Aranykorában, az I. világháború előtt és alatt szinte mindenki belefért a mozgalomba: keletkutatók, fantaszták, szüfrazsettek, finnugristák, műgyűjtők és azok is, akik csupán keleti gazdasági előrenyomulást akartak. Trianon után kezdett szakadozni a mozgalom. A történelmi tragédia nyilvánvalóvá tette, hogy nem lesz új keleti birodalom. 1920 után a turanizmus tudományosan mérhető szakemberei átmentek a keletkutató Kőrösi Csoma Társaságba.
A finnugor nyelvészek persze már azelőtt sem rajongtak a turanizmusért, hiszen kiderült, hogy nincsen turáni nyelvcsalád. Ettől még tagok voltak a társaságban olyan finnugristák, mint Vikár Béla. 1945-ben a politika mindenfajta turanizmust kiszorított a tudományos életből, csak a finnugor nyelvészet maradt meg a tudományos berkeken belül. Akik viszont kiszorultak, könnyen vádolhatták „kollaborálással” a finnugristákat.
– A Kádár-rendszerben a tiltottgyümölcs-hatás is működhetett. Ezek az eszmék be voltak tiltva, a szerzők a tengerentúl éltek, az üldözöttség kapcsolódott hozzájuk – véli Sárközy Miklós, aki szerint a 90-es években azért tudtak még inkább megerősödni ezek az irányzatok, mert összeomlott az ismeretterjesztő könyvkiadás, és ez máig nem változott. – Azok, akiknek a felelőssége az lenne, hogy érthetően írjanak komoly témákról, nem írnak. Nem lépünk ki az elefántcsonttoronyból, és közben a tudósokról az a kép alakult ki, hogy eltitkolják az igazságot – tette hozzá.
