Kiről hallgatott Márai Sándor? Csak élete végén derült ki a titok

Az író és felesége, Matzner Lola kapcsolatáról beszélgettek a Várkert Bazárban.

Márai Sándor kötete, a Föld, föld! óta tudjuk, hogy az ember kétszer szeret bele egy nőbe. „Először, amikor megismeri, és aztán másodszor huszonöt évvel később, az ezüstlakodalmat követő időben. Ami közbül van, legtöbbször zavarosság, érzelmi szempontból nincs jelentősége” – emlékezett vissza 1972-es könyvében az Egy polgár vallomásai, valamint A gyertyák csonkig égnek írója. Ötvös Anna kassai történész-könyvtárost viszont igencsak érdekelni kezdte ez a közbülső időszak is, illetve a nő, akit az író a könyveiben többnyire csak L.-ként emleget. Végül idén megszületett a Lola könyve, amelyben a szerző a rejtélyes Matzner Lola életét és korát tekinti át. Azt: milyen megbecsült kassai nagypolgári családból érkezett a nő, aki Márai első számú olvasója és örök bizalmasa lehetett.

Szerda este a Várkert Bazárban beszélt a kötetről a szerző, Juhász Anna házigazda, Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték gondozója, valamint Szilágyi Tibor színművész. Utóbbi részleteket olvasott fel Lola jegyzeteiből, illetve Márait méltatta: elmondása szerint fiatal korában, egy kanadai útja során teljesen magával ragadta a Föld, föld!..., és folyamatosan azt olvasta a vonaton.

Ehhez hasonlóképp a beszélgetés aztán inkább a családi hátteret, a pár kapcsolatának jellegét és Márai Sándort érintette, míg Loláról továbbra is keveset tudhatunk. A rendezvény különlegességet is tartalmazott. Lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen a feleség nevetve szaval egy szöveget, miközben Márai játékos szigorral mondja: hangosabban, lassabban. Ebből is kiderült, amiről Mészáros beszélt: nem feltétlenül a valóságot tükrözi az elképzelés, hogy Márai valamiféle zord, nehéz ember volt, akinek a közelében mindenkinek megfagyott az ereiben a vér.

De milyen is volt az ő kapcsolatuk? – Ahogy a Márai-kötetekben L.-ként szerepelt a felesége, úgy említette Lola a feljegyzéseiben Ő-ként a férjét – hangzott el a beszélgetésen. – Abból indulunk ki, hogy akit szeretünk, arról sokat beszélünk – fejtette ki az irodalomtörténész. Máraiéknál ez fordítva volt. Az írónak az élete vége felé írt feljegyzéseiből derült ki igazán, kiről hallgatott, és hogy mennyit jelentettek Lolával egymásnak. A feleség halála után számolt be Márai több hónap bénultságról, írásképtelenségről és arról, hogy csak L. csodálatos naplóját forgatja egyre.

– Cáfolnám, hogy nem volt könnyű dolgom. Olyan témához nyúltam, mint korábban más nem, jókor voltam jó helyen – ecsetelte Ötvös Anna, akivel már júliusban is beszélgettünk a kutatásairól. A könyvtáros-történész elmondása szerint miután belekezdett, Kassán szinte egyfolytában a Moskovics és Matzner család történetébe botlott. Eljutott Lola húga („Zsazsa néni”) egyik ismerőséig, akinek egész fotóalbuma volt a családról. A szlovák férfi a véletlennek köszönhetően jutott hozzá a képekhez, és rögtön hajlandó volt eladni azokat Ötvösnek, miután utóbbi elmondta, milyen értékesek lehetnek a magyar irodalom- és kultúrtörténet számára. 

Lola és Márai (született: Grosschmid) Sándor családja feltehetőleg ismerték egymást Ötvös szerint, főleg, hogy a fiatal fiú írt is az apa lapjába, a Felsőmagyarországba. Az író ekkor kezdte használni a Márai nevet. 

A kitűnő tanuló, lovagló, teniszező Lolát úgy kellett megszöktetni a családjától. Bár mint említettük, Lola apja is újságot üzemeltetett, mégis tartottak tőle: az írogató fiú nem fog túl jó választásnak bizonyulni. Erről már Márainé Ausztráliában élő unokaöccse, Zsazsa fia írt Ötvösnek: az apát, Matzner Sámuelt még vonatra is ültették, amikor megneszelték a várható pesti esküvőt. Közbeavatkozás helyett inkább őt tudták rábeszélni, hogy ugorjon be tanúnak, így a családból egyedül volt ott a jeles eseményen. – Mi voltunk az első hippik, nem tartottunk „esküvőt”, csak aláírtunk valami papírt – ironizált későbbi naplójában Márai. A másik tanú egy szó szerint az utcáról berántott költő volt, Szegedi László, de hogy teljes legyen a kép, kifelé menet még Karinthy Frigyessel is összefutottak – fejtette ki Mészáros. 

Lola csendes alkotótársnak bizonyult, olyannak, aki elsőként olvasta a köteteket, és akinek a tanácsaira mindig adott is Márai. Az idehaza élt pezsgő élet persze némiképp leszűkült az emigrációban: nehéz döntés volt részükről a távozás, és egy adott sorsra kárhoztatta őket. Többek közt Szőnyi Zsuzsával és férjével, vagy a New York-i időszakban Lax Henrikkel tartottak kapcsolatot. Márai persze folyamatosan aggódott, hogy egy-egy újabb ismerős csak megbízatásból akar melléjük kerülni, és ez a félelem nem is volt teljesen alaptalan. Mészáros elmondása alapján 1952-ben, a legvadabb Rákosi-korszakban például haza akarták hozni az írót a Halotti beszédre hivatkozva. A kommunista vezetőknek meggyőződése volt: „aki egy ennyire Amerika-ellenes verset tud írni, annak itthon a helye.”