Vasárnap 14 óráig a választásra jogosultak mindössze 41,9 százaléka adta le voksát a Bundestag választásokon, ami arra enged következtetni, hogy a közvéleménykutatók vélekedésével ellentétben a részvétel alatta marad a 2002-es voksolási kedvnek (42,8 százalék). Akkor 18 óráig, a szavazó fülkék bezárásáig összesen a jogosultak 79,1 százaléka járult az urnákhoz.
A pártok első jelöltjei már leadták voksaikat. Gerhard Schröder kancellár Hannoverben dobta be szavazócéduláját, Angela Merkel pedig a berlini Humboldt Egyetemen voksolt.
A berlini Prenzlauer Berg kerületben apró választási malőr történt. A 287-es választókörben rossz szavazócédulát osztottak ki. Az érintett szavazókör nem a Pankow-i, hanem a Friedrichshain-Kreuzberg választókerülethez tartozik. A berlini „tageszeitung„ információi szerint a hibás szavazócédulákat 11 óra körül cserélték ki, addig összesen 50 voksot adtak le. Ebben a Friedrichshain-Kreuzberg választókerületben indult az egyetlen közvetlenül megválasztott zöld politikus, Hans-Christian Ströbele, és most is rendkívül szoros eredményre számítanak – közölte a spiegel.de
A külföldi megfigyelő számára immár szinte követhetetlenné vált a németországi választási kampány. Az előrehozott választások kiírására azért került sor, mert az SPD már képtelen volt követni saját kancellárját a megszorítások reformoknak nevezett sorozatában, s a minipuccsot előkészítő Gerhard Schröder emelt fővel kívánt távozni a politikai arénából. (Mára már kiderült, hogy csak a pártelnökkel, Franz Münteferinggel egyezetett, s terveibe éppen úgy nem avatta be a koalíciós partnerét, mint számos szociáldemokrata minisztertársát.) Schröder meg kívánta adni pártjának annak lehetőségét, hogy az ellenzékben ismét rendezze sorait és az időközben teljesen a neoliberalizmus vonatára felszállt SPD visszataláljon szociáldemokrata gyökereihez.
Abban ugyanis a németországi politikai elit, a boldog felelőtlenség állapotában leledző Baloldali Pártot leszámítva egyetért, hogy az ország egykori gazdagsága immár múlté, s ha a véget ért jóléti modell legalább néhány elemét meg kívánják őrizni, akkor számos dologtól búcsút kell venniük. Ma már szinte nincs olyan csevegő műsor, ahol ne azt szuggerálnák a meghívott szakértők, hogy a ma nyugállományban lévőknek nyugdíjuk folyamatos csökkenésére kell felkészülniük. S a ma még aktívaknak tovább kell dolgozniuk, hogy az egyre növekvő számú idős eltartása mellett a maguk csekélyke, a mainál reálértékben jóval kisebb nyugellátást megszolgálják.
A Schröder által meghirdetett Agenda 2010 reform/megszorítás sorozat továbbvitelére azonban az SPD képtelen, a szociáldemokraták kampánya már kormányzati gyakorlatuknál is sokkal baloldalibb. Igaz, ha valami csoda folytán ismét ő alakíthatna kormányt, akkor egyszerűen képtelen lenne ezeket az ígéreteket beváltani, hiszen a pénzügyminisztérium számításai szerint a következő négy évben összesen 120 milliárd eurót kellene megtakarítani a maastrichti kritériumok betartásához. Az egyre nagyobb jólét állami elosztására szerveződött párt láthatóan képtelen a globalizáció kihívásaira válaszolni, miként lehet „szociálisnak lenni” akkor, ha egyre kisebb a felszeletelhető torta. S itt bosszulja meg magát, hogy „modernizációs” harcaikban sikeresen gyengítették, sőt mára gyakorlatilag szétverték azokat a közösségeket – nemzet, egyházak, család –, melyek tompíthatnák a feltartóztathatatlannak tartott globalizáció negatív hatásait.
Az idei kampány talán legszembetűnőbb eleme – ismét csak a Baloldali Pártot nem számítva – az ideológiai viták szinte teljes hiánya. Angela Merkel jelölése már jelzi, a CDU hatalomra kerülés érdekében háttérbe tolta nemzeti és konzervatív múltját, felszámolta hagyományait. S ma már egy olyan, a korszellemnek megfelelőre csiszolt politikai alakulat, melyet vidéken még hagyományból, másutt már csak jobb híján választanak. Talán nem véletlen, hogy az egyházak részéről mind gyakrabban vetik fel, hogy a pártnak ideje lenne megszabadulnia a kereszténységre utaló C betűtől. S hiába próbálnak a kereszténydemokraták a második világháborút követő évek sikereinek megismétlésével reményt kelteni, a híres/hírhedt 68-as generáció többek között azokat a „német erényeket” – pontosság, megbízhatóság, szorgalom – irtotta ki a Szövetségi Köztársaság lakóiból, melyekre a gazdasági csoda alapult.
A CDU elkövette azt a taktikai hibát, hogy őszinteségi kampányba kezdett, azaz tekintettel a költségvetés katasztrofális helyzetére előre bejelentette, 2 százalékkal emelni kívánja az áfát. Ráadásul a radikális adóreformot – többek között az egységes adókulcsot – hirdető Paul Kirchhof professzort választotta Merkel szakmai csapatába, jelezve győzelme esetén őt kívánja pénzügyminiszterévé tenni. (Ezt a döntést a CDU még akkor hozta, amikor május végén még realitásnak tűnt a kereszténydemokraták abszolút többsége.) Az SPD-nek több sem kellett – mint azt 2002-ben egyszer már sikeresen eljátszotta George W. Bush-sal – most a „heidelbergi professzor” által képviselt állítólagos borzalmas szociális megszorításokban találta meg azt a főgonoszt, akitől csak Schröder mentheti meg a németeket. S bármilyen megdöbbentő is az elmúlt napok közvéleménykutatásai azt mutatják nem hatástalan a félelem kampány, minden eddigi megszorítás ellenére egyre többen hiszik el azt a kampányüzenetet, melybe az SPD utolsó szalmaszálként kapaszkodik. Lehet, hogy Schröder alatt rossz volt, de ha jön a CDU, akkor még borzalmasabb lesz.
