Milliókat érint a gyilkos azbeszt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem lenne olcsó az országos mentesítés, de egy ilyen állami programot az EU is támogatna.

Velkei Tamás
2016. 04. 13. 11:38

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke lapunknak elmondta: régóta foglalkozik a problémával, mert szűkebb pátriája az a körzet, ahol egykor a selypi gyár állt. Vizsgálódása során hamar szembesült azzal, hogy a probléma országos méretű. Az ellenzéki politikus hozzátette: brüsszeli képviselőik felkutatták azokat az uniós jog- és irányelveket, amelyek alapján a kohéziós alapból uniós forrásokat lehet igényelni azbesztmentesítésre. Igaz, csak abban az esetben, ha azok az operatív programokban szerepelnek. Sneider azonban nem tud olyan operatív programról, amely erre (is) fókuszált volna. – Jó volna, ha még alakítani lehetne a programokon, illetve át kellene ültetni a magyarországi jogalkotásba az uniós irányelveket. Egyes becslések szerint 16 milliárd forintból megoldható volna az országos azbesztmentesítés, ami nem túl hatalmas összeg, mindössze két kisebb stadion ára – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.

Sneider Tamás emellett a polgári törvénykönyvhöz is módosításokat fog benyújtani, hogy a kártérítési pereket könnyebben le lehessen bonyolítani, jelenleg ugyanis még akkor sincs a beteg könnyű helyzetben, ha orvosi igazolás bizonyítja, mi okozta a betegségét. Az ellenzéki képviselő hozzáfűzte: káralapot is létrehoznának, amely támogatná a kezelésre szorulókat, és finanszírozna egy olyan felmérést, amely pontos adatokat szolgáltatna arról, hány embert érint Magyarországon az azbesztprobléma.

Az alap elősegíthetné azt is, hogy hulladéklerakókba kerüljön a veszélyes anyag, aki ugyanis manapság úgy dönt, hogy lecseréli a palát háza tetőzetén, az anyag elszállításának többletköltségét nem tudja vagy nem akarja vállalni. Jelenleg ugyanis az azbeszt elszállításának költsége – éppen mert veszélyes anyag – négyszerese a hagyományos építési hulladékénak, sokszor az erdőkben köt ki a veszélyes építési törmelék. Ezért a Jobbik arra tett javaslatot, hogy a többletköltséget az állam vállalja magára. Nem reménytelen a helyzet, a képviselő úgy tudja, már a miniszterelnökhöz is eljutott a probléma híre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.