Kontinensünk legnagyobb részének időjárását leszálló légmozgások alakítják, ezért nagy területen napos, gomolyfelhős az idő. Felhősebb területek csak a Brit-szigetek térségében egy elöregedett ciklon, valamint keleten egy hosszan elnyúló hullámzó front hatására vannak. Utóbbi frontálzóna a Balkántól Erdélyen és Fehéroroszországon át egészen az Urál előteréig nyúlik, a front mentén többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar. Amíg a délutáni csúcshőmérséklet a mediterrán térségben továbbra is 30 fok körül, sőt a Pireneusi-félsziget déli részén 40 fok körül alakul, addig az Alpoktól és a Kárpátoktól északra már csak 20 fok köré melegszik fel napközben a levegő.
Péntek estig a Kárpát-medence fölé többnyire alacsony nedvességtartalmú, enyhe levegő áramlik.
A változó felhőzet mellett pénteken is többórás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél az ország keleti harmadában időnként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25 és 29 fok között alakul.