A zokogó Dumbledore-t mi tényleg kihagytuk volna

Harry Potter apa lesz, de kit érdekel mindez, ha Hermione fekete? A színdarab egyelőre Angliában marad.

Lakner Dávid
2016. 12. 10. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az időutazós-múltátírós történet aztán megmutatja, hogy gyakorlatilag bárkiből lehet bárki Harryéken kívül: ha a körülmények úgy hozzák, a Malfoyok veszedelmes gonosztevők maradnak, de azzá válhat az ismét előkerülő Cedric Diggory is, ha kellőképp megalázzák egy adott ponton. Persze, Harryt hiába kínozták kamaszkoráig, a jók árulója így sem lesz, maximum halott.

A történet egyik fontos konfliktusa, hogy Harry fiát tényleg a Mardekárba osztják be a varázslóiskolában, így pedig elszigetelődik, egy barátja lesz csak, a nyámnyila Scorpius Malfoy. Közben apjával is konfliktusos a viszonya, akárcsak Scorpiusnak a megszelídülő Dracóval. A gyerekek végül elcsennek egy időnyerőt, és átírják teljesen a múltat, hogy természetesen a végére ismét megmeneküljön a varázsvilág.

A fordulatos könyvet ezúttal is lehetetlen letenni: kétségtelen, Rowling az izgalmak fokozásához mindig is értett. Csakhogy a történetet mintha elalibiznék: visszatérünk a 4. rész Trimágus Tusájához és Harry szüleinek sorozatindító meggyilkolásához, hogy a nosztalgia aztán vigyen is magával. Ebből a szempontból a Legendás állatok és megfigyelésük filmváltozata azért jobban teljesít: ott tényleg sikerült valami újat, szokatlant létrehozni. Itt is kicsit azt érezzük, hogy négy új részre lenne szükség, hogy a főgonosz karaktere kibontakozhasson valamennyire, és Albus alakja se maradjon túlzottan papírízű.

Meglepő az is, hogy bár Rowling szívén viseli karakterei sorsát, Dumbledore-t mégis képes egyetlen jelenettel bölcs öregemberből síró, semmit sem értő szerencsétlenné változtatni. (Persze, a netes trollokat úgyis maximum az fogja zavarni, ha végül tényleg meleg lesz.) Látható, hogy a regénysorozat végére teljesen beleszeretett abba az ötletébe, hogy Malfoy és Piton a valódi, érzékeny hősök, és igazából minden megátalkodott alaknak csak annyi a baja, hogy nem szerették eléggé. Tanmesének persze mindez szép, és hátha a gyerekek is fejlődnek kicsit tőle, akkor pedig olyan nagy baj nem is lehet.

Kivéve, ha visszatérnek a valóságba, és elkezdik piszkálni saját „sárvérű” társaikat, hogy szerintük hogyan is lehetne Hermione fekete, vagy „halálfaló” haragosaikat, hogy miért is saját rasszizmusukhoz igazíttatnák Harry Potter világát.

(J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek, Animus, Budapest, 2016)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.