A képes levelezőlapok világa

Megmaradtak, mert a hölgyek előszeretettel őrizték meg a nekik küldött lapokat.

A képeslapok történetének első korszaka 1905-tel lezárult. Az eddig kiadott képeslapokat a gyűjtők hosszúcímzésű képeslapoknak nevezik. A képeslapkiadás aranykorszaka 1905-től vette kezdetét és az első világháborúig tartott, ekkor készültek nagy számban a szebbnél szebb képeslapok. A lapok készítésénél a korszak jelentős képzőművészei is közreműködtek. Erre az időszakra datálhatók a csodálatos szecessziós keretbe illesztett reklámlapok, panorámás, valamint üdvözlőlapok is.

A képeslap országhatárt nem ismerve terjedt el. A tervezők ötletessége, találékonysága, a fényképek sokszorosítása, a nyomdatechnika fejlődése gyorsította a térhódítás ütemét. A legkedveltebb és legkeresettebb lapok a művészek által rajzoltak és festettek voltak; akkor születtek a nagy sorozatok is, mint például a Wiener Werkstätte kiadványai.

A bécsi Wiener Werkstätte művészeti kiadó több mint ezer egyedi tervezésű, különleges művészlapot adott ki. A kiadónál sok neves grafikus és festőművész dolgozott ebben az időben, a legismertebbek: Egon Schiele, Oskar Kokoschka, Mela Koehler, Maria Likarz, valamint a magyar származású Divéky István. Jelenleg ezen kiadó lapjai a legértékesebb darabjai minden gyűjteménynek. A képeslapok történetében egyértelmű törést okozott az első világháború, amely alatt már valamivel egyszerűbb, mindenképpen gyengébb minőségű sorozatok láttak napvilágot.

Az 1945 utáni időszak egészen az 1950-es évek végéig egyértelműen a képeslaptörténet minőségileg leggyengébb időszaka, kizárólag fekete-fehér, rossz minőségű papírra nyomtatott, gyenge minőségű fotók alapján sokszorosított lapokkal látták el a vásárlókat. Az 1960-as évek utolsó éveitől már a ma is tartó korszerű nyomdatechnikájú, színes képeslapok korszaka vette kezdetét.

A mai gyűjtők, így Vida István is részben vásárlással, részben cserével gazdagítja gyűjteményét. Természetesen képeslap-kereskedők is tevékenykednek a piacon. A gyűjtők különböző találkozókon, tematikus vásárokon adják-veszik a képeslapokat. És végül, de nem utolsósorban: bár az információs kor vívmányai nagyban segítenek a képeslapok cseréjében, adásvételében, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy gátolják az új kiadványok létrejöttét, az SMS, az MMS, illetve egyéb közlési formák sajnos jóformán kiszorítják, szükségtelenné teszik a képeslapokat.

Vida István 1996–97 során spontán kezdte a képeslapok gyűjtését. Az egyik vasárnap kilátogatott a budapesti bolhapiacra, és a kapubejárat közelében meglepődve vette észre az egyik kereskedő asztalán azt a fekete-fehér fotót, melyen az akkortájt vásárolt alsólendvai házát fedezte fel. Amikor jobban megnézte, akkor látta, hogy ez a fotó tulajdonképpen egy képeslap.

Ugyanekkor kapott ajándékba egy ismerősétől egy szép képeslapot, melyről kiderítette, hogy az Alsólendvát ábrázoló legrégibb litográf lapról van szó. Ez idő tájt jelent meg az alsólendvai képeslapokat bemutató képeskönyv is, amelynek lapozásával kitárult számára a képeslapok világa.

A kilencvenes években gyorsan bővült alsólendvai gyűjteménye, ekkor merült fel az az elképzelése, hogy ki kellene bővíteni a gyűjtési területét az egész Muravidékre és a Muraközre is.

Az évek folyamán mind nehezebbé vált számára a még nem meglévő, szép, jó állapotú képeslapok felkutatása – de a gyűjtés szenvedéllyé fejlődött. Bármerre is járt a világban Londontól Moszkváig, Stockholmtól Brassóig, Varsótól Madridig, mindenhol kereste a helyi régiségkereskedőknél vagy a bolhapiacokon a régi képeslapokat.

Annyi biztos, sok-sok ezer képeslappal rendelkezik, de pontos számukat még megbecsülni sem akarja. Gyűjteményének fő rendező szempontjaként elődlegesnek a gyűjtési körét képező helyszíneket tartja, majd ezután a kiadás korát helyezi előtérbe és végül még a kiadó szerint is rendszerezi a lapokat. Ha ugyanazt a fényképet a kiadók többször is megjelentették, ez a gyűjteményében külön gyűjtési tételként szerepel.

