Kedden még jobbára felhős idő várható, majd átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet. Estig az ország északi felén szórványosan, éjszaka már délen is többfelé valószínű eső, zápor.
Szerdán a nap első felében még felhős idő várható, majd délutántól északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, de északkeleten-keleten estig felhős marad az ég. Többfelé valószínű eső, zápor (az ország középső, nagyjából a Keszthely–Debrecen-vonal menti sávjában csak kisebb valószínűséggel lehet csapadék), majd északnyugat felől megszűnik a csapadék. A nap első felében még csak egy-egy zivatar fordulhat elő, majd délután már elszórtan – főként délnyugaton és északkeleten – számíthatunk zivatarra, északkeleten akár heves zivatar is kialakulhat.
Kedden a délnyugati szél a Dunántúlon, holnap az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, zivatar környékén viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 17 fok között valószínű, de helyenként az Északi-középhegység völgyeiben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között alakul.
Általában napos idő lesz kevés gomolyfelhővel. Vasárnap már több felhő lehet, akkor elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7, 13, az időszak végén 11, 16 fok között alakul, de kezdetben északkeleten néhol 5 fok alatti hőmérséklet is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 20, 24 fokról 24, 28 fokig emelkedik.
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben részt vevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet.
A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye a trombózisnak.