Így hekkelte meg Ceausescuékat egy magyar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar származású Rodion a román elektronikus zene atyja, aki évtizedekkel megelőzte korát.

Balogh Roland
2016. 08. 03. 15:55

Ez az élethelyzet már csak az érvényesülés szempontjából is sok izgalmas kérdést vethet fel, hiszen mindez a Ceausescu-érában zajlott, amely sok mindenről volt „híres”, csak a rétegzene támogatásáról nem. Főleg, ha valaki erdélyi magyarként próbált meg betörni a füstös pincék mélyére.

– Sose tapasztaltam kifejezett magyarellenességet, mármint azért nem piszkáltak, mert én magyar vagyok – emlékezett vissza Rodi. Szerinte a rettegett titkosrendőrség, a Securitate zenei vonalon csak azt figyelte, uszít-e valaki a rendszer ellen vagy sem. Ő meg ezzel nem foglalkozott, hanem játszott.

Az viszont kultúrtörténeti szempontból is mindenképpen érdekes adalék, hogy szerinte a román hatalom – ha történetesen nem is volt rendszerellenes az adott zene – egyszerűen irigységből utálta a hosszú hajas, hippi-, rockeréletmódot, a lázadónak számító rockzenét. – A fejesek, az államtitkárok, a rendőrök közül rengetegen faluról kerültek fel a városokba, tanulatlan emberek voltak, akik nem értették, nem is igazán tudták mindezt hova tenni – véli a különc előadó.

Közben az is kalandos történet volt, ahogy végül sikerült zeneiskolába kerülnie. A Ceausescu-rezsimben ugyanis kizárólag munkásgyerekeknek adatott meg ez a lehetőség. Így 1960-ban felvette nevelőapja családnevét, és ezt követően nyert felvételt egy konzervatóriumba, ahol klarinétozni tanult.

Csak azt fájlalja, hogy ma tulajdonképpen alig ismerik Magyarországon. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a román diktátort megdöntő 1989-es forradalom után a Rodion G. A. se maradt aktív.

Egészen 2008-ig kellett várni, hogy újra felfedezzék. Akkor egy román blogger és filmes, Luca Sorin dokumentumfilmje után robbant be ismét a köztudatba, majd nem egy nemzetközi zenei magazin is foglalkozott vele. Néha persze fel-fellép nálunk is, ahogy erre a beszélgetésünkre is egy januári koncertje előtt került sor, ám valóban nem sokan tudják, hogy akkor a Rodiont, azt most eszik-e vagy isszák.

Azóta persze némi gyógyír lehet, hogy 2013-ban a !K7 istállóba tartozó, elsősorban Afrobeatre szakosodott jeles brit Strut Records újrakiadásban megjelentette The Lost Tapes című albumát, illetve a Soundcloud elérhető egy 2014-es kislemeze, a Delta Space Mission is.

A zenész mindezek ellenére borzasztóan szerény körülmények között él ma egy kis erdélyi faluban, ahol az Index is felkereste. Mint nekünk elmondta, neki egy vágya van még, hogy – mivel súlyos betegségben szenved – halála előtt minél többen megismerjék zenéjét.

Erre egyébként itt lesz az alkalom, hiszen nemsokára visszatér a kiindulópontjához, ugyanis fellép majd az augusztus 4-én elstartoló kolozsvári Untold Fesztivál nyitónapján, méghozzá elsőként. (Ezt megelőzően amúgy kedden Ozorán is játszhatott.)

Aki tehát teheti, érdemes elzarándokolnia a kincses városba, mert olyan élményben lehet része, amit lassan majd a történelemkönyvek lapjain láthat viszont.

Tisztára olyan az egész, mint a Balaton Sound, az egyik legjobb elektronikus zenei fesztivál, amin valaha megfordultam – nagyjából mindenki így jellemzi a holnap induló négynapos kolozsvári Untold Fesztivált. Ebben pedig sok igazság lehet, hiszen a legjobb nagy fesztivál címét is elnyerő rendezvény fellépőlistája is ezt bizonyítja. Az első vonalas előadók közül ott lesznek majd a nemrég a Soundon lapunknak is interjút adó Nervo ikrek, Hardwell és Martin Garrix vagy épp Tiesto, Faithless, Dimirti Vegas & Like Mike, Armin van Buuren, az idei Szigeten is fellépő Afrojack, illetve Ummet Ozcan.

A trendeknek megfelelően, az Untoldnak is készült fesztiválhimnusza, amelyet az idén a német Twoloud nevű elektronikus formáció jegyez.

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.