A gyűjtemény központi részét az úgynevezett panorámás lapok képezik, ezen belül pedig a közvetlen közelben fekvő földrajzi területek jelentenek gyűjtési szempontot. Mindenképpen tekintélyes a mintegy 500 lapot számláló külön gyűjtemény, amely Lendva városát, illetve a Lendvai járás településeit mutatja be, de több mint ezer képeslapot gyűjtött össze a Muraszombati járás és a Szentgotthárdi járás területéről is. A központi gyűjtemény részét képezik még Csáktornya, illetve a Muraköz, valamint a történelmi Zala megye képeslapjai is. Ezek száma megközelíti az ötezret.

Vida Istvánnak a történelmi Zala megyei gyűjteményén kívül van egy különleges gyűjteménye is a W. L. Budapest nevű magyar kiadótól. Ez a kiadó jelenleg nem teljes biztonsággal van beazonosítva, annyit tudni, hogy Budapesten tevékenykedett 1906 és 1918 között, és a monogram mögött vélhetően egy Weisz Lipót nevű személy áll. A lapok zömét valószínűleg saját felvételek alapján készítették, városról városra járva az Osztrák–Magyar Monarchia teljes területét. A környékünkön Csáktornyán, Muraszombatban, Perlakon, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, valamint Keszthelyen járt.

Mivel minden városban több felvételt is készített, amelyeket megszámozott, ezért könnyen be lehet azonosítani a városokban készült összes felvétel számát. Jelenleg több mint 12 ezer felvételre tehető az ilyen lapok száma, Vida Istvánnak több mint 4 ezer W. L. jelzésű lap van a tulajdonában. Ezek közül különösen büszke a muraszombati és csáktornyai lapokra. Fontos azt is megjegyezni, hogy a W. L. kiadó kizárólag városi képeslapokat készített.

Vida István a 4 ezer lapot számláló Weisz Lipót-gyűjteményt féltett kincsként őrzi. Az említett budapesti kiadó a kiváló minőségű panorámafotókkal felülmúlhatatlan szépségű képeslapokat alkotott.

A gyűjtő értékesnek tartja a magyar–horvát–szlovén térséget bemutató, kőnyomattal készített képeslapokat is. Több mint ezer ilyen litográf lap van a gyűjteményében. Mivel a kőnyomatos képeslapok nagyon értékesek, ezért ezeket elkülönítetten gyűjti és tárolja.

Az említettek mellett, mint minden gyűjtő, rendelkezik olyan lapokkal, amelyek nem tematikailag képezik a gyűjteményét, ezeket – jelen esetben is több ezer lapról van szó – leginkább a többi gyűjtővel való cserére tartogatja.

Gyűjti a korszerű képeslapokat is, de ezeket még nem rendszerezi. Mint mondja, a második világháború után kiadott lapok már több mint hatvanévesek, és így ma már szintén értéket képeznek. Minden megjelent képeslap minden évvel öregebb, s ki tudja, 100 év múlva milyen értéket, ritkaságot jelent majd.

A képeslapokkal párhuzamosan gyűjti a képeslapokról kiadott szakirodalmat, a különböző aukciós katalógusokat, amelyek egyébként is nagy segítséget jelentenek egy-egy lap ritkaságának, értékének meghatározásában.

És végül: mennyit ér egy régi képeslap? Egyszerű az értéket meghatározni, mert azok a legértékesebbek, amelyek a legritkábbak és egyben a legszebbek. A közép-európai térségben igencsak értékesnek számítanak a bécsi Wiener Werkstätte kiadónál kiadott szecessziós litográfiák, amelyek egy-egy darabja többször meghaladja az ezereurós árat. Értékesnek számítanak a több száz euró értéket képező, zsinagógákat megjelenítő lapok is. Vida István elmondása szerint például a Lendvai Zsinagógáról nem lehet fellelni képeslapot, ha előkerülne, igen értékes lenne. Általában elmondható, minél régebbi kiadású és minél kisebb települést mutat be egy képeslap, annál értékesebb. És egy rendszerezett gyűjtemény, aminek a létrehozásához sok tudásra és időre van szükség, többet ér, mint az egyes lapok értékének az összege.

A képeslapokat a gyűjtő azért gyűjti, hogy azokat időnként lehetőség szerint be is mutathassa a nagyközönségnek. A kiállítás látogatói sokszor elcsodálkoznak, és megkérdezik, honnan sikerült a gyűjtőnek ennyi szép képeslapot összegyűjteni, amelyre a válasz a következő: sok-sok fáradsággal, időráfordítással és egy kis pénzzel a szorgalmas gyűjtő sok mindent meg tud oldani.

Vida István eddig Lendván, Muraszombatban, Budapesten, Csáktornyán és Szentgotthárdon mutatta be képeslapjainak egy-egy tematikus kollekcióját.