Sokan nem értették, miért kapott Nobel-díjat Szvetlana Alekszijevics, amikor tulajdonképpen tényirodalmat művel. Ha nagyon leegyszerűsítjük, tényleg újságírói munkát végez: Csernobil, az afganisztáni háború vagy éppen a második világháború áldozataival készített interjúkat, aztán egyes szám első személyben leírta a történetüket.
Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem nagyon volt benne a köztudatban a fehérorosz szerző neve, annak ellenére, hogy jelentek meg könyvei magyarul. A Nobel-díj után az Európa Könyvkiadó kezdte megjelentetni műveit.
A Fiúk cinkkoporsóban az afganisztáni háború túlélőiről és a gyászolókról szól, egyszer már megjelent magyarul 1999-ben, de már alig kapható. A most megjelent új fordításban Enyedy György mellett M. Nagy Miklós is részt vett.
Alekszijevics egyik legjobb alkotása a Fiúk cinkkoporsóban. A mű vezérfonala az értelmetlen háború gondolata. Visszatérő eleme a visszaemlékezéseknek, hogy sokan a semmiért haltak vagy nyomorodtak meg. Különös módon Afganisztán a szovjetek számára is „politikai tévedést” jelentett, ahogy az enyhülés idején, utólag beismerték. Ezt az áldozatok többször föl is emlegetik. „Hallani sem akarok a politikai tévedésről! Ha ez tévedés, akkor adjátok vissza a lábam ” – mondja egy veterán főhadnagy. Pedig az is kiderül a könyvből, hogy sokan tényleg úgy gondolták: a hazát szolgálják, védik, kötelességet teljesítenek, ha részt vesznek a hadműveletekben. „Engem mindig arra tanítottak, hogy higgyek. Senki nem tanított engem arra: fontold meg, higgy vagy ne higgy” – mondja utólag egy veterán.
A Fiúk cinkkoporsóban talán azért is az egyik legjobb Alekszijevics-könyv, mert óriási feszültséget teremt az, ahogyan az áldozatok szembesülnek az afganisztáni háború értelmetlenségével, és azzal, hogy a közvélemény szemében gyilkosok lettek. Ketten be is perelték az írónőt, a per krónikája is olvasható a kötetben. A 90-es évek elejének Minszkjéhez méltóan zavaros eljárásban egy elesett tiszt anyja és egy veterán voltak a felperesek. Egyrészt azzal vádolták az írónőt, hogy nem pontosan adta vissza, amit mondtak, másrészt hogy nem is tudták, hogy a beszélgetés bekerül a könyvbe. Végül pedig, hogy a szerző megsértette emberi méltóságukat, gyilkosként mutatta be, erkölcsileg megsemmisítette a veteránokat és az elesetteket. A tárgyalóteremben elhangzottak talán mindennél többet árulnak el az afganisztáni háború drámájáról, amelyben az áldozatok számára nincs feloldás – az igazság csak még jobban lesújtotta őket.
