Vigyázat, függőséget okoz!

a Ki kicsoda-sorozatról

A Helikon Kiadó Ki kicsoda – sorozatának legnagyobb előnye, hogy játékká teszi a műveltséget, örömmé a tanulást, a tudást pedig menővé. Legnagyobb „hátránya” pedig, hogy az emberen úrrá lesz tőle a birtoklási vágy, a gyűjtési láz, fojtogató, leküzdhetetlen szükségét érzi, hogy megszerezze magának a sorozat újabb és újabb darabjait.

Így történt jelen sorok írójával is, aki a végéről kezdett a történetbe (sosem késő elkezdeni!), a most nyáron megjelent, magyar olimpikonokról szóló darabbal, amely után rádöbbent, mennyi minden kötődik az Olimpia eszményéhez, mennyire a modern ember közös tudatának, történelmének része, és hogy az a kevés ismeret, emlékfoszlány, amelyek a kártyázás közben meglepték, mégis: semmi. Nem tud az olimpiákról semmit. Semmit ahhoz képest, amit tudni izgalmas és érdekes. Egy idő után azon kapta magát, hogy elkezdte – mintegy mellékesen, üres óráiban – böngészni a Helikon Kiadó honlapját, oda-oda klikkelgetett a kártyajátékok fülre, bármerre is kalandozott a világhálón, újra és újra visszatért sóvárgón, már azzal az eleinte halvány, nem tudatosult, majd egyre inkább egyértelműbbé váló vággyal, hogy a sorozat többi darabját is beszerzi.

De melyiket? – érte utol a dilemma. A világirodalmasat? A zeneszerzőset? A magyar irodalmasat? Vagy a mitológiásat, amely valamiért a legeslegjobban érdekelte. Tudta már, milyen jó akár csak egyedül is nézegetni a kártyalapokat esténként, vagy kis szabadidőben, olvasgatni a gondosan, értőn megválogatott ismereteket.

Végül a Bibliára esett a választás, nem azért, mert ez érdekelte a legjobban (a mitológiás volt a legcsábítóbb), de mert úgy érezte, ha már eldőlt benne, hogy tulajdonában akarja tudni az összeset, miért ne kezdje az elején. Miért ne kezdje Ádámtól és Évától.

A kis doboz nem okozott csalódást. A sorozat több darabját is jegyző Turcsányi Márta válogatásában a száz kártyalapon száz festő gyönyörű alkotása látható és mindegyiken egy-egy a festményen is helyet kap, valamint az alakhoz, alakokhoz, eseményekhez gondosan megválasztott idézet is. A lapok hátoldalán pedig egyfelől a bibliai szövegrész, másfelől egy olyan szöveg, amely úgy magyarázza el az adott kártyalaphoz kapcsolódó bibliai történetet, vagy személyt, állatot, hogy nem árulja el a nevét. Ezeken kívül van még egy hosszabb, már kultúrtörténeti ismereteket, háttértudást is tartalmazó magyarázó szöveg. A megoldás, vagyis, hogy konkrétan mi a szereplő neve, a dobozban található füzetben található, ahogy a festmények és idézetek szerzőit is ott tudjuk megkeresni, ha esetleg nem tudnánk, ki írta például azt, hogy: „Engem szólítasz jó embernek? mindenki azt terjeszti rólam, hogy vérszomjas fenevad vagyok... és ez igaz is.” Vagy azt, hogy „Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt...”

Jelen sorok írója ennek a kártyajátéknak segítségével döbbent rá, hogy a Biblia van olyan érdekes, mint Zeusz és társai, meg a krétai labirintus Minotaurusza. Az embernek néha rá kell jönnie, hogy a saját kultúrájában is félvakon közlekedik, és a körülötte lévő jelenségeknek alig ismeri eredetét, nem is gondolja, mennyire át- meg átszövi életét a zsidó-keresztény kultúrkör, tartást, alapot vagy példát adva neki, még akkor is, ha nem vesz róla tudomást.

Például tudtuk-e, hogy a britek zászlójában az átlós keresztek Krisztus tanítványára, Andrásra utalnak, arra emlékeznek, akit így feszítettek meg. Vagy hogy az ószövetségi pátriárka neve, Izsák – akit később apja isteni sugallatra csaknem feláldozott – neve azért Izsák, mert azt jelenti „nevetés”, és az édesanyja nevetésére utal, aki felkacagott, mikor kilencvenévesen azt hallotta, gyermeke lesz.

Jelen sorok írójának még sok álmatlan éjszakát fog okozni ez a játék, illetve az a kínzó kérdés: ha ilyen hatással volt rá a bibliás, vajon hogyan hat a mitológiás?