Guy Verhofstadt miniszterelnök és Didier Reynders pénzügyminiszter javaslata szerint ezzel csökkenteni lehetne a háztartások megnövekedett terheit, különös tekintettel arra, hogy az államkasszának viszont mintegy 300 millió eurónyi adó- és illetéktöbbletet jelentett az olajféleségek árának emelkedése.
A kezdeményezésről egyelőre nem született egyezség a négy kormánypárt között, jóllehet annak szükségességével mindegyik politikai erő egyetért, hogy a családok emelkedő terhein enyhíteni kell. Az ellenzék a jobban rászorulók szempontjából méltánytalannak minősítette – a mindenkinek egyforma összeget juttatni kívánó – javaslatot, és úgy vélte, hasznosabb lenne a kompenzációra szánt összeget a fűtőolaj árának mérséklésére fordítani.
A kárpótlásra más lehetőségek is felmerültek, köztük az adóteher csökkentése, illetve a többletköltség arányosabb elosztása éves szinten. A kormány már heti ülésén dönthet a témában.
index.hu
Kompenzálják a családokat Belgiumban
A belga kormány azt tervezi, hogy minden családnak 75 eurós visszatérítést, illetve támogatást ad idén az elmúlt hónapokban ismét jelentősen megemelkedett olajárak miatt - jelentette a belga sajtó a hét végén.
2005. 08. 28. 9:20
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!