Így írnak ők – December 5., délelőtt

0

Kertész Dávid, PestiSrácok: „De tudom, hogy apád elment, és behúzta az x-et, amíg anyám remegve nézte a híradóban, hogy megkapjuk-e az állampolgárságot. Nem rajtatok múlt. Nem azon a másfél millió emberen, akik elmentek, és igennel szavaztak, még csak nem is azon a további több millión, aki akkor nem ment el. Hanem azokon az aljas árulókon, azokon a magyarnak nem nevezhető férgeken, akik az alacsony részvételre hivatkozva elutasították az eredményt. Ők akarták, hogy mi, Te meg én gyűlöljük egymást. Hogy ti elfelejtsétek, hogy létezünk, mi pedig elfelejtsük, hogy magyarok vagyunk, de nem lett így. Hat évvel később elsöprő többség mondta azt, hogy mi egy vérből valók vagyunk. Hogy nem mondtok le rólunk. Hogy tudjátok, akaratunk ellenére vettek el minket tőletek, de visszavártok. És mi itt vagyunk. Visszajöttünk, hogy veletek együtt harcoljunk újra. De itt vannak még ők is. Itt van az az egymillió és az ő uraik, akik megint el akarnak minket üldözni, akik megint magyart magyar ellen akarnak fordítani, akik el akarják pusztítani, ami felépült. Ami újjáépült. Most nem hagyhatjuk. Most elegen kell, hogy legyünk, hogy örökre lássák: aki bántja a magyart, az pórul jár!”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

Erről egy régi tévéműsor jutott eszembe: Felkínálom!

„Európa egyetlen esélye a globalista uralommal szemben!”

Ez az, ami reménytelenné teszi a jövőt

„Ha Magyar Péter egy kicsit is összetettebb elme lenne…”

Most elegen kell, hogy legyünk!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.