Kiről hallgatott Márai Sándor? Csak élete végén derült ki a titok

Az író és felesége, Matzner Lola kapcsolatáról beszélgettek a Várkert Bazárban.

– Cáfolnám, hogy nem volt könnyű dolgom. Olyan témához nyúltam, mint korábban más nem, jókor voltam jó helyen – ecsetelte Ötvös Anna, akivel már júliusban is beszélgettünk a kutatásairól. A könyvtáros-történész elmondása szerint miután belekezdett, Kassán szinte egyfolytában a Moskovics és Matzner család történetébe botlott. Eljutott Lola húga („Zsazsa néni”) egyik ismerőséig, akinek egész fotóalbuma volt a családról. A szlovák férfi a véletlennek köszönhetően jutott hozzá a képekhez, és rögtön hajlandó volt eladni azokat Ötvösnek, miután utóbbi elmondta, milyen értékesek lehetnek a magyar irodalom- és kultúrtörténet számára. 

Lola és Márai (született: Grosschmid) Sándor családja feltehetőleg ismerték egymást Ötvös szerint, főleg, hogy a fiatal fiú írt is az apa lapjába, a Felsőmagyarországba. Az író ekkor kezdte használni a Márai nevet. 

A kitűnő tanuló, lovagló, teniszező Lolát úgy kellett megszöktetni a családjától. Bár mint említettük, Lola apja is újságot üzemeltetett, mégis tartottak tőle: az írogató fiú nem fog túl jó választásnak bizonyulni. Erről már Márainé Ausztráliában élő unokaöccse, Zsazsa fia írt Ötvösnek: az apát, Matzner Sámuelt még vonatra is ültették, amikor megneszelték a várható pesti esküvőt. Közbeavatkozás helyett inkább őt tudták rábeszélni, hogy ugorjon be tanúnak, így a családból egyedül volt ott a jeles eseményen. – Mi voltunk az első hippik, nem tartottunk „esküvőt”, csak aláírtunk valami papírt – ironizált későbbi naplójában Márai. A másik tanú egy szó szerint az utcáról berántott költő volt, Szegedi László, de hogy teljes legyen a kép, kifelé menet még Karinthy Frigyessel is összefutottak – fejtette ki Mészáros. 

Lola csendes alkotótársnak bizonyult, olyannak, aki elsőként olvasta a köteteket, és akinek a tanácsaira mindig adott is Márai. Az idehaza élt pezsgő élet persze némiképp leszűkült az emigrációban: nehéz döntés volt részükről a távozás, és egy adott sorsra kárhoztatta őket. Többek közt Szőnyi Zsuzsával és férjével, vagy a New York-i időszakban Lax Henrikkel tartottak kapcsolatot. Márai persze folyamatosan aggódott, hogy egy-egy újabb ismerős csak megbízatásból akar melléjük kerülni, és ez a félelem nem is volt teljesen alaptalan. Mészáros elmondása alapján 1952-ben, a legvadabb Rákosi-korszakban például haza akarták hozni az írót a Halotti beszédre hivatkozva. A kommunista vezetőknek meggyőződése volt: „aki egy ennyire Amerika-ellenes verset tud írni, annak itthon a helye.”