Magyarországon fizet a legrosszabbul a fordítás

Nem véletlenül találkozunk olykor gyenge minőségű fordításokkal a magyar könyvpiacon.

Nyugat-Európában oldalanként akár 30 eurót (9 ezer forint) is elkérnek a műfordítók egy oldalnyi fordításért. Franciaországban minimuma is van a honoráriumnak: a műfordítók 22 eurónál kevesebbért nem vállalhatnak egy oldalt. Svédországban pedig minden év elején összeülnek a kiadók és a fordítók, hogy megegyezzenek a minimális díjról. Magyarországon ilyen minimum összeg nincs, így a díj oldalanként akár 5 euróig is lemehet, ami a legalacsonyabb összeg Európában.

Ez annak ellenére így van, hogy a külföldi országok szinte mindegyike támogatja saját szerzőinek külföldi megjelenését, tehát egy idegen nyelvű szépirodalmi mű jó eséllyel az adott ország állami támogatásával jelenik meg. Magyarország évente 18 millió forintot szán arra, hogy magyar könyvek idegen nyelvre fordítását kiadói pályázatokkal támogassa.

Még a magyar kultúra külföldi népszerűsítéséért felelős Balassi Intézet vezetője, Hammerstein Judit is elismerte, hogy ez nagyon kevés. Bár van példa ennél alacsonyabb összegre is: a szerbeknél évente mindössze tíz könyvre lehet pályázni, a teljes támogatás alig haladja meg a hárommillió forintot. A bolgárok pedig meglehetősen rapszodikusan írnak ki ilyen pályázatokat, néha évekig szünetel a támogatás.

Ráadásul egy külföldi szépirodalmi művel ritkán lehet nagyobb sikert elérni. Általában a kiadó örülhet, ha a támogatásokat is beleszámolva nem termel veszteséget a kiadvány. A műfordítók helyzetén viszont nem változtat az sem, ha sikerkönyvet bíznak rájuk, mert ők honoráriumot kapnak, nem jogdíjat. Vannak olyan országok, ahol a műfordító jogdíjat is kap, Magyarországon viszont ismeretlen ez a jelenség.

Arra azért van példa, hogy bestsellerek esetén nagyjából 25 százalékkal magasabb honoráriumot lehet kialkudni, de többet aligha. – Ezt Papolczy Péter műfordító, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke mondta el. „Én tíz év alatt kétszer kaptam olyan szerződést, amelyben jogdíjat is megállapítottunk. De ez is csak tízezer példány után járt volna. Ekkora példányszámban nagyon ritkán kelnek el könyvek Magyarországon, így már kezdettől valószínű volt, hogy ez a megegyezés jelképesnek tekinthető” – mondta a fordító.

Időről időre felmerül az egyesületben, hogy leüljenek tárgyalni a kiadókkal, de Papolczy úgy gondolja: az 55 százalékos nagykereskedői árrés és a kiadó egyéb költségei mellett aligha lehetne rávenni a legtöbb céget arra, hogy a mostaninál jóval előnyösebb feltételeket biztosítsanak. És még ezután is biztosan lenne olyan fordító, aki áron alul vállal munkát. A szervezet szerinte képtelen lenne betartatni a megegyezést, és attól is tartanak, hogy ez árkartellként a versenyjogba ütközne.

Papolczy szerint évek óta változatlan a fordítók helyzete. Az okot ő abban látja, hogy itt is a piac farkastörvényei uralkodnak. A kiadók kis összegeket ajánlanak a fordításért, és a műfordító nem alkuképes, mert a kiadó hamar talál helyette más fordítót – jellemzően pályakezdőt –, aki ennyiért is elvállalja. – Sokan passzióból végzik ezt a munkát, nem ebből élnek. Nekik nem is feltétlenül létkérdés, hogy a honorárium emeléséért küzdjenek. A többieknek viszont nagyon is az volna – mondja Papolczy.

Gyakori a késedelmes fizetés is. Bár a fizetési fegyelem kiadónként is különbözhet, általában 60-90 nap a fizetési határidő. De gyakran várnak fél vagy akár egy évig is a pénzükre a fordítók. Ez főleg akkor fordul elő, ha a kiadó maga is a fordítási támogatásra vár. Az sem segíti a fordítók kifizetését, hogy a kiadók az eladott könyvek után járó pénzükre is várnak, általában 60-90 napra fizet nekik a terjesztő, de a közelmúltban ennél nagyobb csúszások is előfordultak, például a pénzügyi nehézségekkel küzdő Alexandra esetében. A fordítókon így gyakorlatilag a könyvpiac problémái csapódnak le: ők a kiadóknak, a kiadók az árrést és az árusítás feltételeit meghatározó terjesztőknek vannak kiszolgáltatva.