Indul a körtánc: új lakásokért adnák el a régieket

Végképp sebességet válthat az ingatlanpiac, a statisztikákból már most látszik: brutális év jön.

SzE
2016. 01. 09. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Decemberben kimagaslóan magas volt a befektetői jelenlét Budapesten: a megelőző hónapokban nagyjából a vevők harmadát tette ki ez a vásárlói csoport, ám az év utolsó havában a vásárlók 45 százaléka ilyen célból vett lakást.

Az Ingatlan.com pénteken a piacon lévő új lakások áráról adott ki tanulmányt. E szerint Budapesten a „csok-képes” új lakások átlagos négyzetméterára 535 ezer forint volt, míg Székesfehérváron 380, Debrecenben pedig 345 ezer forint körül alakult. A statisztikákból látszik az is, hogy december második felében és január első napjaiban számottevően, 64 százalékkal nőtt a magánszemélyek által feladott hirdetések száma, ami elsősorban a lakásvásárlási támogatások kibővítésével, az áfacsökkentés bejelentésével magyarázható. „A legtöbb hirdető jelenlegi lakását adná el, és az új támogatási rendszer által kínált lehetőségekkel igyekszik majd új otthont vásárolni” – emeli ki Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Szintén a felfokozott várakozásokra utal, hogy december 14-től január 6-ig 30 százalékkal több keresés történt a portálon az új lakóingatlanokra az előző év azonos időszakhoz képest. Ráadásul január első hetében – amikor már ismertek voltak a támogatási rendszer részletei – már 44 százalékkal nőtt a keresések száma éves összevetésben. Mindez azt jelzi, hogy rendkívül nagy az érdeklődés a csok feltételeinek megfelelő új lakóingatlanok iránt.

Az ingatlanportál friss összeállításában azt is megvizsgálta, hogy január elején mennyi volt az átlagos négyzetméterára a 10 plusz 10 millió forintos támogatáshoz előírt, 60 négyzetméternél nagyobb, új építésűként hirdetett lakóingatlanoknak. Ez az érték Budapesten 535 ezer forint volt, ami azt jelenti, hogy az eladók ezeket az otthonokat legalább 32,1 millióért hirdetik.

Az ország más városaiban jóval alacsonyabbak az árszintek: Székesfehérváron az átlagos négyzetméterár 380 ezer forint volt ebben az időszakban, azaz a városban átlagosan 22,8 millió kell egy új építésű, 60 négyzetméteres új otthon megvásárlásához. A sorban a második Debrecen, ahol 345 ezer forintos négyzetméterárral, illetve 20,7 millió forintos átlagos lakásárral kell számolni. Kecskeméten 328 ezer forint volt az új ingatlanok fajlagos átlagára, így egy új építésű, 60 négyzetméteres lakást átlagosan 19,7 millióért lehet megvásárolni. Győrben 307 ezer, Pécsett pedig 287 ezer forint az átlagos fajlagos ár a szóban forgó lakásoknál, így előbbi városban 18,4 millió, Pécsett pedig 17,2 millió forinttól indulnak a csoknak megfelelő új lakóingatlanok árai.

Az Ingatlan.com szakértője kiemelte, hogy a három gyermeket vállaló fővárosi házaspároknak a csok mellett mindenképp szüksége lesz önerőre az első lakás megvásárlásához, de a vidéken élő családok akár enélkül is új otthonhoz juthatnak. Hozzátette, hogy a lakásépítési kedvet ösztönző kormányzati lépések felpörgethetik a piacot, és megfelelő alapot teremthetnek ahhoz, hogy a jelenlegi kevesebb mint 10 ezerrel szemben 30-40 ezer új lakás épüljön évente. A szakma szerint ez a szint szükséges a magyar ingatlanpiac egészséges működéséhez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.