EU-bővítés – kinek jó a \„big bang\”?

Az Európai Unió nagycsoportos bővítésére vonatkozó, nemrég elhangzott javaslat hátterét elemzi hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A német konzervatív újság brüsszeli keltezésű írása emlékeztet rá: Hubert Védrine francia külügyminiszter megjegyzése tíz kelet-közép-európai állam egyidejű felvételéről nem volt előzmények nélkül. Francia és brit kormányilletékesek már a júniusi göteborgi EU-csúcstalálkozón fölvetették a gondolatot, hogy – Törökország kivételével – az összes tagjelöltet egyszerre kellene befogadni az unióba.

A FAZ elemzői szerint Védrine javaslatát nem az a bosszúság motiválta, amelyet Párizs érez Berlinnel és az Európai Bizottsággal szemben amiatt, hogy a németek kedvence, Lengyelország kedvezőbb bánásmódban részesül, mint Románia, amelyet hagyományos szálak fűznek Párizshoz. A megjegyzésből a lap inkább azt a következtetést vonja le, hogy az unió bővítése késedelmet szenvedhet. Csak ebben az esetben nyerhetne időt Bulgária, Románia és a többi leszakadó jelölt ahhoz, hogy elvégezze házi feladatait.

A halasztás egyúttal kapóra jönne azoknak a jelenlegi EU-tagoknak is, amelyek nem akarják alább adni igényeiket: Franciaország ragaszkodik a brüsszeli agrárkasszából kapott szubvenciókhoz, Spanyolország az elmaradott térségeinek fejlesztését szolgáló regionális pénzalapokhoz. Ami Németország érdekeltségét illeti: már az eredetileg 2002-re kitűzött bővítés 2004-re történt elcsúsztatása is 16 milliárd eurós megtakarítást tett lehetővé az unió pénzügyi terveiben, csökkentve a legnagyobb nettó befizető terheit is.

A két hete közzétett országjelentésekből kitűnik: hatalmas szakadék tátong a tagjelöltek értékelése és a bővítést szorgalmazó politikusok retorikája között – írja a FAZ. – Annál álszentebbnek hat az Európai Bizottság hivatalos ragaszkodása a (kiscsoportos) bővítés regatta elvéhez, amelynek alapját az egyes jelöltek felkészültségének foka képezi. A bizottság stratégiai papírja és a Párizsból hallatszó hangok megerősítik a paradigmaváltást: a nizzai, majd a göteborgi csúcson hangoztatott ígéret nyomán (a bővítés első fordulójának tagjai részt vehetnek az Európai Parlament 2004-es megválasztásán) a jelöltek többsége már célban érzi magát.

Günter Verheugen bővítési biztos szerint az EU szempontjából gyakorlatilag egyre megy, hogy az első körben hat vagy tíz országot fogad be soraiba: pénzügyi és gazdasági szempontból mindkét változat „megemészthető”. Nagyobb súllyal esnek latba a politikai kérdések, amelyeket az időben széthúzott bővítés vetne föl. Ide sorolja a FAZ azokat a kockázatokat, amelyek az újak felvételéről a jelenlegi tagországokban rendezendő szavazással járnának.

Védrine érvelése kapcsán, miszerint Bulgária és Románia mellőzése révén destabilizálódás fenyegetné a Balkánt, a német elemzés rámutat: a fenti két ország összesen 30 millió lakossal bír. Ezek felvétele halomra döntené az EU minden eddigi tervét, és bizonyára meghaladná a felfogóképességét annak a nem kevés EU-polgárnak, akik már ma is aggódva tekintenek kelet felé. „Ez azonban a francia forgatókönyvben már egyáltalán nem játszik szerepet. A bővítés mint Európa politikai stabilizálásának eszköze: ezt az elméleti iskolát korábban főleg az integrációt kritikusan szemlélő britek, dánok és svédek képviselték, nem pedig a franciák, és még kevésbé az Európai Bizottság. Újabban azonban az EU külügyminiszterei is ezeken a húrokon játszanak, amidőn a helyi konfliktusok rendezése után EU-tagságot helyeznek kilátásba a volt Jugoszlávia minden tagállamának... Vajon az unió hatalmas szabadkereskedelmi övezetté válik-e, amely már csak politikai tetőt, de távolról sem közös házat nyújt 27, majd esetleg 35 tagjának? Az állam- és kormányfőknek szembe kell nézniük ezzel a kérdéssel – ha nem is a laekeni csúcson, de a nem távoli jövőben” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.