A Merkurban, az európai együttműködés folyóiratában a breslaui születésű Walter Laqueur Európa a XXI. században című esszéjében elemzi az öreg kontinens jövőtlenségét.
Fura paradoxonként az elmúlt években az Egyesült Államokban könyvek egész sora jelent meg, mely abból indult ki, hogy a XXI. század Európa évszázada lesz. Az öreg kontinens a világtörténet legfontosabb alakítójává vált, a jövő az egyesült Európáé, miközben Amerika a legtöbb szempont alapján visszaesik. Amerika a múlt csapdájában kuksol, miközben Európa mindkét lábával a jövőben áll – olvasható a német folyóirat cikkében.
Azok között azonban, akik az európai jövővíziókról írtak, hogy miként fogja az öreg kontinens titokban elsápasztani az amerikai álmot, úgy tűnik, senki sem ért a demográfiához – teszi hozzá a Laqueur. Az álomképek tekintetében ezek a szerzők sokkal jobbak, mint amikor a tények és a számok kerülnek szóba. Az ENSZ népesedési szervezete szerint 1900-ban a Föld lakóinak 21 százaléka élt Európában, ma kevesebb, mint 12 százaléka, 2050-ben alig hét százalék és becsléseik szerint az évszázad végén alig 4 százalékos lesz ez az arány.
E számítások alapján a jelenleg 82 milliós németországi lakosság az évszázad végére 32 millióra zsugorodik, az 57 milliós Olaszország 15 millióra, a 40 milliós Spanyolország 11,9 millióra. Még drámaibbá válik a lakosságszám csökkenése Kelet- és Közép-Európában, Ukrajna lakossága 2050-ig 43 százalékkal, Bulgáriáé 34 százalékkal csökken, a balti államokban negyedével kevesebben élnek majd. Ezek a tendenciák lesznek érvényesek Oroszországra is. A XXI. század végén többen élnek majd Jemenben, mint Oroszországban. A helyzet Közép-Európában alig valamivel lesz kedvezőbb, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, a csökkenés 17-18 százalékos lesz. 2040-ben – de lehet, hogy valamivel korábban – lakosságszámban az Egyesült Államok megelőzi Európát. (Akkor az átlagos életkor Amerikában 30 év lesz, míg Európában ennek a duplája.) Tömören: A világméretű aktivitás koordinátái megváltoznak, előbb lassan, majd egyre gyorsabb tempóban, végül drámai sebességgel. Komolyan vehető, hogy egy földrész kevés, töpörödő és ráadásul gyorsan öregedő emberanyaggal a XXI. század meghatározó tényezője legyen? Egy ilyen Európa az emberi jogokon kívül lehet még valamilyen területen nagyhatalom? S, ha tényleg létezik a demográfiai időzített bomba, akkor vajon nem lehet időben hatástalanítani? A demográfiai előrejelzések az elmúlt évszázadban meglepő megbízhatóságot mutattak. Például az ENSZ 1958-as, 2000-re vonatkozó népesedési előrejelzése csak 2 százalékot tévedett. Ugyanez érvényes a demográfusok előrejelzéseire is, akiknek a módszerei egyébként az idő múltával egyre finomabbá és pontosabbá váltak.
Még ha az optimista forgatókönyvet vesszük, akkor is az európai társadalmak függeni fognak a további bevándorlástól. Jelenleg a legtöbb bevándorló Észak-Afrikából és a Közel-Keletről érkezik; jelentős csoportok származnak Afrikából és néhány ázsiai országból. Létezik bizonyos bevándorlás Kelet-Európából, főként Lengyelországból és Ukrajnából is. Ez az áramlat azonban a jövőben legfeljebb kis patakocska lesz, hiszen a kelet-európai lakosság is folyamatosan fogyatkozik.
Marad tehát az iszlám világ, Dél-Ázsia és a Szaharától délre fekvő Afrika. Az e térségekből Európába érkező bevándorlás immár két évtizede folyamatosan erősödik, súlyos társadalmi és politikai problémákat vonva maga után (az Európa kirobbanó jövő perspektíváját tárgyaló irodalomban alig, vagy semmit sem találunk e jelenségről). Miközben Európában jelentős a képzett munkaerő hiánya, e tekintetben csak néhány bevándorló etnikai csoport mutat fel jó eredményeket (így az Indiából és Sri Lankából Nagy-Britanniába érkezők, a szikhek, az irániak és a palesztinok az Egyesült Államokban, s még létezik néhány példa).
Ezzel szemben a képzetlen, főként a vidéki környezetből érkező bevándorlók sem szándékot nem mutattak az integrációra, sem az alkalmasságot arra, hogy ezt képesek lennének bebizonyítani. Ők alkotják a társadalom új, legalsó rétegeit. A fiatalabbak munkanélküliek, és a szociális ellátásból élnek.
A munkanélküliség a fiatal bevándorlók körében Németországban és Franciaországban 15 és 25 százalék körül, vagy akár afölött található, s ha a gazdaság ismét zakatolni kezdene, ezen emberek foglalkoztatási esélyei minimálisak. Ők egyszerűen nem rendelkeznek a szükséges képességekkel – Berlinben a török származású fiatalok 70 százaléka bizonyítvány nélkül szakítja meg a középiskolai tanulmányait. Az egyetemek így zárva maradnak előttük, éppen úgy a jó munkahelyek is; legjobb esetben ezek a fiatalok a nagybácsi zöldségboltjában találnak munkát, valószínűbb azonban, hogy a munkanélküliek azon tömegéhez fognak tartozni, amely keserűen panaszkodik a rasszizmusról és diszkriminációról. Ők képezik azt a gyűjtőhelyet, ahol a radikális iszlám prédikátorok újoncaikat toborozhatják.
