A magyar turanisták, akik valamilyen okból a török népekkel való összefogást szorgalmazták, egyáltalán nem voltak kivétel nélkül őrültek. Inkább arról van szó, hogy sokféle tartalma lehet a turanizmusnak is, és áltudományos fejtegetések is bőven tapadnak hozzá. A tudományos élet pedig keveset segít az átlagembernek, hogy kiigazodjon a bonyolult kérdésekben – erre jutottak azok a történészek, akik a budapesti Mathias Corvinus Collegium szervezésében beszélgettek a turanizmusról.
Az egyik apropó Ablonczy Balázs könyve volt: a történész a magyar turanizmus történetéről írt Keletre, magyar! címmel. Ablonczy nem a magyarok eredetét kutatja, hanem magát a turanizmus eszmeáramlatát, amit ő úgy határoz meg, mint „a keletről való gondolkodás politikai konzekvenciáinak levonását”. A török népek felé fordulásnak, a rokonság keresésének mindig volt politikai-gazdasági vonatkozása.
Ablonczy Kövecsi-Oláh Péter turkológus-történésszel (ELTE BTK) és Sárközy Miklós történész-iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetőjével közösen vázolta fel a turanizmus történetét. Az eszmeáramlat fejlődését döntően befolyásolta, hogy milyen volt éppen a történelmi-politikai helyzet. Tragikus történelmi helyzetekben a lelkiállapot is kedvezett az „alternatív tényeknek”.
Egymilliárd fős turáni nagyhatalom?
Talán meglepő, de például a baloldali szocialista gondolkodó, Szabó Ervin is írt a Turán című lapba, és bőszen levelezett Teleki Pállal, a Turáni Társaság társelnökével. A magyar ipar nagyágyúi pedig azért csatlakoztak a mozgalomhoz, mert fantáziát láttak a keleti gazdasági előretörésben. A turanisták Budapestnek az új Szamarkand szerepét szánták, a balkáni és a közép-ázsiai népek metropoliszává szerették volna alakítani a magyar fővárost – mondta lapunknak adott nagyinterjújában Ablonczy Balázs.
Bobula Ida története sokat elárul a lélektani folyamatokról. Bobula 1945-ben az Egyesült Államokba vándorolt ki. A legsötétebb Rákosi-diktatúra beköszöntével a hazájától elszakadt történész arra jutott, hogy életét a sumer–magyar rokonság bizonyítására teszi fel. Mint a beszélgetésen elhangzott, tette mindezt úgy, hogy az utolsó komolyan vehető tudományos kísérlet, amely a két nyelv rokonságát kereste, a század elején történt, és nem járt sikerrel. Bobula mégis leveleket kezdett írni Magyarországra – próbált minél többeket megnyerni a sumer–magyar ügynek, ezért levelezni kezdett egy debreceni vallástörténésszel. Az emigrációs sumer–magyar rokonításnak Bobula Ida az alapja. Pedig a negyvenes évekig a Turáni Társaság még dokumentáltan próbálta távol tartani a sumer–magyar rokonítókat.
Aranykorában, az I. világháború előtt és alatt szinte mindenki belefért a mozgalomba: keletkutatók, fantaszták, szüfrazsettek, finnugristák, műgyűjtők és azok is, akik csupán keleti gazdasági előrenyomulást akartak. Trianon után kezdett szakadozni a mozgalom. A történelmi tragédia nyilvánvalóvá tette, hogy nem lesz új keleti birodalom. 1920 után a turanizmus tudományosan mérhető szakemberei átmentek a keletkutató Kőrösi Csoma Társaságba.
A finnugor nyelvészek persze már azelőtt sem rajongtak a turanizmusért, hiszen kiderült, hogy nincsen turáni nyelvcsalád. Ettől még tagok voltak a társaságban olyan finnugristák, mint Vikár Béla. 1945-ben a politika mindenfajta turanizmust kiszorított a tudományos életből, csak a finnugor nyelvészet maradt meg a tudományos berkeken belül. Akik viszont kiszorultak, könnyen vádolhatták „kollaborálással” a finnugristákat.
– A Kádár-rendszerben a tiltottgyümölcs-hatás is működhetett. Ezek az eszmék be voltak tiltva, a szerzők a tengerentúl éltek, az üldözöttség kapcsolódott hozzájuk – véli Sárközy Miklós, aki szerint a 90-es években azért tudtak még inkább megerősödni ezek az irányzatok, mert összeomlott az ismeretterjesztő könyvkiadás, és ez máig nem változott. – Azok, akiknek a felelőssége az lenne, hogy érthetően írjanak komoly témákról, nem írnak. Nem lépünk ki az elefántcsonttoronyból, és közben a tudósokról az a kép alakult ki, hogy eltitkolják az igazságot – tette hozzá.
###HIRDETES2###
Ablonczy szerint a mai turanizmus népszerűsége annak is köszönhető, hogy a társadalom egy jelentős része csalódott: „A rendszerváltáskor a politikai elit üzenete az volt, hogy ha demokrácia lesz, úgy fogunk élni, mint Ausztriában. Ám azóta az emberek jelentős része elfáradt, és nem élünk úgy. A kiábrándulás pedig hozza magával, hogy a múltban keresünk kapaszkodókat.”
