Fedősztorik hagymahéjai mögé rejtett, tátongó semmi

A Nem csak egy kaland fantasztikus, mégis dokumentarista hitelességű látlelet a bódult budapesti hetvenes évekről.

Vass Norbert
2017. 08. 21. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Havasréti József Nem csak egy kaland című könyve erre a reménytelenül hosszú évtizedre tekint vissza, és magától értetődő természetességgel tudósít a „rutin terrorjáról”. Megkapó szikársággal, sallangmentesen. A szerző az Űrérzékeny lelkek című előző regényéből megismert, közel egy évszázadot befogó eseménysornak ezúttal egyetlen apró részletét, egy nagyjából pár hónapot felölelő, Budapesten játszódó cselekményszálát kockázza ki. Ahogy Hitchcock kamerája kukkantott be egykor egy találomra kiválasztott amerikai ablakon, hogy aztán szörnyet leljen, Havasréti is úgy les be egy kávéfoltos belvárosi presszóba. Szereplőjét aztán átlagosan lepattant, józsefvárosi szoba-konyhába kíséri, ahol beteges biohorrordíszletre akad. Egy szupertitkos, pszichotróp drog kifejlesztéséért felelős kutatócsoport mindennapjait ismerhetjük meg, ennek kapcsán pedig – mintegy mellékesen – egy még sötétebb titokra is fény derül.

Havasréti remek elbeszélő. Fegyelmezetten teremt feszültséget, és pompásan adagolja az információt. Könyve a kaland- és a kémregény, a rémmese és összeesküvés-elmélet, a tudományos-fantasztikus és a dokumentarista stílus között egyensúlyoz. Úgy állítja ráadásul elbeszélése szolgálatába a műfaji jellemzőket, hogy azok észrevétlenül simulnak a történet szövetébe. Műfaji hibridje érzékletes párlatát kínálja a hetvenes éveknek, amikor tényleg csak nüanszok választották el a tényektől az elborult szürreáliákat, emiatt végtelen számú valóságváltozat volt forgalomban.

Havasréti Pestje a lefüggönyözött, füstszagú szoba-konyhák, az aberrációk és a félelem városa. Lakói delíriumban ásítozva veszik tudomásul, hogy szabad idejüket és gondolataikat is irányítani akarják. Vagy ami még rosszabb, fel sem tűnik már nekik. A kötetből megismert lakásperformanszok, drogkísérletek, az alkohollal átvészelt nappalok és lázálmos éjszakák végső soron egy-egy szelet szabadság birtoklásának az óhaját jelentik. A hidegháború kétosztatúságától való eltávolodás iránti sóvárgást. A Nem csak egy kaland arra mutat ugyanis rá, hogy az úgynevezett szuperhatalmak a versengés jegyében óriási kísérleti laborrá alakították a földet. Úttörőket és kiscserkészeket, partizánokat és kommandósokat ugrasztanak egymás torkának, Apollók és Szojuzok égetnek el indokolatlan mennyiségű üzemanyagot, Bondok és Stirlitzek lépnek elegánsan az ellenkémek tyúkszemére. Ha innen nézem, a bajnokok az egyik oldalon állnak, ha onnan, akkor a másikon.

Pedig ebben az örökös végidőben nincsenek is igazából jófiúk, sem gonosztevők. Csak a szorongatottság fokozatai léteznek. Megkötözöttségek és bogarak. S mintha csak totalizálódott volna az olimpiai eszme (Gyorsabban, magasabbra, erősebben!), a presszók zajába belesúgott titkok által lesz még sebesebben lüktető, még lármásabb a világ. A benne élők érzékeit persze a „rock ’n’ roll ricsaj és cigarettafüst” tompítja el. Berozsdásodott erkölcsökre épül a rendszer. Igazságkeresők és menekülők vesztik el kontúrjaikat, és forrnak benne eggyé. A fedősztorik hagymahéjként takarják az igazságot, de az igazi rettenet az, hogy ha ezeket lehántjuk, nem marad semmi sem.

A dísztelen és tökéletes disztópiában nehéz élni, könnyebb hát kávé és konyak fölött várni a csodát. Mert az őrült hajszából nem egyhamar kínálkozik kilábalás. A csendes, szenvtelen beszervezések így végső soron az lsd-apostol Timothy Leary jelszavának kedveszegett kiforgatásához vezetnek: kapcsolj ki, hangolódj le, ess el! A drog a belső határokat segít tágítani, a kollaboráció azonban teljességgel elmossa a személyiséget. Így kerülnek a falba a téglák.

A Bowie-fénykép átfér még a likacsos vasfüggönyön, a nyugatról jött zenéket azonban, ha csak tudják, zavarják. Hippikarneválok helyett KISZ-ankétokat lehet látogatni, hollywoodi akciófilmek helyett olasz bűnügyi filmekre beülni. Azt meg sosem lehet tudni, hogy a sötétből ki kit tart szemmel. Ebből pedig vadabbnál vadabb sejtések következnek. „A hírszerzés voltaképpen olyan, mint a pszichoanalízis.”

És hogy a Nem csak egy kaland milyen? Olyan nagyjából, mint ha Truman Capote jegyezné le William S. Burroughs rémálmait. Elemző és ösztönös, pontos és veszélyes, megmagyarázhatatlan és túlságosan is hihető.

Havasréti József: Nem csak egy kaland. Magvető, Budapest, 2017. 3299 forint

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.