Az új bevándorlók körében, mindenekelőtt az iszlám országokból és Afrikából érkezettek körében jóval magasabb a születések száma, mint az európaiaknál. Ha Németországban minden negyedik gyerek külföldi gyökerekkel rendelkezik, akkor 10-15 év múlva már minden harmadikról mondhatjuk el ugyanezt. Ezeket a számokat egyes országokban, így például Franciaországban is politikai okokból titokban tartják. (A magas születésszám Franciaországban éppen a külföldieknek köszönhető – a szerk.) Azonban hivatali titkolózással a probléma nem oldható meg. Az előbb említett számok már nem a jövőt, hanem a jelent mutatják; a 18 év alatti fiatalok 30-40 százaléka a nyugatnémet városokban külföldi származású, így Kölnben, Duisburgban, Hamburgban és Frankfurt nagy részében. Nem különbözik ettől a hollandiai, belgiumi és franciaországi helyzet. Ugyanígy néznek ki a rotterdami és marseilles-i számok, vagy Nyugat-Európa számos más városának mutatója.
Ez azt jelenti, hogy a ma iskolába és egyetemre járó generáció még meg fogja élni, hogy a „bennszülöttek” számos városban kisebbségbe kerülnek – ha eltekintünk a különösen idősek csoportjától. S a század közepére, vagy valamivel később, a hazaiak már a szülőföldjükön is kisebbségbe fognak kerülni. Ezt a folyamatot csak abban az esetben lehet némileg lassítani, ha az Európába irányuló bevándorlást az öreg kontinens megállítja, vagy radikálisan csökkenti, ami azonban más problémákat teremt.
Miként fog Európa a jelenlegi demográfiai tendenciák közepette kinézni? Amennyiben e kérdésre válaszolni kívánunk, akkor nem csak spekulációkra alapozhatunk, elég egy séta, vagy egy rövid kis buszkirándulás néhány európai nagyváros adott negyedeibe. Kiváló kiindulópont lehet Berlin-Neukölln, vagy St. Denis, Párizs külvárosa, mely egykor a kommunisták fellegvára volt – (no és az első gótikus templom is itt áll – a szerk.) Ma már alig találhatók a nyomai azoknak, akik az ötvenes és hatvanas években itt éltek. Ezek voltak ugyanis a francia, német munkások negyedei, ahonnan azonban már teljesen elköltöztek egykori lakóik.
Néhány francia pedagógus nyíltan elismeri az integráció csődjét: számos bevándorló család gyermeke az iskola végén sem rendelkezik az írás-olvasás alapvető készségeivel, ugyanezt jelentik Németországból is. Ezen körökből nagyon kevesen jutnak be az egyetemekre, s számuk nemhogy nőne, hanem csökken. Amennyiben valaki megemlíti ezeket a tényeket, az a veszély fenyegeti, hogy rasszizmussal vádolják meg. Amennyiben úgy tesz, mintha e tényről nem venne tudomást ( ami megfelel annak a politikai vakságnak, mely a közelmúltig gyakorlat volt Franciaországban ), akkor azt ragasztják rá, hogy nem vesz tudomást a bevándorlók gyerekeinek különleges helyzetéről – ami szintén a rasszizmus jeleként értékelnek.
Laqueur analízise lesújtó az EU-nagyhatalom külpolitikájának jövőjét illetően is, annak ellenére, hogy az elmúlt évben sokat beszéltek a közös- kül és biztonságpolitikáról és gyakran emlegettek egy uniós külügyminiszter kinevezését is. Miként fog kinézni egy jövendő közös külpolitika? – veti föl a kérdést. Azon „puha” eszközök bevetésének, melyet oly gyakran emlegettek, megvannak a határai, ráadásul ezen „puha” eszközökből sem sokkal rendelkezik Európa. Biztosan „Európa kemény marad”, mint arról a lapok vezércikkei beszámoltak – ez azonban legfeljebb Horvátországgal szemben érvényes. Oroszországgal, Kínával az Arab Liga államaival, vagy Indiával szemben ezt már aligha engedheti meg magának. Beletörődnek majd a az iráni atombombába is, pedig tudják: legalább féltucatnyi egyéb állam lesz majd, mely szintén tömegpusztító fegyvert akar majd magának. Európában hiányzik a szükséges belső összetartó erő, a szolidaritás, valamint a politikai akarat a hatékony közös kül- és védelmi politikához – áll a Merkurban.
A szerző álláspontja szerint ugyan valószínűtlen, hogy az EU szétessen, de az bizonyosra vehető, hogy az öreg kontinens nem lesz a XXI. század meghatározó tényezője. Az EU legfeljebb szerény szerepet játszik majd a jövőben, és fennáll annak a veszélye, hogy a valóban elért eredményekről és teljesítményekről a világ nem vesz tudomást, vagy jelentéktelennek fogja tartani.
origo.hu
Megmutatjuk Magyar Péter testőrét, aki brutálisan megtámadta a HírTV riporterét - videó
