Hetvennyolc éves Tandori, jövőre érkezik új kötete

Világirodalmi tanulmánykötet várható a szerzőtől, aki lírai fordulatot hozott a XX. században.

 „Amikor egy-egy tanulmányt befejeztem, láttam: kezdhetném elölről. Árnyalatnyit változtatnék rajta, és más törésvonalai lennének a tárgynak; mert a tárgy nem a holttá merevedett mű vagy alkotó, hanem az az összetett rész-egész, amely a nézés által ( ) az esszével alakul.” Pontosságra való törekvés, elégedetlenség, az újra- és újraírás igénye: Tandori Dezső a ’79-es tanulmánykötetének, A zsalu sarokvasának fülszövegében igyekezett összefoglalni esszéírói krédóját. Mi viszont talán lehetetlen feladatra vállalkoznánk, ha célként tűznénk ki, hogy – ha már a nem holttá merevedett tárgy, – „érkezését, távozását / – (ugyan)oda, (ugyan)onnan –, / rengeteg mászkálását (közben), / e csatangolások látszólag céltalan ismétlődését / térben / egyáltalán elképzelhessük.” Irdatlan életmű, s csak néhányakról (például Tarján Tamás irodalomtörténészről) rebesgetik, hogy képesek átlátni az egészet. Tandori Dezső 1968-ban indult a Töredék Hamletnek kötettel, és korszakfordulatot hozott a XX. század második felének magyar költészetében. Ma lett 78 éves.

Bár a nyilvánosság előtt már több éve nem mutatkozik, betegeskedése miatt pedig interjúkat sem szívesen ad („magam teljesen felhagytam minden ottléttel” – írta ’12-ben Kornisnak), a költő nem vonult vissza, kötetei jelennek meg. Igaz, már nem ugyanazzal az intenzitással és terjedelemben: 2012-es aforizmagyűjteményét például helyenként az időskori betegségéről szintén rövidebb formában beszélő Bertók László firkáival vethetjük egybe. A zsalu sarokvasának idézése pedig nem véletlen: mint a költő szerkesztőjétől, Tóth Ákostól megtudtuk, a Tiszatáj Kiadó jövő tavasszal, előreláthatólag a könyvfesztiválra időzítve készül új Tandori-könyvet megjelentetni. A szomszéd banánhal című kötetben világirodalmi tanulmányok fognak szerepelni: mint korábban, lesz szó Musilról és Thomas Bernhardról, de olyanokról is, mint Julien Green vagy Georges Bernanos. „A hetvenes években írt, a magyar irodalmi életre nagy hatást gyakorló A zsalu sarokvasa című kötet összefoglaló tanulmányaitól, fordítói műhelyjegyzeteitől eljutunk a szerző kilencvenes években szárnyra kapó képzőművészeti esszétevékenységének néhány kiváló mutatványáig (Schwitters, Duchamp), és tovább, a 2000-es években született különleges regénykalauzokon túlra, egészen napjainkig” – mondta lapunknak a készülő kötet kapcsán Tóth Ákos.

Bár a tandoriságnak vannak jól felismerhető jegyei, visszatérő szereplői (verebei, medvéi, lóversenyei), kétségtelen: a szerzőt bekategorizálni, teljességgel ki- és megismerni szinte lehetetlen. Nemes Nagy Ágnes és Ottlik Géza köreiből indult, a hetvenes-nyolcvanas években lírai fordulatot hozó kötetei mellett pedig jelentek meg gyerekversei, ifjúsági regényei, esszéi, nagyregényei. Nat Roid álnéven krimiket jegyzett, Hc. G. S. Solenardként fantasztikus regényt tett közzé. Műfordításai pedig tényleg elképesztő listát tesznek ki: Virginia Woolf magyarra átültetéséről külön könyvet írt, de fordított Sylvia Plath-, Graham Greene-, Peter Handke- és Rainer Maria Rilke-kötetet is.

Az utóbbi években ritkásabban jelentkezett, de mikor írt, emlékezeteset alkotott: az Aforiz-dió, aforiz-mák kötetből megtudhattuk például, hogy leginkább egzisztencialista volt, mások mégsem vették ezt észre. Tóth is azt emelte ki: „Tandori legutóbbi kötetei is arra vállalkoznak, mint a legtöbb: hogy a Tandori-mű mindenkori alapélményét, mely egy fenomenológiai jellegű problémát, az észlelés lemaradását olyan nagy »eseményekről«, mint az élet, az életünk, egzisztenciális érdekeltségű költészetté (és prózaművészetté, esszéművészetté ) alakítsák át, vagyis vissza-, megnyerjék számunkra mint értékelhető tapasztalatot.” Tandorihoz hasonlóan Tóth is arra mutat rá: bár sokan próbálták valamiként látni a szerzőt, de a valóság ennél jóval bonyolultabb.

A szerkesztő szerint úgy tűnhet, a kritika a legutóbbi teljesítményt kényelmesen a pálya nagyobb részét kitevő „mindenmondás” projektjéhez sorolná, de „kérdéses, hogy Tandori – minden látszat ellenére – valaha is csinálta-e ugyanazt, követte-e az általa előállított mintákat, s még kérdésesebb, hogy az utolsó években keletkező, a töredéket előtérbe állító és erősen aforisztikus írásművészete visszahajlás-e – ahogyan többen állítják – a korábbi évtizedek mondatalapú poétikáihoz.” Tóth a 2010-es Úgy nincs, ahogy van kötetet tartja egyébként Tandori utolsó verskötetének, és úgy véli, az olyan nagyszabású elszámolás a lírai talentummal, ami nyelvünkön, évtizedeinkben ritkán valósult csak meg.

„Úgy látom, hogy az Úgy nincs, ahogy van című kötet komoly állításait, akár az életművet magát értelmező, olvasó javaslatait is kevéssé vette csak figyelembe a kötet kritikai fogadtatása. Így például elsikkadt az a bejelentése, melyet csak aláhúz az azóta megjelent művek inspirációja: Tandorinak elsősorban az íráshoz, a lejegyzés által történő kommunikációhoz s csak ezen túl az irodalmi nyilvánosság számára történetileg előre kódolt műfajokhoz és formákhoz van igazán köze” – tette hozzá Tóth.

„Tandori Dezső vagyok. Író. Azért vagyok itt. És egyebekben fogalmam sincs” – vallotta a szerző Papp Gábor Zsigmond 1996-os dokumentumfilmjében. Mi pedig csak örülhetünk, hogy ezért itt van – immár 78 éve.

###HIRDETES2###