Condoleezza Rice szerint az Oroszországban tapasztalható folyamatok a demokrácia kiteljesedése szempontjából nem túl kedvezőek, és a Kreml hatalmának jól nyomon követhető restaurálása „igen aggasztó”. Az amerikai külügyek vezetője kritikát fogalmazott meg a sajtószabadsággal kapcsolatban is a moszkvai Eho rádiónak adott interjújában, és arra is felhívja Putyin elnököt, hogy tartsa meg ígéretét, és ne induljon harmadik elnöki periódusra is az államfői tisztségért.
Condoleezza Rice tegnap este találkozott Szergej Ivanov orosz védelmi miniszterrel. A közös vacsora alkalmával az amerikai külügyminiszter igen elégedetten nyilatkozott a két ország védelmi tárcái közötti együttműködésről. A politikus hangsúlyozta: az Egyesült Államok stratégiai partnernek tekinti Oroszországot a terrorizmus elleni harcban. Amerika egyben számít az orosz segítségre a nukleáris technológia terjedése elleni küzdelemben, különösen Irán és Észak-Korea esetében.
A kétnapos látogatáson Moszkvában tartózkodó Rice George W. Bush amerikai elnök májusi oroszországi látogatását készíti elő – az elnök a második világháború európai győzelmes befejezésének hatvanadik évfordulója alkalmából tartandó győzelem napi ünnepségre érkezik az orosz fővárosba.
A moszkvai hivatalos program után Rice Litvániába utazik, ahol részt vesz a NATO tagországainak első, a volt Szovjetunió területén tartandó külügyminiszteri találkozóján vesz részt.
Emlékezetes: tegnap bombariadó fogadta a Moszkvába érkező Condoleezza Rice-t, aki a szálloda helyett (ide érkezett bombafenyegetés telefonon) kénytelen volt az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségére hajtatni. Az információ az egyik amerikai tisztviselőtől jutott el a sajtóhoz, és az orosz biztonsági szervek, valamint a szálloda egyik vezetője először azt mondták, nem tudnak semmilyen fenyegetésről. A külügyminiszter csak azután mehetett át a szállodába, hogy az orosz illetékesek jelezték: nincs pokolgép az épületben.
(BBC, Reuters)

Száj- és körömfájás: egy teljes állattartó telepet számoltak fel Rábapordányon – videó