A kezdeti, nagyrészt napos időt követően eleinte északnyugaton, északon, később másutt is egyre több lesz a felhő, főként a Dunántúlon és északon alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
Délutántól a Nyugat- és Közép-dunántúli régióban, illetve esetleg az Északi-középhegységben helyenként kialakulhat zivatar. Egy-egy helyen 70 km/h feletti szél, kisebb méretű jég és rövid idő alatt 20-25 mm-t meghaladó csapadék is előfordulhat. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Estére 18, 24 fok közé hűl le a levegő.
Hidegfront érkezik, viharos szél, zivatar lehetséges. Szerdán északnyugat felől hidegfront éri el az országot, és csak lassan vonul át fölöttünk. A fronthoz kapcsolódóan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket átmenetileg erős vagy viharos széllökések is kísérhetnek.
A Kárpát-medencét nyugatról egy frontálzóna közelíti meg, amely előtt délnyugati áramlással az eddiginél melegebb levegő áramlik fölénk. Ez általában gyenge melegfronti tüneteket okozhat, például fejfájást, migrént, levertséget. Csökkenhet a koncentrálóképességünk, nőhet a reakcióidő is. A nagy napi hőingás hatással lehet a vérkeringésre, jelentősen befolyásolja hőérzetünket is, ezért figyeljünk az öltözködésre!
Az elkövetkező napokban várható változékonyabb, több helyen csapadékos idő valamelyest lassítja a parlagfűpollen-koncentráció emelkedését, ennek ellenére – elsősorban az ország déli, illetve keleti részén – továbbra is elérheti a magas, sőt helyenként már a nagyon magas szintet is. Fokozódik az üröm, a libatopfélék és a kenderfélék pollenszórása, virágporuk mennyisége elérheti a közepes, sőt esetenként a magas szintet is. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes, magas tartományban alakul. A pázsitfüvek, a lórom és az útifű pollenje várhatóan csak alacsony mennyiségben lesz jelen a levegőben. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően közepes, de helyenként elérheti a magas szintet.