Az első becslések szerint a legerősebb frakciót a kieli tartományi gyűlésben a 40 százalékot elérő eredménnyel a CDU állíthatja. Ezzel az eredménnyel a kereszténydemokraták közel öt százalékot javítottak a 2000-es szereplésükhöz képest, s 1983 óta harminc képviselőjükkel újra a ők a legerősebbek a 69 fős tartományi gyűlésben.
Az eredmények alapján a CDU miniszterelnök-jelöltje, az 58 esztendős Bundestag képviselő és agrárszakember alakíthat kormányt a munkanélküliség és súlyos eladósodás sújtotta Schleswig-Holsteinben. A legészakibb német tartomány 2,2 millió választásra jogosult polgárának 62,2 százaléka voksolt (az urnazárás előtt fél órával mért adatok szerint), ami minden idők legalacsonyabb választási részvételére utal.
Az eddig kormányzó, Heide Simonis pártja, az SPD közel öt százalékot veszített, így a becslések szerint 38 percentet ért el. Ez rendkívüli csalódás volt Berlinben is, hiszen a szövetségi kormány már arra készült, hogy prognosztizált kieli sikerét mint az addigi negatív voksolási tendenciák megfordítását ünnepelje.
A vízumbotrányba keveredett Joschka Fischer miatt nem következett be a zöldek korábban jósolt áttörése, így minimális veszteséggel 6 százalék környékén maradtak, míg a liberálisok 6,7 százalékkal kormányra kerülhetnek. Amennyiben az egyetlen képviselőnyi CDU-FDP többség még sem lenne elegendő, akkor a „királycsináló” szerepét a tartományban élő dánokat képviselő Dél-Schleswigi Választók Egyesülete töltheti be. Rájuk – egy 1955-ös német-dán megállapodás értelmében – nem vonatkozik az öt százalékos bejutási küszöb. Az általuk elért 3,8 százalék két mandátumra lesz elegendő. A szélsőjobboldali NPD-nek 2,4 százalékkal nem sikerült bejutnia a kieli tartományi gyűlésbe.
Kereszténydemokrata győzelem várható Schleswig-Holsteinben
Az eddigi eredmények szerint a vasárnapi tartományi választásokon súlyos vereséget szenvedett a Schleswig-Holsteint 1996 óta kormányzó vörös-zöld koalíció.
2005. 02. 20. 19:26
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!