A vasárnapi voksolást követően Németországban természetesen utólag mindenki okos. Főként a példátlanul rossz jósnak bizonyuló közvélemény-kutatók és politikai elemzők. Mert ők megmondták május végén, az előrehozott választások bejelentésekor, hogy a CDU/CSU könnyedén elérheti akár az abszolút többséget is. S jöttek azok a jó tanácsok, melyekről vasárnap mind kiderült, hogy hamisak voltak.
Ha a CDU/CSU kancellárjelöltnek – érveltek a politológusok – nem az őskonzervatívként ábrázolt katolikus bajor miniszterelnököt, Edmund Stoibert indítja, hanem a protestáns, keletnémet, elvált és gyermektelen Angela Merkelt, akkor várhatóan megszólíthatóak lesznek a 2002-ben csak dacból az uniópártok ellen voksoló városiak, nők, északiak és volt NDK-polgárok. Az eredmény ismert, az északi és keleti területek éppen olyan vörösök maradtak, mint a nagyvárosok, s a nők sem sorakoztak Merkel zászlaja alá.
A kereszténydemokraták bázisát jelentő dél-német területek polgárai közül 800 ezren, mivel nem túl nagy szimpátiát éreztek a kancellárjelöltjük iránt, inkább otthon maradtak. S miért is éreztek volna? Hiszen az uniópártok csak a gazdaságról beszéltek, a társadalompolitikai vitákban – szintén tanácsadóikra hallgatva – annyira áramvonalassá váltak, hogy maguk is elkezdtek pozitívan nyilatkozni a ’68-as generáció örökségéről.
Ugyanez volt igaz arra a számtalan csevegő műsorban, szakértői körben átbeszélt feltételezésről, miszerint a német választók megértek arra, hogy felnőttként kezeljék őket. Nekik az ellenzék nyugodtan a szemükbe mondhatja, Németország gazdasági, pénzügyi és demográfiai helyzete katasztrofális. Amint azt egy film címe is üzente, a zsíros esztendőknek immár vége.
E prognózisokon felbuzdulva a CDU/CSU már a kampányban bejelentette, hogy az ország nincs abban a helyzetben, hogy választási ajándékok szétosztását ígérjék meg. Így fő „ígéretüket” a kétszázalékos áfaemelés jelentette, valamint Paul Kirchhof professzor új, radikális adómodellje: egységesen 25 százalékos adókulcs, aminek finanszírozása érdekében minden adókedvezményt meg kívántak szüntetni.
Nem tekinthető véletlennek, hogy az SPD sikeresen operálhatott a félelemmel, és sikeresen hitették el az átlagemberekkel, hogy ha a kormányrúdhoz engedik a brit miniszterelnök-asszony után csak Angela Thatchernek gúnyolt CDU elnököt és leendő pénzügyminiszterét, akkor szociális jégkorszak köszönt be Németországban.
Máig nincs magyarázat arra, hogy számos – a németben csak tartományi fejedelemként emlegetett – kereszténydemokrata miniszterelnök miért nem segítette jobban Angela Merkel kampányát. Vajon csak nyelvbotlás volt, amikor Stoiber és baden-württembergi kollégája, Günther Oettinger kampánykörútjain a keletnémeteket támadta? S bizony az is szemet szúrt a megfigyelőknek, hogy a hesseni és az alsó-szászországi miniszterelnök – akik szintén kancellári ambíciókkal rendelkeznek -, Roland Koch és Christian Wulff is feltűnően sokáig voltak a kampányidőszakban szabadságon.
Amúgy minden más a kampányban már megszokottnak volt nevezhető. A vörös-zöld koalíció pártjai, ha osztogatni nem tudnak, akkor amint tőlük elvárható, arról értekeztek, hogy mennyivel toleránsabbá vált a német társadalom. A képmutatásnak ez a foka még a baloldali liberális sajtónak is sok volt, s zászlóshajójuk, a Spiegel részletes riportban számolt be arról, hogyan néz ki ez a „nyitottság” ez a „multi-kulti” a gyakorlatban. Miközben például a zöldek párthatározatban támogatják Törökország EU-tagságát, addig azokban a kerületekben élő zöld aktivistáknak, ahol lassan a törökök adják a lakosság többségét, egyik legfontosabb céljuk gyermekeiknek olyan iskolát találni, ahol még homogén német többség a jellemző. Mert különben – mint arra egy berlini iskolaigazgató figyelmezteti az odatévedő német szülőket – még az anyanyelvi ismereteikben is visszafejlődhetnek.
Csak a nyugaton élők számára Baloldali Pártra átfestett PDS társvezéreként megjelenő egykori SPD-elnök, Oskar Lafontaine politikusi visszatérte hozott némi szórakoztató elemet a szürke kampányba. E körülmények ismeretében tehát nem a CDU/CSU gyenge szereplése meglepő, hanem az, hogy a választók 35 százaléka mindezen kampányhibák ellenére a kereszténydemokratákra adta voksát.
Der Spiegel, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Die Welt, Focus, Süddeutsche Zeitung, Die Tageszeitung, Frankfurter Rundschau
origo.hu
Lemondta a Zeneakadémia Varnus Xavér koncertjét
