Oroszország a Nyugat partnere marad

A Jukosz-ügy, a leggazdagabb oligarchaként ismert Mihail Hodorkovszkij letartóztatása a nemzetközi politikai érdeklődés homlokterébe emelte Oroszországot. A sokakat foglakoztató kérdésről, a putyini Oroszország jelenéről, jövőjéről, Moszkva kül- és biztonságpolitikai törekvéseiről neves külföldi és hazai szakértők ütköztették nézeteiket a Teleki Intézetben rendezett konferencián.

A vitapartnerek szerint az orosz külpolitikát a jövőben is a Putyin által meghonosított pragmatizmus, realizmus jellemzi majd, melynek révén Moszkva a nemzeti érdekek hangsúlyos érvényesítése mellett is a Nyugat partnere marad.

A nagyhatalmi státusát visszanyerni igyekvő Oroszország számára célja eléréséhez a még mindig meglehetősen törékeny gazdaság megerősítésén keresztül vezet az út: a gazdaság önállóságának megőrzése Moszkva számára alapvető fontosságú.
Hodorkovszkij a Jukosz meghatározó, 40 százalékos részvénypakettjének eladását tervezte – a vevő a világ egyik legnagyobb olajcége, az amerikai Exxon Mobil lett volna –, melynek révén kivonhatta volna a vállalatot az állam ellenőrzése alól. Az üzlet realizálása esetén az orosz állam a továbbiakban nem használhatta volna fel az olajgigászt stratégiai céljai megvalósítása érdekében. Az orosz olajmágnás a már privatizált Jukosz tulajdonába kerülő privát exportolaj-vezeték építését is tervezte, amely szintén súlyosan sértette volna az állam érdekeit: az olaj- és gázvezetékek az orosz állam monopóliumai, az állam ennek révén kontrollálja az Oroszország gazdasága számára stratégiai fontosságú olaj- és gázexportot. Orbán Anita, a Visegrád Intézet kutatója szerint Hodorkovszkij ezirányú tervei komoly szerepet játszhattak a nagyvállalkozó közelmúltbeli letartóztatásában.

Moszkva számára Európa, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia és a csendes-óceáni térség fontos kiemelten Poti László, a Magyar Stratégiai Tanulmányok Intézete kutatója szerint. A jelcini időkre jellemző „romantikus atlanticizmust” Putyin alatt új típusú Nyugat-politika váltotta fel, melyet – az ország valós nemzetközi súlyából kiinduló – nagyfokú pragmatizmus jellemez.

A Kreml úgy érzékeli, a nemzetközi kapcsolatrendszeren belül a jelenlegi egyetlen szuperhatalommal, az Egyesült Államokkal való kapcsolatoknak kell prioritást biztosítani. Putyin nem akar igazi dialógust a NATO-val – fejtette ki Marek Menkiszak, a varsói Keleti Tanulmányok Központja kutatója. A Kreml döntéshozói számára a NATO-val kapcsolatban szerinte két lehetséges forgatókönyv működik: a szelektív együttműködés, illetőleg a katonai-politikai szervezet negligálása.

Oroszország a vezető európai államokkal, Kínával, a Közel-Kelet meghatározó államaival egyaránt jó kapcsolatokra törekszik, a kapcsolatépítésben Moszkva a bilaterális szintre helyezi a hangsúlyt. A kínai külpolitika számára ugyanakkor Oroszország nem prioritás, a feltörekvő ázsiai nagyhatalom az Egyesült Államokkal, továbbá a kelet-ázsiai országokkal való intenzív kapcsolattartásban érdekelt elsősorban.

Az Európai Unió Moszkva kulcsfontosságú partnere, hiszen energiaexportjának mintegy 80 százaléka ide irányul. A Putyin-éra alatt az EU-orosz kapcsolatok minőségi változáson mentek át: a Kreml egyesített gazdasági térséget szeretne kialakítani az unióval – mutatott rá Aneta Antusova, a Szlovák Külpolitikai Egyesület kutatója.

A közép-európai térség Oroszország szemében az elmúlt 2-3 évben értékelődött fel, amelyet egyértelműen a térségbeli államok uniós integrációja indokol. Moszkva kiemelt fontosságot a térségben egyedül Lengyelországnak tulajdonít, amelyet az is jelez, hogy Putyin majd 4 éves elnöki ciklusa alatt Közép-Európában egyedül Varsóba látogatott el.

Dr. Bobo Lo Oroszország-szakértő, a londoni Royal Institute of International Affairs képviseletében ugyanakkor azt fejtegette, Moszkva nem hisz a kibővített Európa uniós ideájában. Az orosz külpolitikában a stratégiai, geopolitikai érdekek érvényesítése a domináns, az orosz diplomácia elsősorban a volt Szovjetunió területén való érdekérvényesítést helyezi előtérbe. A nemzetközi hírű brit elemző szerint a pragmatikus, Nyugat-orientált orosz külpolitikában a jövőben sem várható alapvető változás. Bár továbbra is fennáll majd a nyugati értékek átvételével szembeni ellenállás, az alpvető trend pozitív marad: roszországgal a jövőben is úgy kell számolni, mint akivel a Nyugat megtalálja a hangot.