Felvonulások, tüntetések a munka ünnepén

A május elsejei felvonulásokon több tízezer dolgozó vett részt szerte Franciaországban. Ezrek tiltakoztak a kormány azon terve ellen is, hogy átalakítja a nyugdíjrendszert. A Jean-Marie Le Pen vezette szélsojobboldal pedig külön tartotta meg kisebb, néhány száz fős párizsi parádéját.

MNO
2003. 05. 01. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előző években rendszeressé vált súlyos zavargásokhoz képest viszonylag békésen zajlottak az idei május 1-jei felvonulások Londonban; késő délutánig csak kisebb pofozkodásokról számolt be a brit főváros utcáit hadseregnyi erővel őrző rendőrség.

Kereken egymillió ember tüntetett Németországban a szövetségi kormány reformtervei ellen. A Német Szakszervezeti Szövetség (DGP) szerint pontosan kétszer annyi ember vonult az utcákra, mint egy ével korábban. Gerhard Schröder kancellárt hatalmas füttykoncert fogadta, amikor beszédet mondott a Német Szakszervezeti Szövetség (DGP) – a Frankfurt melletti Neu-Anspachban tartott – nagygyulésén.

Hírügynökségi jelentések szerint 29 rendőr – közülük egy súlyosan – sebesült meg Berlinben a szerda éjjeli összecsapásokban. A német fővárosban szélsőbaloldali, anarchista és antiglobalista szervezetek évek óta ilyenkor rendezik a „Káosz napot”, amely rendszerint kisebb-nagyobb zavargásba torkollik. A tüntetők most petárdákkal és lángoló tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, akik könnyfakasztó gránátok és vízágyúk bevetésével válaszoltak.

Olaszország számos városában felvonulásokat, nagygyuléseket rendeztek a munka ünnepe alkalmából, a három nagy szakszervezeti szövetség (CGIL, CISL, UIL) az idén a patinás középkori városban, Assisiben tartotta közösen a május elsejei központi megmozdulást.

A munka ünnepe alkalmából több százezer kubai gyűlt össze a havannai Forradalom téren. Az egyetlen kubai szakszervezet vezetésének becslése szerint – amely igyekezett mozgósítani az ország lakosságának legalább 60 százalékát – a résztvevők száma elérte az egymilliót. Pedro Ross Leal, a szakszervezet fotitkára felszólította a kubaiakat, hogy „védjék meg a forradalmat és a szocialista rendszert a külföldi bírálatoktól”, utalva azokra a kritikákra, amelyek az emberi jogok megsértése miatt érik a kubai vezetést.

Bagdadban a munka ünnepe alkalmából szintén felvonult a Szaddám Huszein idején betiltott kommunista párt néhány száz tagja. Kinyilvánították örömüket, hogy a megdöntött iraki diktátor 1979-es hatalomra kerülése óta először szabadon felvonulhatnak az iraki fővárosban.

A phenjani vezetők május 1. alkalmából felszólították az észak-koreai dolgozókat, hogy készüljenek az Egyesült Államokkal szembeni háborúra, „alakítsanak ezredeket és hadosztályokat az ellenséges megszállás visszaverésére”. Phenjan szerint az Egyesült Államok tervezi, hogy megtámadja Észak-Koreát, mert feltételezi, hogy az ázsiai ország atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik.

Az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt (BSZP) mintegy ötezer híve vonult fel csütörtökön, a munka ünnepén Szófiában: a megmozdulás résztvevoi a kormány lemondását követelték annak „jobboldali politikája” miatt. Szergej Sztanisev, a BSZP elnöke a felvonulók elott mondott beszédében felrótta, hogy a bolgár kormány támogatta az iraki háborút.

Varsóban a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) rendezett mintegy ötezres felvonulást a munka ünnepén, több más lengyel városban viszont a munkanélküliség és a gazdasági problémák miatt tüntettek a felvonulók. A nagygyűléssel és a felvonulással egyidőben az Új Baloldal és a Megálljt a Háborúnak! kezdeményezés mintegy 200 támogatója vonult fel Varsó belvárosában az iraki háború és az Egyesült Államok politikája ellen tiltakozva.

A megosztott Cipruson évtizedek óta eloször ünnepelték közösen a munka napját a görög és a török közösség képviseloi. A mintegy 4500 fos tömeg elott mindkét közösség szakszervezeti vezetoi felszólították a politikusokat, hogy tegyenek meg mindent a földközi-tengeri szigetország újraegyesítéséért, hogy ily módon már egy egységes Ciprus válhasson jövo májusban az Európai Unió tagjává.

Kijevi nagygyűlésén az ukrán ellenzék élesen bírálta a Leonyid Kucsma elnököt és az általa javasolt politikai reformokat. A felszólalók elítéltek az Egyesült Államok Irak elleni háborúját.

Atrocitások nélkül zajlottak le csütörtökön Moszkvában a május 1-jei felvonulások és politikai nagygyulések. Jelentések szerint az utcai megmozdulásokon a vártnál kevesebb ember jelent meg. A legnagyobb tömeget a távol-keleti Jakutszkban vonzotta a szakszervezetek rendezvénye, amelyen mintegy 150 ezren jelentek meg. Moszkvában 25 ezerre tette a rendőrség a felvonulók számát.

Szlovákia legnagyobb városaiban, Pozsonyban és Kassán mindössze két-kétszáz ember vett részt a kommunista párt (KSS) május elsejei ünnepségén. A rendszerváltás óta tavaly eloször ismét parlamenti pozícióhoz jutott KSS hívei szovjet zászlókat lengetve és a „kommunizmus aranykorát” hirdető feliratokkal vonultak fel, Eperjesen pedig megéljenezték egyik parlamenti képviselőjüket, aki arra buzdította oket, hogy a két hét múlva esedékes EU-csatlakozási népszavazáson mondjanak nemet a csatlakozásra.

A kínai dolgozók legnagyobb része kénytelen volt otthonában ünnepelni május 1-jét, amely a hatalmas ázsiai országban az aranyhétnek nevezett, egyhetes országos szabadság kezdete. Az atípusos tüdogyulladás (SARS) veszélye miatt az aranyhetet az idén nem kapták meg szabadságnak az emberek, csak a május 1-jét követo hétvégét – jelentette a Reuters.

(Index)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.