Ilyenek volnánk?

Lackfi János új könyvvel jelentkezik, amelyben a magyar ember tükörbe néz

Mi van ebben a könyvben? A vasárnap délelőttök frissessége, és azok alkalmasinti metafizikai mélységű(nek tűnő) pocsolya-másnapossága. A dicsőséges magyar történelem. A röhejesen béna magyar történelem. A lépcsőházi pletykák és Puskás Öcsi. Rosszkedv és kajánság. Igazságos Mátyás király, meg az ő füst adói. A marslakók és az ő atombombáik. Vastagbélrák, pálinka, szívroham és pacal. Zöldségnek kolbász, gyümölcsnek mellé szalonna. A mániákus gyűjtögetés és a mindent az utcán eldobás. A kuruc ősökre visszavezethető adócsalás. Az ügyeskedés. Az ügyes beton. Az ügyes pózna. Az ügyes (pl. műszaki) vizsga. Az ügyes „fogyatékos” mercis. Hálószoba titkok és férfi öltözői hencegések. Népszokások és ünnepek. Találmányok, olimpiák és az öngyilkossági/alkoholfogyasztási statisztikák.

Mi van még ebben a könyvben? Hallott, olvasott, megélt anekdoták, jellemző viccek, szórakoztató közhelyek, vicces közhelyek, szórakoztató jellemzők.

Mindenekelőtt tehát: elfogulatlanság. Ami – és ez nagyon fontos! – nem összekeverendő az öngyűlölettel. Lackfi nem bánt senkit, egyáltalán nem görbe tükrét nem tolja senki orra alá, elsősorban ő néz bele. A szellős kis szórakoztató könyv, amely olykor akár még megható, sőt letaglózó is tud lenni, olvasmányossága mellett el-elgondolkodtatja a magyar embert. Tényleg ilyenek volnánk? Vagyis hát igen, ilyenek vagyunk, Lackfi tűpontos megfigyelő, amellett hogy született beszélő, valóban ráismerünk nemzetünk alapkaraktereire. De ez is jellemzően magyar tulajdonság, amit oly jól ismerünk: imádjuk ostorozni magunkat! Habár Lackfi például az alkoholfogyasztási szokásoknál kitér Oroszországra, Bulgáriára, Lengyelországra is, a könyv alapján mégis néha úgy tűnik, mintha külföldön – Keletre és Nyugatra egyaránt – legalábbis virsliből lenne a kerítés, a népek becsületesebbek lennének, akik békességben, szelíden, okosan megélnek egymás mellett, mintha egymás és az állam vagyonát véletlenül sem károsítanák, ők mértékkel fogyasztanak, mintha nem zabálnának és vedelnék hozzá a mérhetetlen mennyiségű szeszt, hozzá nem hallgatnának nemzeti giccsben tocsogó balladákat, vérzivataros történelmük során nem viseltek volna vesztes háborúkat mondjuk épp velünk, és nem lennének határtalanul büszkék hazájuk fiára, akiket persze nem mellesleg épp ők üldöztek el szülőföldjükről, mint mi a híres, többnyire zsidó származású feltalálóinkat (Gondoljunk az anonim street-art celebre, Banksy-re, akinek kiállításokat rendeznek Bristolban is, aki egyike a város nevezetességeinek, habár ha tudnák a személyazonosságát, azonnal rács mögé csuknák). Mindezeket csak azért muszáj megjegyezni, hogy egyrészt a magyar ember kihúzza magát és örüljön: máshol sem jó. Másrészt meg, mert ez a könyv akár egy hosszú sorozat is lehetne (milyenek az írek, milyenek az olaszok stb) azok után, hogy a magyar ember megkapta a magáét, kapják meg ők is a Lackfitól!

A Helikon Kiadó gondozásában megjelent könyv bátran ajánlható azoknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak egy hosszabb BKV-utazás közben, de rövidebb vonatkiránduláson is kézenfekvő lehetőségként adódik a tükörbenézés. A szöveget hangulatában tökéletesen eltaláló és azt elegánsan megtámogató illusztrációk – P. Szathmáry István munkáját dicsérik – pedig külön élménnyé teszik a Milyenek a magyarok? kézbevételét.