Gotovina francia hálózata címmel közli párizsi tudósítását a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap. Hivatalosan Franciaország támogatja az EU-t a 2001 óta nemzetközi elfogatóparanccsal körözött volt horvát tábornok és állítólagos háborús bűnös kézre kerítésében.
Azonban Gotovina ügyével kapcsolatban a francia diplomácia feltűnően hallgat, pedig a keresett személy 1979 óta francia állampolgár és érvényes útlevéllel rendelkezik. „Nincs olyan francia törvény, amely ebben az esetben lehetővé tenné az állampolgárság megvonását” – nyilatkozta a kérdésről a párizsi külügyminisztérium. Kérdéses, hogy Gotovina útlevelét miért hosszabbította meg 2001. április 11-én a zágrábi francia konzulátus alig két hónappal a nemzetközi elfogatóparancs júniusi jogerőssé válása előtt.
Gotovinát az útlevél meghosszabbításának idején már kereste a francia rendőrség, és gyakorlatilag mindenki számolt egy nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásával. Gotovinát kétszer is elítélték „távollétében”, 1992 áprilisában két évet, 1995 decemberében két és félévet szabtak ki rá Párizsban fegyverkereskedelemért.
A későbbi horvát tábornok 1973-ban lépett be Marseille-ban az idegenlégióba, ahol öt éves szolgálatot vállalt a légiónak a korzikai Calviban állomásozó ejtőernyős ezredében. Ebből az időből származnak a dél-franciaországi radikális jobboldali körökhöz, például Jean-Marie Le Penhez fűződő kapcsolatai, és itt ismerkedett meg a régió maffiózóival is – áll a francia titkosszolgálat, a DST dokumentumában.
Gotovina 1978-ban fejezte be légiós karrierjét, és kérvényezte a francia állampolgárságot, melyet 1979-ben megkapott. Egy személyvédelemre és titkos akciókra specializálódott párizsi és nizzai székhelyű biztonsági cég, a KO alkalmazta. Ugyanez a cég vigyázta Le Pen biztonságát is. 1981-ben vette kezdetét Gotovina bűnözői karrierje, melyben testi sértés éppen úgy szerepelt, mint rablás. 1987-es szabadlábra helyezését követően Dél-Amerikába tett át székhelyét, ahol a DST véleménye szerint fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott, bár ez utóbbit a francia szervek nem tudták bizonyítani.
Párizs azt állítja, hogy a francia hatóságok keresik a bujkáló ex-tábornokot, a Le Monde információi szerint sem a rendőrségnél, sem a csendőrségnél nincs Gotovina elfogásával megbízott különleges egység. S amíg a párizsi külügy tagadja azokat a spekulációkat, miszerint Gotovina Franciaországban tartózkodna, a DST tavaly októberi információi szerint az ország délkeleti részén telepedett le, ahol máig számíthat az idegenlégiós időszakából származó, a szélsőjobboldali és bűnözői körökben kiépített személyes kapcsolataira. Itt elegendő támogatásra számíthat a maffia részéről, hogy ne kelljen elrejtőznie.
Háborús bűnöst bújtat Franciaország?
Bár hivatalosan keresik Gotovina volt horvát tábornokot, állítólag nincs a francia rendőrségnél elfogásával megbízott egység. Gotovinát – aki a francia idegenlégióban a szélsőjobboldallal és bűnözökkel épített ki kapcsolatokat – többször is elítélték: fegyverkereskedelem, testi sértés és rablás is szerepelt bűnözői lajstromán.
2005. 03. 11. 9:59
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!