Az amerikai külügyminiszter kedden délután hazája moszkvai nagykövetének rezidenciájára hajtatott kíséretével a szállásul kiszemelt hotel helyett az orosz főváros repteréről, miután a szállodát egy telefonon érkezett bombafenyegetést követően kiürítették – mondta újságíróknak egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselő.
Az orosz nemzetbiztonsági ügynökség szóvivője azonban a sajtó munkatársaival azt közölte, hogy semmilyen bombafenyegetésről nincs egyelőre tudomása. A hotel egyik vezető munkatársa szintén azt válaszolta az újságírói megkeresésre, hogy semmilyen incidensről nem tud.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a történtek miatt változik-e a külügyminiszter moszkvai napirendje, és törlik-e Rice orosz védelmi miniszterrel, Szergej Ivanovval tervezett vacsoráját a programok közül.
Rice Bush amerikai és Putyin orosz elnök májusi moszkvai találkozójának előkészítésére érkezett az orosz fővárosba. George W. Bush a tervek szerint részt vesz a második világháború európai befejezésének (1945. május 9.) alkalmából rendezett moszkvai győzelem napi ünnepségen is.
Bombariadó volt Rice moszkvai szállodájában
Bombariadó volt abban a moszkvai szállodában, ami a tervek szerint az orosz fővárosba érkező Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és kísérete szállásául szolgált volna a politikus ma kezdődő oroszországi látogatásán – jelentette egy magas rangú amerikai tisztviselőre hivatkozva a Reuters hírügynökség.
2005. 04. 19. 15:53
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!