Senki nem akar úgy élni évekig egy csődgondnokkal a nyakán, hogy amikor végre megszabadul tőle, még mindig a teljes vagyonának megfelelő adósság terhével kell szembenéznie. Elsősorban ez lehet az oka annak, hogy a családi csődvédelemmel csak kevés adós élt. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség szakértője szerint épp azokon nem segít a csődvédelem, akik a leginkább rászorulnának, azaz a nagy összegű jelzáloghitelek visszafizetésével küszködő adósoknak. A lehetőséggel ugyanis csak azok élhetnek, akiknek több a tartozásuk, mint a vagyonuk, és csak addig, ameddig a mérlegnek ez a két serpenyője egyensúlyba nem kerül. Ha valakinek tízmillió forintos vagyon (például ingatlan) mellett tizenötmilliós jelzálogkölcsöne van, a csődgondnok irányítása mellett hosszú évek alatt kénytelen visszafizetni 2,5 millió forintot, hogy ugyanennyit elengedjen a bank. Ezután még mindig marad tízmilliónyi tartozása, amelyet visszafizethet ugyan az ingatlan eladásával, de semmije sem marad. Érthető, hogy ez kevesek számára vonzó perspektíva – mondja a szakértő.
Barabás Gyula szavait alátámasztják a számok is. Az elmúlt csaknem egy esztendőben alig néhány százan kérték a csődvédelmet, pedig bevezetésekor tízezerszám várta a jelentkezőket a kormány. Mindez azt mutatja, életidegen a jogszabály által kínált megoldás, olyan, mintha a szociális szempontok helyett kizárólag üzletieket vettek volna figyelembe megalkotói.
Barabás szerint a mai formájában nem érdemes módosítani a törvényt, tökéletesen új jogszabályra lenne szükség, amely életszerű megoldást kínál a bajba jutott adósoknak. Valódi, nem csak a Magyar Bankszövetséggel, illetve a bankokkal folytatott egyeztetésekre lenne szükség. A témában jártas gazdasági szereplők, civil szervezetek véleményét, javaslatát is figyelembe kellene venni, és nem ártana valamiféle hatástanulmány sem, mielőtt a végleges döntés megszületik. Lehet ugyan az adminisztrációt csökkenteni, amiről már korábban is beszéltek, de ennek nem lesz hatása a konstrukció népszerűségére.
