Csuhé – a természet szépsége díszekben

Egy muravidéki kis faluban, Kámaházán is lelkesen készíti e díszeket Tivadar Irénke és lánya, Évi.

A csuhéból készült díszek természetes szépségükkel elvarázsolják az embert. Aki értője a mesterségnek, tudja, hogy e népi kézművestermékek elkészítése finom, precíz munkát kíván. Egy muravidéki kis faluban, Kámaházán is lelkesen készíti e díszeket Tivadar Irénke és lánya, Évi – ők Muravidék egyik legismertebb csuhékészítői. Mindketten viselik a népi iparművész címet is.

Tivadaréknál a napokban cekkerek, kosarak mindenütt, és különféle apró díszek, babák töltik meg a polcokat. Angyalkák, csillagok, és betlehemi figurák, ezekből van most a legtöbb, hiszen közeledik a karácsony. Az ünnepi készülődés heteiben ugyanis nincs megállás, a lakás melege a száraz, zörgő csuhé illatával keveredik.

– Édesanyámtól tanultam meg csuhéval dolgozni, még gyerekkoromban – meséli Irénke. – A cekkerekre akkoriban elég nagy volt a kereslet. Állítólag Amerikába szállították őket, s egy biztos: jó pénzt lehetett keresni velük. Kötötték is az asszonyok szinte minden háznál. Ma a faluban már csak mi ismerjük a módját. Idővel azonban a cekkerek iránti kereslet elapadt, és ezzel a csuhézás is feledésbe merült. Csaknem 40 évig senki nem fonta itt mifelénk.

Irénke nyugdíjaskorában vette újra kezébe a kaptafát és kezdett el újra cekkert fonni.

– Emlékszem, az első cekkereimet hányan megcsodálták! Ez engem annyira feldobott, hogy eldöntöttem, komolyabban fogok foglalkozni vele.

A kosárkák bonyolult fonási technikával készülnek, csigavonalban vagy spirálban tekeredik rajtuk a minta, a cekkerek is mind kidolgozottak, hibátlan a szövésük, a toldás helye láthatatlan. Némelyikben hetési piros minta szalad körbe, egy amolyan díszítősor, ízléses és eredeti termékek. A gyakorlott, ügyes kezeknek is 3-4 óra egy kisebb cekker elkészítése, míg egy nagyobb darab 8-10 órát is igényel.

Ahhoz, hogy e sok szép tárgy elkészüljön, a kukorica csövét takaró levelekre van szükség. A csuhét a kukoricatörés idején, szeptember elejétől takarítják be. A leveleket már ott helyben gondosan megválogatják, hogy csak a szépek kerüljenek szárogatásra. Egy hétig is szárad, majd zsákokba teszik és a padlásra felaggatják, így akár évekig is eláll. A leveleket kénporral ki kell fehéríteni, amitől nem csak szebb lesz a csuhé, de a kisebb penészfoltokat is elhalványítja. Felhasználás előtt aztán a száraz leveleket forró vízzel nedvesítik. Kiszáradt csuhéval ugyanis nem lehet dolgozni.

Amikor Tivadaréknál a cekkerek mellett a csuhébabák és apró díszek iránt is érdeklődni kezdtek a vásárlók, az általános iskolai tanárnő, Évi is bekapcsolódott a csuhézásba. Nagyra becsüli a népművészetet, pedagógusként a gyerekeknek is tart műhelyt. Ilyenkor egyszerű dolgokat tanít nekik, madarakat, pólyás babákat vagy angyalkákat készítenek.

– Bármit készítünk, annak mind történelmi múltja van, valamilyen hagyományhoz köthető. A madárkák fiújátékok voltak. Gergelyjáráskor a fiúk házról házra jártak és Gergely-énekeket mondtak. Jutalmul kis csuhémadárkát kaptak, amivel játszhattak. Aztán valamikor a szép leányok búcsúkon a fiúktól kis csokrokat kaptak. A fiúk a saját választottjuknak mézes szívet vettek, de ha a szomszédságban vagy a rokonságban szép leány volt, annak csokrot ajándékoztak. Az a lány volt a legszebb, aki a legtöbb csokrot gyűjtötte össze. A csuhébabákat, pólyás babákat pedig régen az anyukák a kislányaiknak készítették, hogy amíg ők kint a mezőn dolgoztak, addig a gyerekek azzal játsszanak.

Megkezdődött az adventi időszak, a Tivadar család nőtagjai vásárokra, kiállításokra készülnek. Az esti program szinte mindennap ugyanaz: csuhéznak. De nem bánják, azt mondják, ettől kikapcsolnak, levezetik a napi feszültséget, miközben jókat beszélgetnek.

Irénke és Évi eredeti kézművestermékeikre a Szlovén Kisipari Kamarától négy oklevelet kaptak. Kisvállalkozásukkal országszerte ismertek. Rendszeres résztvevői a nemzetközi és más kézművesvásároknak, apró tárgyaikat egész Szlovéniában fellelhetjük egy-egy üzletben, vagy turisztikai ponton.