Hideg zuhany a lakásfelújítóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kicsúszhatnak az idei felújítási szezonból, akik hittek az áprilisi pályázat szavainak.

Szabó Emese
2016. 07. 01. 15:04

A határidő eltolása elsőre nem tűnik komoly problémának, de azoknak a családoknak, akik amúgy is korszerűsítést terveztek, és megörültek, hogy ehhez esetleg támogatást is kaphatnak most fájhat a fejük: felejtsék el az esetleges plusz pénzt vagy még az őszi, iskolai hónapokban is a munkálatokkal küszködjenek?

Ráadásul a nyár végi munkakezdés ma már lehetetlen: több építőipari céget is kérdeztünk erről, de csak széttárták a kezüket, jelenleg mindegyikük jövő tavaszra jegyezi elő a feladatokat.

Azt, hogy a pályázatnyitás határidejének megváltoztatása miatt hány család került hátrányba, nem tudni, de a megkérdezett építőipari cégek kapásból sorolják az eseteket. Olyan ablakos cég is van, amelynek már jelezték, hiába készítik el az ablakokat az eredeti határidő szerinti július eleji dátumra, pénzt legkorábban úgyis csak augusztus közepén látnak.

A kialakult helyzetről érdeklődtünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál, de a tárca gyakorlatilag hárítja a felelősséget: ha a korábban meghatározott ütemezés módosításáról nem sikerül megállapodni a kivitelezővel, a megkezdett beruházás költségei nem számolhatók el a pályázat keretén belül.

A nyertes pályázatokra tehát még heteket kell várni, de az már sejthető, hogy az idén nagy lendülettel beharangozott támogatás nagyobb mértékben csak a jövő évi költségvetést terheli majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.