tudomány, az egészségügy, az irodalom, a demokratikus szervezetek létrejöttének támogatása érdekében, hiszen ekkor is az USA geostratégiai érdekeinek érvényesítésén munkálkodott.

Mégis az az ember érzése, hogy átestünk a ló túloldalára. Napjainkra a „Soros-ösztöndíjas” kifejezés szitokszó lett, a választási kampányban már a lejáratás céljával használják például olyan politikus ellen, aki gimnazista korában részt vett egy nyelvtanfolyamon, amelyet az üzletember alapítványa támogatott. Eközben a régi ösztöndíjasok, akik nagyon sokat köszönhetnek a korábbi alapítványi támogatás révén Soros Györgynek, illetve ha úgy tetszik, az Egyesült Államoknak, nem nagyon igyekeznek árnyalni a képet. Ki gyávaságból, ki politikai érdekből, ki csupán sunnyogásból.